Utánpótlás – 1955-1956

1955-ben természetesen nem csupán a felnőtt csapat története kezdődött meg, de az újpesti jégkorong utánpótlás nevelésé is. A bajnokság kezdetén Szamosi Ferenc már erről is beszélt az újságíróknak: “A játékoskeret tekintetében természetesen nagyon nehéz a helyzetünk. Nem nyúlhatunk rögtön a fiatalítás eszközéhez, hiszen csak most alakultunk meg, játékosainkat készen kaptuk a többi sportkörtől. Máris megtettünk azonban mindent, hogy egy-két év múlva ne legyenek ilyen gondjaink. Felállítottuk ifjúsági csapatunkat, amely benevezett a bajnokságra, és ha késve is, de le fogja játszani valamennyi mérkőzését. Az ifjúsági csapat tagjait az általunk pártfogolt József Attila Gimnáziumból, továbbá a Műjégpályán, a közönség soraiban korcsolyázgató srácok közül emeltük ki. Mintegy húsz fiú tagja már ifjúsági keretünknek, most igyekszem közülük kihozni a bajnokságban induló csapatot.”

Sajnos a teljes névsort jelenleg nem lehet összeállítani, de a rendelkezésre álló adatok alapján az alábbi, töredékes keret rekonstruálható:

névszületési időÉletkormettől meddig
Pásztor Pál1939. június 3.161956-1957
Csordás László Pál1938.16-171956
Dudar Imre1942. március 27.131956-1961
Hajek Péter1940. december 26.151956-1959
Klink János István1942. november 19.131956-1961
Kopácsi19??.14-nél idősebb1956
Matus19??.14-nél idősebb1956
Molnár Tibor1940. május 26.151956-1959
Palotás József1942. október 19.131956-1961
Szervánszky Péter1943. június 7.131956-1962
Szmodits Zoltán1942.13-141956-????
Szervánszky Péter és Pásztor Pál visszaemlékezései, valamint a Népsport (vastag betűvel) töredékes adatai alapján.

A csapatszervezés érthetően kései beindulása miatt – bár néhány fiatal már a nyári felkészülés alatt együtt edzhetett a csapattal a budafoki úti csokoládégyár pincéjében kialakított zsebkendőnyi jégfelületen – a lila-fehérek nem is vettek részt az Ifjúsági Béke Kupa küzdelmeiben, ám az 1956 januárjától induló hat csapatos bajnokságban már igen. Sajnos egyelőre még az is bizonytalan, hogy pontosan mikor került sor az első lila-fehér utánpótlás mérkőzésre. Jegyzőkönyvek nem maradtak fenn, a Népsport tudósításai pedig kifejezetten ellentmondásosak ez ügyben. A jelenleg kinyerhető adatok szerint az első három mérkőzés időpontja a következő volt:

1956. január 12., csütörtök, Budapesti Dózsa – Budapesti Kinizsi, 16:00

1956. január 17., kedd, Budapesti Dózsa – Budapesti Törekvés, 19:00

1956. január 31., kedd, Budapesti Szikra – Budapesti Dózsa, 17:30

Igen ám, de a február 2-án a Népsport hasábjain közölt bajnoki tabella szerint az újpestiek még egyetlen mérkőzést sem játszottak le. Viszont aznap már a lila-fehér fiúk is bizonyosan beszálltak a pontvadászat küzdelmeibe egy, a végső győzelemre is esélyes Vörös Meteor együttese elleni meccsel. A kutatás jelenlegi állása szerint az alábbi bajnoki eredmények közölhetők:

1956.02.16. Bp. Vörös Meteor-Bp. Dózsa 6-0 (3-0, 1-0, 2-0), gólszerzők: Patócs Péter (5), Patócs András;

1956.03.07. Bp. Építők-Bp. Dózsa 9-0 (3-0, 4-0, 2-0), gólszerzők: Jakabházy László (7), Vida, Máriahegyi.

Tapasztalatlan, az idényre éppen csak összeverbuvált ifistáink végül – a papírformának megfelelően – az OB utolsó helyén végeztek.

A bajnokság második körével párhuzamosan az Ifjúsági Millenáris Kupa néven meghirdetett torna is kezdetét vette:

1956.03.10. Bp. Törekvés-Bp. Dózsa 4-0 (3-0, 1-0, 0-0), gólszerzők: Zsitva Viktor (3), Babitzky, újpesti részről Pásztor Pál és Csordás teljesítményét emelte ki a Népsport;

1956.03.??. Bp. Építők-Bp. Dózsa 12-0 (2-0, 3-0, 7-0), gólszerzők: Jakabházy László (4), Sikorszky (3), Homoródi (2), Monoki, Máriahegyi, Nagy;

1956.03.1?. Bp. Vörös Meteor-Bp. Dózsa 5-1 (1-1, 4-0, 1-0), gólszerzők: Madarasi Péter, Szász, Boros, Winkler, Patócs András, illetve Matus

1956.03.18. Bp. Kinizsi-Bp. Dózsa 4-3 (2-1, 1-1, 1-1), gólszerzők: Gulyás (2), Kárász György, Grimm György, illetve Csordás (3);

Az ifjúsági Millenáris Kupa állása egy mérkőzéssel a torna vége előtt:

GPWTLGFGAPTS
1.Bp. Építők42201746
2.Bp. Törekvés 4220836
3.Bp. Vörös Meteor3111753
4.Bp. Kinizsi3111663
5.Bp. Dózsa40044250
A jelenleg ismert egyik legelső fénykép az ifjúsági csapat történetéről. A Bp. Kinizsi kapusa igyekszik menteni Hajek Péter elől. (Forrás: Hajek-család archívuma)

Következő: Utánpótlás 1956-1957