Az UTE ma elképzelhetetlen jégkorong nélkül. A lila-fehérek egyik legnépszerűbb és legsikeresebb csapatsport-szakosztálya 1955-ben alakult – amikor a klubot éppen Bp. Dózsának hívták – és eleinte más egyesületek rutinos játékosait vonzotta magához. A csapat rövid időn belül a csúcsra ért, már 1958-ban bajnoki címet nyert – immáron Újpesti Dózsa néven. A lila-fehérek 1988-ig összesen 13 bajnoki aranyérmet szereztek, azóta viszont nem sikerült felülniük a magyar jégkorong trónjára. A sikereket jelentősen elősegítette az 1964-ben átadott saját jégpálya, és a kiemelkedő utánpótlásnevelés, ahonnan olyan nagyszerű játékosok kerültek ki, mint Buzás György, Pék György, vagy a XX. század legjobb magyar jégkorongozójának megválasztott Ancsin János. Kevésbé ismert tény, hogy nem 65 éve, hanem jóval régebben, 1930-ban alakult először hokiszakosztály az UTE keretein belül.
A szakosztály első megalapításáról szinte minden információt „Az UTE 50 esztendős története” című 1935-ben kiadott könyvből ismerünk. Ebben a szerző így emlékezett: „Jégsport. Szakosztályaink közül talán a legrövidebb életű jéghocky szakosztályunk volt, amely alig két esztendős működés után, a mostoha viszonyok és a téli időjárástól való függése, illetőleg annak bizonytalansága miatt kénytelen volt, egyébként szépen induló pályáját befejezni.Ez a szakosztály 1930-ban alakult meg és mint minden sportágban Újpesten, olyan eredményeket értünk el, amelyekkel majdnem komoly versenytársai lehettünk régi és műjégpályával, vagy a műjégpályán tréninglehetőséggel rendelkező, tehát feltétlenül kedvezőbb körülmények között dolgozó fővárosi csapatoknak. A csapat legjobb játékosa kiváló teniszezőnk, egyébként minden sportágban legelső rangú tehetségünk, Aschner Pál volt. Mellette éppen olyan lelkesedéssel dolgoztak a többi fiuk is: Leiner Pál, Leiner László, Roth István, Czuri István, Dési György és Messó Antal. Sajnos, a gazdasági viszonyok lehetetlenné tették és lehetetlenné teszik még ma is, hogy műjégpálya alapítására még csak gondolni is merjünk s mivel ahhoz, hogy komoly szerepet tudjunk játszani, ebben a sok gyakorlatot igénylő sportágban, műjégpálya feltétlenül szükséges lenne.”
A valószínűleg az Újpesti TE mindenese – társelnöke, alelnöke, klubigazgatója, intézője – Langfelder Ferenc által írt könyvön kívül a háború előtti újpesti jéghokisok tevékenységéről más források alig maradtak fenn. A későbbi kiadványok nem említik a 30-as évek hokisait. A különböző újpesti és országos lapokban sem maradt számottevő nyoma a hőskör játékosainak, szakosztályának. A közelmúltban mégis előkerült néhány apró információmorzsa, amiből megismerhető az újpesti hokimúlt őstörténete. Ennek feltárásához azonban először az etimológia tudományát kell segítségül hívnunk.
Az angol „hockey” szó – ami valószínűleg a francia, görbe végű pásztorbotot jelentő „hoquet” szóból, vagy az angol „hook”, azaz kampó, görbület szóból ered – eredetileg a ma gyeplabda néven ismert sportágat jelentette. Magyarországra azonban elsőként ennek a jégen játszott változata, vagyis a mai jéglabda, avagy bandy terjedt el, így a „hockey”, vagy másképp írva „hokki” szó a magyarban eredetileg a mai bandysportot jelentette. A századelőn Angliában, Skandináviában, Hollandiában és Oroszországban gyorsan terjedő játékot – a gyeplabdához hasonlóan – futballpálya méretű jégpályán játsszák a 10 mezőnyjátékosból és egy kapusból álló csapatok. A jégkorong ismert elemei közül a testi kontaktust és a palánkot is nélkülöző sportágat kisméretű, piros színű gumival borított falabdával játsszák. Magyarországon elsőként a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) 1899-ben, a befagyott városligeti tavon kezdett bandy-tréningekbe. A következő években hazánkban a játék 6+1 játékosból álló változata terjedt el. Budapesten az első nyilvános jéglabda-mérkőzésre 1907-ben került sor. Ezzel nagyjából egyidőben a gyeplabdasport is megérkezett az országba, így hamarosan az elnevezés is megváltozott: a bandyt „jéghockey”, míg a gyeplabdát „gyephockey” néven ismerték és űzték a továbbiakban. Az újabb névváltozás 1925-ben következett be, amikor megérkezett Magyarországra az új kanadai sportág, a jégkorong. Innentől a „jéghokki” szó két sportágat is jelentett a magyarban, amit a szaknyelv úgy oldott meg, hogy a bandyt „labdahokki” míg az 5+1 fős csapatok által, kispályán, palánkok között játszott változatot „koronghokki” névvel illették.
A jégkorong az 1920-as években rövid idő alatt Európa-szerte rendkívüli népszerűségre tett szert, szinte mindenhol háttérbe szorította a bandyt. Budapesten az addig jéglabdát űző játékosok a 20-as évek második felétől párhuzamosan játszották mindkét sportágat, de egyre inkább a koronggal játszott játékra fektették a hangsúlyt. A csapatok 1926-tól többnyire az újonnan átadott városligeti műjégpályán játszották a mérkőzéseket, az egyetlen magyarországi helyszínen, ami az időjárástól függetlenül is alkalmas volt jéghoki mérkőzések lebonyolítására. A magyar válogatott mindkét sportágban megalakult, és a nemzetközi színtéren is helytállt. Azonban a kisszámú klubcsapat csak barátságos mérkőzéseken, kisebb tornákon és nemzetközi találkozókon szerepelt. A csapatok számára az első jégkorong bajnokságot csak 1937-ben tudták kiírni.
A Városligetben űzött sportág, vagyis a „jéghokki” valamint Újpest városa – ahol különböző helyszíneken 1887 óta készítettek természetes jegű, nyilvános korcsolyapályákat – végül 1929-ben találkozott egymással;most erről az időszakról kerültek elő új információk. Az első tudósítás az UTE és a hoki kapcsolatáról a Nemzeti Sport 1929. január 14-ei számában jelent meg, a sportlap így írt az előző napi találkozóról: „MUE – UTE 12:9 (7:2). Labdahokki meccs. A győztes csapat összeállítása: Weitegl – Kertész, Erdődy – Hidassy – Szerényi, Jagicza, Vogl. A MUE-ban a csatársor játszott jól, az UTE legjobb embere Aschner volt. (Újpest, Anker-jégpálya.)”
Az első cikk az UTE és a jéghoki kapcsolatáról
A következő szombaton a lila-fehérek már első győzelmüket is megszerezték, erről a mérkőzésről az újpesti összeállítás is ismert a Nemzeti Sport rövidhíréből: „UTE—MUE 11:4 (5:3). Labdahokkimérkőzés. A két csapat a MUE lágymányosi pályáján tegnap délután labdahokki mérkőzést játszott. A csapatok így álltak fel: UTE: Müller – Főző, Czury – Róth – Leiner, Aschner, Horváth. MUE: Weintägl – Miklós, Zsiros – Varga – Szerényi, Jagicza, Vogl. Az UTE góljain Horváth (3), Aschner, Leiner, Czury (2—2), Róth és Főző osztozkodott, míg a MUE góljai közül hármat Jagicza, egyet pedig Szerényi ért el. Az UTE csapatából jól játszott a csatársor.”
A következő – 1955-ig az utolsó – ismert mérkőzésről a Nemzeti Sport 1929. január 28-án számolt be: „Az UTE labdahokki csapata szombaton délután 11:8 arányban legyőzte a BKE bandy csapatát. A két legénység az alábbi összeállításban játszott: UTE: Müller – Horváth, Cury – Róth – Wilhelm, Aschner, Leiner. BKE: Ordódy – Gruber, Izsák – Beck – Kehrling, Krempels, Balázs.”
A BKE legyőzése rendkívüli jelentőségű diadal volt, hiszen a kék-sárgák Magyarország legjobb csapatát alkották, tele válogatott játékossal.
A rövid tudósítások nem sokat mondanak az utókornak, de több apró információ is szemet szúr bennük. Egyrészt a hírek alapján bizonyossá vált, hogy 91 évvel ezelőtt az UTE nem jégkorong, hanem bandy csapatot alakított, és a hokisok a sportág Magyarországon elterjedt 6 mezőnyjátékosból és egy kapusból álló verzióját űzték. Másrészt az újpesti hokicsapat szereplését mindössze két hétig követte a sportsajtó, amely idő alatt összesen három barátságos mérkőzésen lépett pályára az UTE. A sajtóhiba ellenére az is kiderül, hogy a csapat az úgynevezett „Ampére-jégpályán”, vagyis az Egyesült Izzó sportegyesületének, az Ampére SE-nek a Váci úti, ma Vízművek-pálya néven ismert sporttelepén, annak is a vízzel felöntött és megfagyott futballpályáján készült, és ott is játszotta első mérkőzését is. 1929-ben az UTE-nak tehát hokicsapata már volt, de hoki szakosztálya még nem. Ezt néhány héttel később, 1929. február 10-én a Nemzeti Sport egy olvasója is hibaként rótta fel levelében; Szabó Endre nagykállói tanuló így fogalmazott: „A jéghokkira is rátermett a magyar. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy négy év alatt olyan javuláson mentünk keresztül, aminőre nem számíthattunk s már egyenlő rangúak vagyunk Ausztriával. De itt is sok baj van, akár csak más sportágainkban. Mert nem a magyar hokkisport, hanem a BKE egyenlő tudásban Ausztriával. Nincsenek jéghokki klubok. Már ugyan akadt egypár egylet — mint a BBTE, BEAC, meg a MAFC — amelyik megpróbálta. Nem sok sikerrel. De miért nem alakítja még jéghokki-szakosztályát a Ferencváros, a Hungária, Újpest, Nemzeti, a MAC, MTE, LASE, KAOE stb. Ezek mind olyan klubok, amelyek mögött nagy tömegek állanak, volna anyag és volna anyagi kitartás is. Az érdekes és állandó hokki-küzdelmek pedig megnevelnék a közönséget is. Végeredményben pedig, ha minden új egyesület csak egy klasszisjátékost tudna kitermelni magából, már akkor is erős válogatottal dicsekedhetnénk.”
A levelet talán olvashatták az újpesti klubvezetők, ugyanis az 1930. január 19-i közgyűlésen az Újpesti Torna Egylet megalakította jéghokki szakosztályát. Az újpesti hoki élére szakosztályelnöki pozícióban a klubelnök testvére, Aschner Jakab került, míg a szakosztályvezető tisztséget Leiner László töltötte be. A szakosztály 1929/30 telén létrejött ugyan, ám ebből a jeges szezonból nem maradt fenn semmilyen írásos nyoma az UTE hokicsapatának. Sőt, egy 1930. február 25-i olvasói levélben egy „újpesti Nemzeti Sport olvasó-jégbarát.” arról panaszkodik a sportlapban, hogy „az újpesti Ampére-pályát 10 fokos hideg éjszakán sem öntötték fel” és ő bizony „nem azért váltott bérletet, hogy más jégpályán korcsolyázzon” – vagyis valószínűleg a bandyzésre alkalmas jégpálya hiánya miatt nem folytatta előző évben megkezdett szereplését UTE jégkorong csapata, hiszen a lilák nem jutottak megfelelő tréninglehetőséghez. A szakosztály szinte egyetlen életjele a következő években a klub, rendre januárban megtartott éves közgyűlésein a „jéghokki” szakosztályelnök és szakosztályvezető megválasztása volt. 1931-ben szepsi Szűcs Miklós, a Könyves Kálmán gimnázium testnevelő tanára lett a szakosztályelnök, aki pozícióját 1933-ig megtartotta, amikor Wohl Hugó vette át az elnöki tisztséget, míg szepsi Szűcs szakosztályvezető lett. 1939-től a posztján maradó Wohl Hugó mellett ifjabb gróf Bethlen István, a korábbi miniszterelnök bandysportot űző fia lett a szakosztály vezetője. 1940-ben is ők ketten vezették a szakosztályt.
Közben időről-időre felröppentek az újpesti jéghokicsapat újbóli megalapításáról szóló hírek. 1934. novemberében felmerült, hogy az egyik legsikeresebb gyeplabda klub, valamint a jéghoki mindkét szakágát űző Amateur Hockey Club (AHC) beolvad az UTE hokiszakosztályába. Az újpestiek által kezdeményezett tárgyalások hamarosan megszakadtak a két klub között, így a lila-fehérek jeges szakosztálya továbbra is csapat nélkül maradt. Mégis akadt a 30-as években egy neves jégkorongjátékosa az UTE-nak: Róna László, az újpesti klub kitűnő teniszezője jégkorongban is kiemelkedett, azonban lila-fehér csapat híján hokisként a BKE színeiben szerepelt, és a magyar válogatottban is játszott. Róna emlékezetes játékot nyújtott 1937. január 10-én, amikor Budapesten járt a világbajnokságra készülő kanadai válogatott. Az előző évi olimpia ezüstérmese ellen a magyar válogatott nagyszerűen szerepelt; elsősorban a kapus Hircsáknak és a Róna – Barcza hátvédpárosnak köszönhetően a világklasszisokból álló kanadaiak mindössze 1:0-ra győztek. A mérkőzést megtekintette Aschner Lipót, az UTE elnöke is, akinek nagyon tetszett Róna játéka; Aschner lelkesedésének nyilvánosan is hangot adott. A hátvéd a mérkőzést követő interjúban az elnök szavaira reagálva kijelentette: „A legfőbb vágyam, hogy valaha az UTE jéghokicsapatában játszhassam!” – a Nemzeti Sport optimista újságírója hozzátette: „Nem sokáig késik még az UTE hokiszakosztályának megalapítása!” A hokicsapat viszont ekkor sem, ahogy 1929 után egyszer sem alakult újjá.
az Amateur HC-UTE egyesülésről, virágnyelven
A hosszas agonizálást követően – pontosan nem ismert időpontban – valamikor 1940. után, de legkésőbb 1942. januárjában az UTE jéghokki szakosztálya megszűnt. A jégkorong azonban életben maradt Újpesten. 1942-ben Híres Alajos, az Újpesten született, kisebb újpesti csapatok mellett az első osztályú Gammában és Csepelben is szereplő futballista így nyilatkozott legkedvesebb téli időtöltéséről: „A jéghokinak vagyok nagy híve. Rengeteg jégpálya van nálunk Újpesten, és amint szabad időm van, azonnal rohanok ki a jégre. Jól korcsolyázom és szívesen veszek részt a hokizásban. Persze, nagyon vigyázok arra, hogy valami bajom ne essék, mert mindig arra, gondolok, hogy ez mind csak eszköz arra, hogy tavasszal még jobban menjen a futballozás.” Az újpesti hokiról ez az utolsó, háború előttről fennmaradt emlék.
Az új információk alapján részleges betekintést nyerhetünk a két világháború közötti Újpest jégsportjába. A hokisok történetét így rekonstruálhatjuk: valószínűleg 1928 utolsó heteiben az Újpesti TE néhány, korcsolyatudással rendelkező, ám más sportágat is űző sportolója bandy-csapatot alakított, és az Ampére SE pályáján edzésekbe kezdett. 1929 januárjában a csapat UTE néven a Váci úti pályáján, valamint a fővárosban barátságos mérkőzéseket játszott más jéglabda csapatok ellen, az akkoriban elterjedt 6 mezőnyjátékos + 1 kapus szabály szerint. Az UTE vezetősége a csapat megalakulását követően lelkes szervezőmunkába kezdett, és 1930 elején létrehozta a jéghoki szakosztályt. A klubvezetés szándéka az volt, hogy a lelkes újpesti sportolókból versenyképes csapatot faragjon, és részt vegyen az egyre népszerűbbé váló téli sportok küzdelmeiben. Azonban mivel Újpesten nem épült műjégpálya, a sík területek felöntésével készített jégpályák pedig nem jelentettek megbízható alapot a sportághoz, végül nem sikerült létrehozni az áhított hokicsapatot. 1934-ben a klubvezetők még azzal is megpróbálkoztak, hogy egy fővárosi, a műjégpályán tréningező hokiklubot az UTE-ba beolvasszanak, ám ez a tervük is meghiúsult. A szándékot végül nem koronázta siker, így a szakosztály egy évtized után megszűnt. A sportág, és első sorban annak is a koronggal játszott változata azonban a 30-as évek végére sikeresen meghódította az újpesti lakosok szívét, akik a hidegben felöntött udvarokon, befagyott vízfelületeken hokiztak. Bár az újpesti hoki-szakosztály egy évtizedes működés után feloszlott, másfél évtizeddel később már végérvényesen létrejött az újpesti hokicsapat, ami azóta is a legjobbak között szerepel.
Zárásként néhány szóban megemlékezünk az ismert korabeli újpesti jégkorongozókról. Aschner Pál (1908-1998), a 20-as, 30-as évek egyik legnagyszerűbb magyar teniszezője, majd labdarúgó játékvezetője, Aschner Lipót, az Egyesült Izzó igazgatójának, az UTE elnökének a fia. 1930. januárjában így írt róla a Nemzeti Sport: „Aschner Pál — jéghokkista. Aschner Pál, Kehrling tavalyi Davis Cup páros partnere, mint jéghokki játékos próbálkozik a müjégen. Máris igen jókat drejvol a korongba. Csak azt sajnálja, hogy volléjzni és szmesselni nem lehet. Aschner egyébként az újonnan megalakuló UTE jéghokkicsapat egyik tagja.”
Leiner Pál (1904-43) gyáros, szintén az UTE teniszezőjeként, Aschner gyakori páros partnereként szerepelt a jégkorong csapatban. Munkaszolgálatosként hunyt el a Don-kanyarban.
Leiner László (1909-?) kereskedő, majd vállalatigazgató. Az újpesti gyárisportban és az UTE jégkorong szakosztályában vállalt vezetői szerepet, más sporttevékenysége nem ismert. Az 1930-as évektől Angliában, majd Amerikában, illetve Braziliában élt.
Róth István az UTE teniszezőjeként volt ismert az 1920-as évek végén.
Czury István (1905-1978) 1926-32 között az UTE amatőr labdarúgó csapatának játékosa volt.
dr. Messó Antal újpesti ügyvéd, különböző keresztény egyesületek tisztségviselője volt.
Főző Ágoston (1903-1967) futballista, a Megyeri TC és a Megyeri SC amatőr játékosaként szerepelt.
Róna László (1913-2007) az UTE teniszezője, a BKE jégkorongozója, hátvéd. A háború előtti évek egyik legkiemelkedőbb tudású játékosa a magyar jégkorong válogatottban 28 alkalommal szerepelt, a nemzeti csapattal részt vett az 1936-os téli olimpián, valamint az 1937-es, 1938-as és 1939-es jégkorong világbajnokságon is. Második VB-jén, Prágában ő lőtte a legendás, Kanada elleni 1:1-re végződött mérkőzésen a magyar gólt. 1939-ben a svájci EHC Arosa, 1940-től a finn Kronohagens IF, 1941-től a svéd Karlbergs BK, 1949–50-ben francia CSG Lions de Paris jégkorongozója volt. Visszavonulását követően Spanyolországban élt. 2000-ben a Nemzeti Sport a XX. század ötödik legjobb magyar jégkorongozójának választotta meg, ennek ellenére sem került még be a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába.
Írta: Laszip Gábor
Az írás az Utehoki lelátó című blogoldalon is elolvasható:
http://utehoki-lelato.blogspot.com/2020/02/az-ujpesti-jegkorong-kezdetei-i.html