A böjt vége (?) – beharangozó az UTE 2020/21-es ERSTE Liga szezonja elé

Fél év. Majdnem napra pontosan ennyi idő telt el azóta, mióta az előző bajnokság a COVID-19 miatt félbeszakadt. Ínséges, bosszúságokkal, bizonytalansággal teli időszak volt ez a hat hónap (elégha az előző idény „bajnokaira” vagy a csapatunkat sújtó vírusra gondolunk), de most már tekintsünk előre, hiszen annyi nehézség után végre kimondhatjuk: jövő héten ismét tétmeccset játszik az UTE csapata! Ez a cikk kísérletet tesz arra, hogy megpróbálja összeszedni az összes fontos vagy releváns információt, amit az idényről, bajnokságról, csapatunkról tudni kell (vagy érdemes). Vigyázat, a bejegyzés helyenként szubjektív kommentárokat is tartalmaz!

No Title

No Description

Kezdjük a Ligával: idén újdonságként egységes platformon lesz majd követhező az összes Erste Liga találkozó streamje is (amiket nem közvetít az M4 Sport vagy M4 Sport+). Ez az ersteligatv.hu oldalon lesz majd elérhető, így elméletileg az olyan meccseket is élőben követhetjük majd, ahol eddig nem, vagy csak drága, fizetős stream volt elérhető. A rendszer egyelőre tesztüzemben működik, később pedig fizetős modellre váltanak majd (ennek részletei még nem ismertek).

A jelenlegi, vírusos helyzetben mindenképpen örvendetes egy egységes stream platform kialakítása, még ha ezért a tartalomért a jövőben fizetni is kell majd. Amennyiben megfelelő minőségű közvetítések lesznek minden csarnokból, akkor ez egy jól működő koncepció lehet.

A helyszíni szurkolás (jelen állás szerint) lehetséges lesz a meccseken, azonban minden mérkőzésre csak az adott jégcsarnok befogadóképességének 50%-ig töltik meg a lelátókat (ez a Megyeri úton 500 hazai és 50 vendégszurkolót jelent a gyakorlatban). Az ígéretek szerint a helyszínen szurkolók a Liga és szponzorok jóvoltából ülőpárnát és repoharat kaphatnak, illetve a „támogatást kapnak a klubok a nézők jobb kiszolgálásához és az online komunikáció fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzésében is is.”, bármit is jelentsen ez a gyakorlatban.

Halk megjegyzés: talán ebből a támogatásból lehetne animációkat, kisfilmet készíteni a kivetítőre, illetve megvalósítható lenne a játékosok látványosabb bevonulása, ahogyan azt annyi más csarnokban láttuk már és már ezen a blogon is volt róla szó többször.

A helyszíni szurkolóknak fontos infó lehet, hogy idén Újpesten nem váltható szezonbérlet (pedig mennyivel jobb lenne egy UTE ülőpárna, amit a bérlethez kaptunk tavaly, mint egy Tippmix-es, amit a szponzor ad a tervek szerint), jegyek is csak online kaphatóak majd a meccsekre. Az október végéig rendezendő hazai meccsekre ITT tudtok jegyeket vásárolni (az ár megegyezik a tavalyival, 1250.-/db).

No Title

No Description

A legutóbbi edzőmeccsen már élőben is megcsodálhattuk csapatunk új szerelését is, amit az alábbi linken meg is tudtok vásárolni.

Aki esetleg használta az Erste Liga appot okostelefonon, tapasztalhatta, hogy nem túl naprakészek az abban szereplő információk, ennek javítását megkezdték az illetékesek állítólag.

Az Erste Liga szabályai is módosultak némileg, az idei szezontól bevezetik ugyanis a trapézszabályt a hazai bajnokságban is. Az egy meccsre nevezhető légiósok száma továbbra is 6 főben került maximalizálásra, viszont idén már legalább 3 U23-as játékost kell nevezni a mérkőzésekre. Illetve az elődöntőkkel kapcsolatban érkezett egy pontosítás: „továbbra is a középszakaszbeli helyezések alapján dől el, hogy ki kivel játszik a döntőbe jutásért, azaz a legmagasabb helyezést elérő együttes ellenfele a legalacsonyabban rangsorolt csapat lesz.”

No, de nézzük a játékosokat hiszen ez a legfontosabb talán, kezdjük a távozókkal:

  • Odnoga Mátyás egy rövid DVTK-s próbajáték után végül a DAB-nál kötött ki
  • Stephan Csamangó visszatért Lengyelországba, a Cracovia Kraków csapatába
  • egyelőre csapat nélkül álló távozóink: Kiss-Rusk Jedrick, Mathieu Henderson, Ville Saukko (frissítés: Saukko a finn másodosztályba, a Hermes csapatába igazolt), Harrison Reed, Devin DiDiomete, Kelin Ainsworth, Eric Pance

Vannak közöttük olyan légiósok, akik valódi erősítést jelentettek csapatunknak tavaly (Harrison, Saukko, Ainsworth), az ő távozásukat sajnálatos, de reméljük az idei érkezők beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Lássuk is, kik csatlakoztak csapatunkhoz!

  • Riley Stadel (#3) – a 24 éves kanadai védőjátékos Lengyelországból érkezik hozzánk. Ha csak a korábbi 3-as számban játszó légiós védőnkre visszaemlékszünk… maradjunk egyelőre annyiban, hogy reméljük, nem lesz nagy Riley-re Peter Huba egykori #3-as meze.
  • Kiss Phil (#12) – a magyar-kanadai védő ismerős lehet a Megyeri úton, hiszen a tavalyelőtti idényt nálunk töltötte. Visszatérése örvendetes, egy szimpatikus és megbízható védővel lett több a csapatunkban.
  • Szécsi Patrik (#37) – a Hokiklubból érkezett U20-as válogatott védő harmadik idényét kezdi az Erste Ligában, eddig 8 gólt és 19 gólpasszt hozott össze a hazai bajnokságban.
  • Maks Selan (#44) – az Alpesi Ligából érkezik a szlovénok 31 éves válogatott védője. Korábban évekig az Olimpija Ljubljana játékosa volt, előző idényében pont/meccs arányban játszott.
  • Mike Aviani (#93) – a 27 éves kanadai-horvát center a francia Nice együttesétől érkezik hozzánk, ahol pont/meccs-közeli teljesítményt nyújtott az elmúlt idényben.
  • Fliszár Zalán (#23) – a Vasastól érkezett 26 éves támadó rutinosnak mondható, hiszen kilencedik MOL/Erste liga idényét kezdi meg jövőre. 2012/13-ban már szerepelt 9 mérkőzésen lila-fehérben, a tavalyi évben a Vasasnál 30 meccsen 5 alkalommal volt eredményes 4 gólpassz mellett.
  • Roman Luducsin (#68) – a 32 éves rutinos volt KHL-es támadó igazi nagy fogás lehet csapatunknak. Bár az utóbbi két évben Kazahsztánban és előtte Dél-Koreában játszott, előtte éveket töltött el az orosz elitligában, így reméljük, láthatunk majd a Megyeri úton is egy kis orosz hoki-sulit.
  • Kyle Just (#73) – a kanadai támadó a 2016/17-es idényben már szerepelt a hazai ligában, akkor a Titánok színeiben 38 meccsen 42 pontot szerzett, hasonló teljesítménnyel mi is elégedettek lennénk idén.
  • Dmitri Vorobyev (#89) – a KHL-ben is megfordult 12 meccs erejéig a 25 éves orosz játékos, aki a szlovák 2. vonalból érkezik csapatunkhoz. Itt pont/meccs-es átlagot hozott össze, meglátjuk, hogy ezt a teljesítményt lila-fehérben is képes lesz-e hozni.
  • Chris Bodó (#91) – a MAC-tól érkező magyar válogatott csatárt talán senkinek sem kell bemutatni. Az előző idényben is a szlovák bajnokságban szereplő csapat húzóembere volt, nagy fogás lehet az ő igazolása.

A keret többi része együtt marad a következő szezonra is, így a jégen láthatjuk majd többek között 13-as számmal csapatkapitányunkat, Benk Andrást, a védelem oszlopát, Varga Arnoldot, a kapuban közönségkedvencé váló Duschek Dávidot, illetve zúghat majd a SZIKI-SZIKI-SZIKI GÓÓÓL is, hiszen Sikorcin térde a tervek szerint készen áll még egy idényre. A teljes keret itt található.

No Title

No Description

A kispadon sem történt változás az előző idény végéhez képest, továbbra is a Baróti Zsolt – Virág Csaba kettős irányítja majd csapatunkat.

A szezon előtti elvárásokat így fogalmazta meg a klubunk részéről Ancsin János:

” Arra számítok, hogy szeptember végén láthatjuk a teljes csapatot újra a jégen. Sokan erősítettek, de úgy érzem, mi is erősebbek lettünk. Lecseréltük a külföldieket, érkezett magyar játékos is, meglátjuk, mire leszünk képesek ebben a helyzetben. A cél, hogy minimum a negyedik helyet megszerezzük, utána minél fényesebb érmet szeretnénk.”

https://www.ersteliga.hu/a-bajnoksagnak-ha-korlatok-kozott-is-de-el-kell-kezdodnie

Valóban csak az elődöntő lenne a cél csapatunk számára? Való igaz, hogy a Liga által közzétett Power Rankingben csak a 6. helyre teszik az UTE-t a 10 résztvevő csapat közül (persze eleve kérdéses, hogy mennyire ízléses ilyen sorrendet közzétennie a bajnokság szervezőinek), de tényleg ennyire sok csapat lenne előttünk?

Az igazság az, hogy a jelenlegi vírusos időszakban ezt rendkívül nehéz megmondani. Természetesen minden lila-fehér szurkoló annak örülne a legjobban, ha a csapatunk minden évben (kimondva is) a bajnoki címért küzdene, ha döntőket játszanánk évről évre. Ehhez képest az elődöntő mint cél megfogalmazása nem néz ki túl ambíciózus tervnek, de rengeteg a bizonytalanság továbbra is a liga összes csapatánál, nem csak nálunk. Bár először az UTE-nál ütötte fel a fejét a vírus (ennek köszönhetően csúszott a felkészülésünk 3-4 hetet), de szépen lassan több csapatnál is megjelent a COVID-19. A nagy számok törvénye alapján szinte biztos, hogy lesznek még fertőzött játékosok (csapatok, edzők?) az idény folyamán, így gyakorlatilag megjósolhatatlan, hogy a vírus mennyire fogja megkavarni a csapatok életét és a kitűzött menetrendet. Ha már az egy körös alapszakasz le tud menni idén, azt már sikerként kell felfogni ebben a helyzetben, hiszen a Titánoknak már így is kellett halasztaniuk meccseket. A további folytatásról, esetleges középszakaszról még nincs is hír, ezt majd az idő előrehaladtával határozzák meg az illetékesek.

No Title

No Description

Visszatérve az UTE-re, hogy mi az elvárás az idei bajnokságban? Álmodozóként természetesen a bajnoki cím. Szurkolóként szintén, viszont egy döntővel elégedett lenne a többség, főleg látva az ellenfeleink anyagi lehetőségeit. Viszont a legtöbb, amit jelenleg kívánhatunk, az az, hogy lehetőleg mindenki maradjon egészséges és a bajnokságot végig tudják játszani a csapatok. És még valami: amikor az előző idény márciusban félbeszakadt és lehetetlen volt megmondani, mennyi pénz lesz a jégkorongban, számítottunk arra, hogy végül egy teljes légiós sort fogunk tudni igazolni? Valószínűleg kevesen voltak ennyire optimisták, de a jelenlegi helyzetünk egyáltalán nem rossz ennek fényében, meglátjuk mire lesz ez elég a bajnokságban.

Ennek első felvonása számunkra jövő kedden érkezik el, amikor majdnem napra pontosan fél év után (!!!) jégkorongmeccsre mehetnek a lila-fehér szurkolók, ugyanis a Megyeri útra érkezik a Corona Brassó csapata.

Ezt követi még 5 hazai meccs sorjában, az első Derbyre november 13., pénteken kerül majd sor a Tüskecsarnokban, a visszavágóra pedig december 8-án, kedden Újpesten. Az erdélyi túra idén 3 hetes lesz csapatunknak, november 22-én Brassóban, 29-én Gyergyóban, december 4-én pedig Szeredán lépnek jégre játékosaink. Természetsen a fentiek a koronavírus miatt bármikor változhatnak, de a jelenleg érvényes menetrendet megtaláljátok itt.

No Title

No Description

Ami az edzőmérkőzéseket illeti: még augusztusban játszottunk egy meccset a DEAC ellen (4-1 a debrecenieknek), majd kitört nálunk a COVID és 3-4 hétre gyakorlatilag megállt a felkészülés. Miután újra kezdtek edzésbe kerülni a srácok, a Vasassal játszottunk 3:3-as meccset Újpesten, e hét péntekén pedig a DAB ellen játszunk Újvárosban. Hogy mire lesz elég ez a 3 felkészülési meccs? Majd kiderül, de valószínűleg nem lesz tökéletes csapatunk a kezdésre. Ennek ellenére a játékosok már nagyon várják a kezdést, hiszen ők is ugyanolyan hoki-ínségben szenvednek, mint mi, szurkolók, ők is szívesen részt vennének már éles, tétre menő meccseken.

Hogy a címben feltett kérdésre mi a válasz? Kettő is lehet: egyrészt, a több, mint fél éves hokimeccs-böjtnek vége lesz kedden, ez tiszta sor. Viszont hogy a sok-sok éve tartó bajnoki aranyérem-böjtnek vége lesz-e jövő tavasszal? Ezt csak a srácok tudják megválaszolni a jégen, mi biztosan mindent bele fogunk adni ennek érdekében a lelátóról.

Azonban haladjunk csak szépen, sorjában: először is győzzük le a Coronát (mind a Brassót, mind a vírust)!

UTE – Corona Brassó
2020.10.06. kedd 18:00
Megyeri úti jégcsarnok
Jegyek csak online kaphatóak, errefelé tessék kattintani értük
További meccsek menetrendje erre.

/fotók: UTEHoki FB oldal/

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*