Alapszakasz – Így látták az érintettek

Fotó: UTEHoki Facebook oldal

A mögöttünk hagyott alapszakasz egy igazi, érzelmi hullámvasút volt. Voltunk mélyen, voltunk magasan, hogy aztán újra a mélybe zuhanjunk, de a végére szerencsére ismét a felfelé tartó pályára kerültünk. Az előző cikkünkben számokban már olvasható az alapszakasz összegzése, most azonban maguk az érintettek mondják el gondolataikat az alapszakaszról!

Horváth Ákos
Fotó: UTEHoki Facebook oldal

Horváth Ákos, csapatunk fiatal játékosa, aki 34 meccsen szerepelt és 1 gól mellett 2 assziszt fűződik a nevéhez így élte meg a mögöttünk hagyott szezonrészt:

Nem úgy alakult a szezon első harmada, ahogy vártuk, a játék se ment jól és rengeteg sérülés sújtott minket. Decemberig minden meccsnek 3 sorral mentünk neki, ez a bajnokság elején nem előnyös. Ezekben az időkben nagyon sokat dolgozott mindenki a csapatban és a csapat körül, hogy kikerüljünk a gödörből. Mentálisan megterhelő alapszakaszon vagyunk túl, de rengeteget fejlődtünk és igazi csapattá értünk a végére és ez a fontos.

Horváth Ákos
Godó Dániel
Fotó: UTEHoki Facebook oldal

Godó Dani számára fizikálisan és szellemileg is megterhelő alapszakasz volt a mostani, több sérülés miatt sokat kellett kihagynia, kívánjuk, hogy a szezon további részére ezek elkerüljék! Nyári szerzeményünk így élte meg a történteket:

Nem igazán indult úgy a szezon, ahogy az elvárható lett volna, játékosok mentek-jöttek, sérüléshullámmal is kínlódott a csapat, beleértve engem is sajnos. Nem a legszerencsésebb a helyzetem eddig, de az alapszakasz vége felé szerencsére összeálltunk, ahogy az elvárható és tudtuk hozni a fontos meccseket, így sikerült a 6. helyen végeznünk és ami a legfontosabb, hogy a legfőbb riválisunkat is sikerült legyőznünk! Ez mindenképpen nagy erőt ad a továbbiakban, ahogyan az is hatalmas motiváció számunkra, hogy nagyon sokan támogatnak minket a lelátóról, hidegrázós volt a legutóbbi hazai meccsünkön a szurkolás, köszönjük szépen! Úgy gondolom , hogy nagyon jó a hangulat a csapaton belül is. Ez a csapat bárkinek komoly ellenfele lesz a továbbiakban!

Godó Dániel
Benk András
Fotó: UTEHoki Facebook oldal

Csapatunk kapitánya, Benk András is megosztotta velünk gondolatait az alapszakasz kapcsán. Kapitányunk, aki 26 meccsen 26 pontot szerzett az alapszakaszban, így látta a szezon ezen részét:

Nagyon felemásra sikeredett az idei alapszakaszunk, de úgy gondolom, hogy az alapszakasz utolsó harmadára egész jól össze állt a brigád. Attól a pillanattól kezdve, hogy a sok sérült visszatért és lezajlott pár játékos csere, végre megvolt a kellő mennyiségű és minőségű játékosunk, ami az eredményekben is meglátszott. Jó úton vagyunk, egyre több nehéz csatát tudtunk megnyerni, ami mindenképpen önbizalmat kell adjon a szezon végére. Ha ezen az úton megyünk tovább és csapatként jó teljesítményt tudunk nyújtani minden meccsen, akkor nagy dolgokra lehetünk képesek!

Benk András
Hajdú Dani, csapatunk médiása
Fotó: Facebook

És végül, de még véletlenül sem utolsó sorban zárjuk cikkünket egy olyan ember gondolataival, aki mindig a csapat mellett van, emellett nekünk, szurkolóknak is segít, ahogyan és amikor csak tud! December óra riporterként is szerepet vállal, hogy még élvezhetőbbek legyenek a közvetítések! Hajdú Dániel gondolatai következnek:

Nekem eléggé vegyes érzelmekkel indult az alapszakasz. Második szezonomat kezdtem meg a lilákkal, mindig éreztem ennek a munkának a súlyát mivel már nagypapám is lila érzésű volt. Kicsit rosszul éreztem magamat az idei start előtt a félig kicserélődött brigád miatt, de szerencsére hamar szót értettem minden érkezővel. Aztán elindult a bajnokság egy pofonnal, és egy Derby zakóval. Néha jött egy-egy mosoly aztán újra vissza a mélybe. Egy dolog nyugtatott. Siki mondta mindig: Danikám minden rendben lesz….És én hittem neki. Aztán decemberben elindult valami. Megváltozott a hangulat, az addig vágható feszültségből hirtelen mosoly, egyet értett szavak, és hit erősödött fel. Meg kell említenem a közvetítéseimet ami először nem érdekelt, most már imádom. Zárnám a derbivel és a gondolatommal. Eposzi magaslat volt közvetíteni Sütivel a 8.-i derbit.Megverni a zöldeket álom volt. Nincs különösebb utálat vagy gyűlölet mivel én is sportolok, tudom milyen az ősi rivális iránt mutatott érzelem (Nem szép de nem gyűlölködésről van szó). Büszke vagyok a játékosokra, büszke vagyok a stábra, büszke vagyok a mi munkánkra. Nem tudom meddig maradok, hosszú távra terveznek velünk, egy biztos: Nem mindenki hordhat lila címeres kabátot, ennek tükrében lépek be minden alkalommal a jégcsarnokba!

Hajdú Dániel

A bajnokság két hét múlva a középszakasszal folytatódik, várunk minél több szurkolót a lelátóra január 25-től is!

A bölcsőtől a sírig: HAJRÁ LILÁK!

1 Trackback / Pingback

  1. Indul a középszakasz! – Újpesti Jégkorong

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*