Bár a jégkorongot (és úgy általában az európai csapatok bajnokságait is, sportágtól függetlenül) nehéz dolog naptári évek szerint feldolgozni, hiszen inkább idényenként értelmezhetőek a teljesítmények, mégis kísérletet tennék most erre. Rendkívül hosszú, sok szempontból nehéz év volt ez a 2021 mindannyiunknak, de (ragaszkodva a jégkoronghoz, azon belül is a lila-fehér hokihoz) egy igen mozgalmas 12 hónap* áll mögöttünk, alábbiakban pedig megpróbálom átadni, én, mint egy egyszerű szurkoló hogyan láttam ezt az időszakot.
* a cikk írásakor még csak 11,5 hónap, de ettől tekintsünk most el.
Hol is tartottunk 2021. első napjaiban? Éppen egy 5 meccses győzelmi szériában voltunk (a felejthetetlen FTC elleni idegenbeli 5-1-gyel közte), ami végül 8 meccsesre nyúlt és az alapszakasz végéhez közeledve úgy érezhettük, kezd összeállni a csapatunk, 2020 év végén Rajna is Újpestre tette át a székhelyét (mint azóta kiderült, szerencsére hosszú távon). Bár január elején elhagyta csapatunkat a kiemelkedő képességű Mario Lamoureux – akiről meggyőződésem, hogy csak a COVID miatt jött hozzánk játszani, hiszen számos európai ligával ellentétben az Erste Liga nem állt le – ám a helyére érkezett a szlovén Jure Sotlar, aki az alapszakaszban szépen termelte a pontokat a továbbiakban – ha nem is olyan ütemben, mint amerikai elődje.
Az alapszakasz vége felé közeledve jött még egy vereség otthon az FTC-től hosszabbításban, majd jött egy fájdalmas emlékű erdélyi túra, ahol 4 meccsből 0 ponttal tértünk haza. Ez az adott körülmények között mégsem hatott katasztrófaként, ugyanis sérülések-betegségek miatt nagyon vékony és főként juniorokkal feltöltött keret utazott Erdélybe és bár mindent megtettek a pontszerzésért az akkor pályára lépők, ez nem jött össze. Szurkolóként úgy voltunk vele, hogy mindegy mi volt itt az eredmény, a vészesen közeledő rájátszásra kapjuk össze magunkat, épüljenek fel a lehető legtöbben a sérültek közül.
Az alapszakasz utolsó meccsein még gólzáporos meccsen legyőztük előbb a MAC (10-1), majd a Vasas (7-3) csapatát, majd végül az alapszakasz 6. helyéről várhattuk a folytatást. A választásoknak köszönhetően a DEAC-cal kellett megküzdenünk az elődöntőért, de mint azt mindenki tudja, sajnos kudarcot vallottunk. Mint utólag kiderült, sok kulcsjátékosunkat csak összedrótozni sikerült ezekre a meccsekre, nem voltak 100%-os állapotban, valamint légiósaink is sokkal halványabbak voltak mint az alapszakasz meccsein. A DEAC tulajdonképpen nagyon simán, 4-1-es összesítéssel jutott (mondjuk ki: megérdemelten) az elődöntőbe. Így hát idejekorán, március elején véget ért tehát számunkra a szezon, ami csalódásként hatott a drukkerekre is.
Valljuk be, nem sok örömre volt okunk 2021. első felében a korai szezonzárás miatt, a sikerek és a győzelmek helyett megint maradt nekünk, szurkolóknak a már jól ismert elmélkedés, hogy miért nem sikerült már megint, mitől vallottunk ismét kudarcot és hasonló mondatok. Kerestük a hibákat, talán ha XY nem sérül le, talán ha itt szerencsésebbek vagyunk, talán ha… Az a sok ha, már megint.
A korai playoffos búcsú után aztán jó ideig csend volt a csapat körül. Persze ez megszokott, Újpesten amúgy sem szokták elkapkodni a bejelentéseket, de mi, szurkolók azért aggódtunk: más csapatok egymás után jelentették be a nagyobbnál nagyobb igazolásokat, miközben az Újpestről leginkább olyan információkat lehetett hallani, amik azt találgatták, melyik játékosunk melyik riválisunkhoz távozik hamarosan. Április végén aztán megtört a csend, Kyle Just volt az első hosszabbító játékosunk.
Na, végre! – gondolhatta magában ekkor sok szurkoló – Ha az egyik legjobbunkat sikerült meggyőzni a hosszabbításról, akkor csak lesz egy jó kis csapatunk jövőre is!
A sorozatban érkező hosszabbításos hírek (Phil, Benk, Nemes, Rajna, Poki, Stadel) mellett azért voltak fájdalmas bejelentések is: a pletykáknak megfelelően Bodó, Dusi és Vincze Peti sem lila-fehérben folytatta a pályafutását. Tisztában voltunk természetesen versenytársaink és a mi klubunk anyagi lehetőségeivel, mégis fájó volt látni, ahogyan legjobbjaink közül sokan távoztak, ám emiatt még nagyobb sikerként éltük meg, amikor egy meghatározó játékost sikerült Újpesten tartani. Időközben visszavonult Siki is, Kovács Attilára is más feladatok vártak a klubnál, úgy tűnt, hogy jelentősen átalakul a keretünk az új idényre.
A klub azonban nem csak játékosok terén igazolt a nyári szünetben, a háttérstábba is érkezett új ember: Vörös Dávid, akit a veszprémi kézilabdacsapattól sikerült Újpestre csábítani és aki azóta hátán viszi a csapat médiamegjelenéseit. Ebben a szegmensben óriásit fejlődött az elmúlt idényekhez képest a szakosztály, az infografikák, meccsbeharangozók, videók mind-mind a legszínvonalasabbak a ligában (a képek tekintetében már évek óta hozzászoktunk ehhez a minőségi munkához Jani Martinnak köszönhetően), elképesztően hálásak vagyunk ezekért.
Nekünk, szurkolóknak minden apró információmorzsa igazi csemege, külön öröm, ha beláthatunk néha az öltözőbe is (és most nem csak a Philről készült képre gondolnak a női olvasók, remélem) a Hősök Sisakja által, vagy az edzésekre videók, képek által. Szuper, hogy a szurkolói visszajelzésekre is reagál a klub, látványosan jó irányba mozdult el a szakosztály és a szurkolók viszonya ebben az évben.
És (ha már elmerültünk egy pillanatra a szentimentalizmusban) nagyon sokat jelent nekünk, készítőknek az Utehoki Podcast is, ami az elmúlt szezon végén indult útjára. Bár mi sem gondoltuk volna, de már 14 epizódon és több, mint 18 órán keresztül hallgathattatok minket, ahogyan az éppen aktuális lila-fehér témákról beszélgetünk. Ugyan eleve csak szerelemprojektnek indult a dolog, nagyon örülünk, hogy ennyien hallgatjátok és ennyire jó fogadtatásban részesült ez az egész podcast, annak pedig külön örülünk, hogy a klubnál is figyelnek ránk. Igyekszünk a jövőben is rendszeresen jelentkezni adásokkal, reméljük így mi is egy kicsit hozzájárulhatunk az aktívabb szurkolói élethez a szakosztálynál. Jövőre folytatjuk!
De térjünk vissza a 2021/22-es évad elejéhez! Kezdett összeállni a csapat (még ha egy kicsit vékonynak éreztük is a keretet, de hát végülis Virág Csaba ismeri a juniorokat, tud kikhez nyúlni vész esetén), jöttek a felkészülési meccsek és ezek alapján bizony nem számíthattunk semmi jóra: 5 meccsen 5 szerzett gól, 28 kapott, mi lesz itt a szezonkezdésnél? A sorsolás sem kedvezett nekünk: kezdésként erdélyi túra, aztán DVTK, majd a zöldek idegenben, őszintén nem remélhettünk többet 3-5 pontnál az 5 meccsből reálisan nézve, látva az erőviszonyokat.
Aztán olyan történt, amire nem sokan számítottak: a csapat fantasztikus karaktert mutatva veretlenül, 7 ponttal tért haza Erdélyből! Remek érzés volt így kezdeni a szezont, még ha az utána következő meccsek nem is úgy sikerültek, ahogyan mi vártuk. A zöldek ismét esélyt sem adtak nekünk, ám ezen nem sok időnk volt keseregni, hiszen a Megyeri úton sikerült megismételnünk az erdélyi jó teljesítményt: 7-3 a Gyergyó, majd 3-1 a Csíkszereda ellen! Jó lenne már a magyarországi csapatok ellen is nyerni, mondhattuk…
Szerencsére később beindult a gépezet itthon is és jöttek egymás után a győzelmek (DVTK, DEAC). Kínos vereségből azonban idénre is jutott, a Titánok ellenünk szerezték meg első győzelmüket (azóta már többet is arattak), de ez valahogy nem vetette vissza a csapatunkat. A MAC-ot ismét elvertük, ezúttal a Tüskében és lassan azon kaptuk magunkat a szurkolókkal, hogy egymásnak mondogatjuk: még ha vannak küszködős, gyengébb meccseink is, de idén jó csapatunk van! Egyáltalán nem érdemtelenül hangzottak el ezek a dicséretek, valóban jó, karakteres, küzdő csapatot raktak össze idénre Virág Csabáék.
A kapuban ott van a Liga legjobb kapusa (nem én mondom ezt, hanem a számok), Rajna Miklós, aki több, mint 900 (!) lövésből 96,24%-os hatékonysággal 897-et hárított. Elképesztő stabilitást ad a csapatnak, neki és a védelemnek köszönhető, hogy a viszonylag kevés lőtt gólunk ellenére is ott tudunk lenni az élmezőnyben. Annak a csapatnak, amelynek bár nincsenek kiemelkedő egyéniségei, mégis a szememben ez a CSAPAT. Ez az a társaság, akik fel tudnak állni 2 gólos hátrányból is a Csíkszereda otthonában akkor, amikor már a szurkolók is elvesztették a győzelembe vetett hitüket. Ez az a CSAPAT, akik nem egyéniségekből állnak, hanem egy egységet alkotva, egymásért küzdve tudnak sikereket elérni. Őszintén: a keretet, lehetőségeket tekintve jobb nálunk a Csíkszereda, a Gyergyó, az FTC? Igen. Mégis, ilyen hozzáállással bárkit, bármikor meg tudunk verni.
Biztos vagyok benne, hogy a játékosok és a csapatnál mindenki érzi, hogy ez most nem egy átlagos szezon, most olyanokat élhetünk át, amiket korábban nagyon régen, vagy még soha (előbbi: majdnem teltházas derbi győzelem, utóbbi: Csíkszereda 4/4). Fantasztikus élmény lehetett játékosként is átélni ezeket, szurkolóként is egészen különleges volt mindkettő. Jártunk már idén a tabella élén (most sem vagyunk tulajdonképpen messze tőle), szereztünk fantasztikus gólokat, sokáig veretlenek voltunk hazai pályán, sokáig lehetne sorolni az idei pozitív élményeket, de valószínűleg jól tudja ezt minden lila-fehér szurkoló is.
És hogy hol állunk most, hogyan tovább? Vesztett pontokat tekintve a 4. helyen, de messze még az alapszakasz vége. Van még 15 meccsünk, de az erdélyi túrákon és az alapszakasz legsűrűbb részén már túlvagyunk, ebből még bármi lehet a rájátszás előtt. És hogy jövőre mi lesz? Nem tudom, senki sem tudja. Egy biztos, hogy a szurkolók és a játékosok, a stáb és mindenki a klubnál egy dolgot akar: győzni. És ez a mentalitás az, ami idén nagyon érződik a játékon, az akarás és az egymásba vetett hit szinte sugárzik mindenkiről, egységes az idei csapatunk.
Nagy a kontraszt a tavaszi és a mostani UTE között, gyakorlatilag egy teljesen más társaság van a jégen most, mint egy éve. Mind csapatfelépítésben, kommunikációban, hozzáállásban és játékban is, ez egy teljesen más csapat, új szemlélet látszik a klubnál is (hiába no, új címer is van!), egyértelmű a pozitív előrelépés. Persze még nem tökéletes sok minden (tőlem, az örök morgótól ne is várjátok, hogy ezt mondjam), rengeteg mindenen lehet és kell is csiszolni, de most úgy látom, hogy jó úton haladunk.
Nem akarom elbízni sem magamat, sem hiú ábrándokba ringatni senkit sem, de kimondva is optimista vagyok az idei szezon további részével kapcsolatban. A szezon eddigi része is várakozáson felül alakult számunkra, ez kétségtelen, fentebb ecseteltem ezt eleget. A továbbiakban pedig biztosan lesznek gyengébb meccseink, lesznek vesztes mérkőzéseink, de érzem ebben a csapatban azt a potenciált, hogy valami különlegeset alkossanak a jégen tavasszal (nem, nem írnám le, amit mindenki vár, már csak babonából sem). Nekünk, szurkolóknak pedig nincs más dolgunk, mint ott állni a csapat mögött és bíztatni őket tűzön-vízen keresztül, hiszen ezek a srácok megmutatták már idén, hogy nincs nyerhetetlen meccs! Tavaly a COVID miatt nem lehettünk ott a lelátókon a csapat mellett, idén viszont nincs, ami visszatarthatna minket ettől: legyünk ott minden meccsen, mutassuk meg, mennyire drukkolunk a srácoknak, mert ez a társaság megérdemli bíztatást!
Találkozunk a csarnokban karácsony után, addig is jó pihenést, hajrá lilák!
Leave a Reply