1968. tavaszán-nyarán, a felkészülés megkezdésekor a lila-fehér jégkorongozók nem is tűzhettek ki más célt maguk elé, mint hogy megvédjék az előző szezon során visszahódított bajnoki címüket. Ennek megfelelően zajlott a keret megerősítése is, bár nagy mozgásokra ezúttal sem került sor, tulajdonképpen csak a hátvédek között voltak személyi változások. Simmel János, aki egy esztendővel korábban érkezett a Megyeri útra, távozott a csapattól, hogy a Bp. Előre együttesében folytassa pályafutását, míg a saját nevelésű Molnár Tibor, aki 1955-ben egyike volt a szakosztály első ifjúsági játékosainak, végleg szögre akasztotta a korcsolyát. A megüresedett helyekre Treplán Béla és Szeles Dezső érkezett: előbbi az egy szezonos kihagyást is vállalva cserélte lilára az FTC mezét, míg a válogatott keret oszlopos tagjának számító, 23 éves Dió nevelő egyesületétől, a Bp. Építőktől búcsúzott el az Újpest kedvéért. A távozók között kell megemlíteni az ifjúsági csapatból végleg kiöregedő Molnár Károlyt is, aki az éppen kapusgondokkal küzdő Ferencvároshoz igazolt át, hiszen Vedres és Kézeli mögött nem sok esélye nyílt volna arra, hogy a felnőtt bajnokságban is kamatoztathassa tehetségét. Emellett természetesen folytatódott az utánpótlás korú játékosok beépítésére irányuló erőfeszítés is: Fülöp Tamás, Komáromi Lajos és Kovácshegyi Pál nyomdokain haladva ezúttal két csatár, Szigetvári János és az apró termetű Borbély Vidor csatlakozott a felnőtt kerethez.
Ami a felkészülést illeti, minden a szokásos mederben folyt, egészen július 14. vasárnapig, amikor tragikus hír kezdett terjedni a jégkorong- és sportkedvelő közvélemény körében. Szívinfarktus következtében elhunyt a csapat vezetőedzője, egykori játékosa és sokszoros bajnoka, Szamosi Ferenc, a mindenki által kedvelt “Gumi bácsi”. A hokiért élő, csupaszív, halála pillanatában is még csak 54 éves szakember, aki ugyanolyan szívesen foglalkozott a fiatalokkal, mint amilyen sikeresen irányította a felnőtt csapat munkáját, hatalmas űrt hagyott maga után. Temetésére július 20-án, délután három órakor került sor a Farkasréti temetőben. A hatalmas tömeg által körülvett ravatalnál a csapat játékosai álltak díszsorfalat.
A szakosztály tagjai azonban nem feledkezhettek bele a gyászba, hiszen az Európa Kupa november elején esedékes első fordulója, ahol az időközben megtartott sorsoláson a lila-fehérek a bolgár Metallurg Pernik csapatát kapták ellenfelükül, egyre sürgetőbb feladattá tette az új edző személyének megtalálását. Erre több megoldás is felmerült, egyrészt a csapat mellett álló idősebb játékosok, így a korábbi és aktuális csapatkapitányok, azaz Patócs György és Lőrincz Ferenc személyében, de a szakvezetés állítólag egy ideig a szovjet szövetséggel is tárgyalásban állt, ahonnan a Traktor Cseljabinszk, a Szpartak illetve a Dinamó Moszkva egykori kiváló szélsőjét, Vlagyimir Kiszeljovot szerették volna Budapestre csábítani. Az augusztus 8-án újrainduló felkészülés mindenesetre Lőrincz Ferenc irányításával vette kezdetét, ekkor azonban már az utánpótlás csapatok mellett dolgozó Boróczi Gábor neve is felmerült a posztra, olyannyira, hogy végül ő lett a befutó. Lőrincz évekkel később, nyugatra távozását követően azt nyilatkozta egy holland újságírónak, hogy kinevezését a pártba (MSZMP) való belépés következetes elutasítása akadályozta meg.
A felkészülés megszokott menetébe 1968. augusztusában a történelem is jócskán beleszólt, hiszen 20-án, akkori nevén az alkotmány ünnepének estéjén a Varsói Szerződés csapatai, köztük a Néphadsereg kijelölt alakulatai is megkezdték a felvonulást Csehszlovákia határaira, amit éjfélkor át is léptek. Mivel az intervenció és az azt követő megszállás lehetetlenné tette, hogy a lila-fehérek a jól bevált módon északi szomszédunk valamelyik jégcsarnokában tartsák meg az őszi jeges edzőtábort (katonáink például csak október 25-31. között térhettek vissza Magyarországra), a szakvezetésnek új helyszínt kellett keresnie. A választás végül a lengyelországi Toruń városára esett, ahová vonattal utazott el a csapat.
Idehaza eközben azért történt még egy s más a jégkorongozás világában, így ideje, hogy vessünk néhány pillantást a Megyeri úton kívüli eseményekre is. A legfontosabb ezek közül talán az volt, hogy a Bp. Spartacus feloszlatta jégkorong szakosztályát. A játékosok közül csupán hatan találtak maguknak új egyesületet: Gálffy Ákos és az egykori ferencvárosi Némon János a Meteorhoz, a rutinos Bikali Tibor a Postáshoz, a kapus Szépffy Zsolt az FTC-hez, míg Kalotai András és Dikk Ferenc a Bp. Előréhez igazolt. A többieknek lassacskán meg kellett barátkozniuk a gondolattal, hogy ily módon fejeződött be játékos pályafutásuk. A bajnokságban résztvevő csapatok létszáma csak azért nem csökkent le hétre, mert a túlnyomórészt a KSI végzős játékosaira épülő, és az első alkalommal megrendezésre kerülő B csoportos U19-es Európa Bajnokságra készülő ifjúsági válogatott is indulási jogot kapott. A fiatalok keretét néhány, a BVSC-től és az FTC-től érkező tehetséges játékossal erősítették meg. A Jégszövetség jégkorong szakbizottságának döntése alapján a négy körös, azaz 28 fordulós pontvadászatnak október 28-án kellett elrajtolnia, míg az MNK küzdelmeit a világbajnokság idejére, február 22. és március 2. közé időzítették.
A nyitómeccset, a hagyománynak megfelelően, a bajnoki címvédő lila-fehérek játszották, akik október 28-án hétfőn a Meteor együttesét fogadták a Megyeri úton. A felhős, de az évszaknak megfelelően enyhe időben a következő összeállításban léptek jégre a csapatok:
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Kovácshegyi Pál – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Hajek Péter, Treplán Béla – Borbély Vidor, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Bp. Vörös Meteor: Losonci György – Losonci Imre, Gogolák László – Vrbanics Tibor, Grimm György, Erdős György – Szőcs János, Kárász István – Gálffy Ákos, Popelka István, Muhr Albert – Szántó László, Némon János, Szabó Ottó – Marczinka Gyula, B. Nagy Zoltán
Az első harmadban komoly fölényben játszottak a lilák, ami a gólok számában is megmutatkozott és ez a helyzet lényegében a szünet után sem változott. A harmadik harmadra – hatgólos vezetésük tudatában – Palotásék némileg visszavettek a tempóból, a Meteor így már egyenlő ellenfele tudott lenni a hazaiaknak. A két pont sorsa azonban egy pillanatig sem forgott veszélyben. A gólokat Klink (2), Zsitva (2), Bánkuti, Lőrincz és Patócs, illetve Grimm szerezték.
Újpesti Dózsa – Bp. Vörös Meteor
7-1
(4-0, 2-0, 1-1)
Két nappal később, október 30-án szerdán már három mérkőzésre került sor. A közelgő EK találkozójukra készülő lila-fehérek ezúttal is a Megyeri úton léptek jégre, az ellenfél a Bp. Építők csapata volt.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Kovácshegyi Pál – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Hajek Péter, Treplán Béla – Borbély Vidor, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Bp. Építők: Orbán György (Magyar Tamás) – Nagy István, Wohl Gyula – Szlávy István, Havai János, Szilassy Béla – Moharos László, Závori Zsolt – Moletz Győző, Egri János, Aradi László – Szongoth Gábor – Tejfalussy Béla, Gódor János, Bozsik László
Az első harmadban álmos, kifejezetten kényelmes játékot láthatott a közönség, a vezetést azonban így is sikerült megszerezni. Szünet után keményebbé és gyorsabbá vált a játék, melynek során a lilák ötször is be tudták venni Orbán kapuját, amire a kék-fehérek egy találattal válaszoltak. A hazaiak a záró játékrészben ismét visszavettek a tempóból, ezért újra kiegyenlítetté vált a játék. Újpesti részről Klink 4, Bálint, Zsitva, Boróczi és Galambos 1-1 alkalommal volt eredményes. Az Építők mindhárom találatát Szilassy Béla jegyezte.
Újpesti Dózsa – Bp. Építők
8-3
(1-0, 5-1, 2-2)
A játéknap további eredményei: Bp. Postás-FTC 1-16, Bp. Előre-Bp. Vörös Meteor 4-7.
Másnap, a BVSC és az Ifjúsági válogatott bemutatkozó mérkőzésén 14-0 arányú vasutas győzelem született.
November 2-án este a lila-fehérek repülőgépre szálltak, hogy két nappal később Szófiában csapjanak össze a bolgár bajnoki címet első alkalommal elhódító Metallurg Pernik együttesével. A 4-4-es döntetlennel (2-2, 0-1, 2-1) záruló EK találkozó részleteiről a Budapestre november 5-én visszatérő csapat játékosedzője, Boróczi Gábor számolt be a hazai sajtónak, mely az összeállításokat sajnos nem közölte. “Szófiában bátortalanul, idegesen játszottak a fiúk. Pedig nem volt ok az idegeskedésre, hiszen előbb Galambos és Bálint, majd az egyenlítés után Treplán és az én gólommal kétszer is kétgólos vezetést tudtunk szerezni. De mindvégig igen jól játszottak a bolgárok és csak – elsősorban – Vedres egészen nagy formájának köszönhetjük, hogy sikerült a döntetlent elérnünk. Az ellenfél két, a perniki Metallurg-műveknél dolgozó szovjet játékossal is rendelkezik, akik a bolgár bajnok vezető játékosegyéniségei. Főként a 10-es mezben szereplő Jegorov (Jevgenyij Jegorov, akárcsak a hátvéd Anatolij Vatutyin, a Himik Voszkreszenszk csapatától került a bolgárokhoz – ErSzob) játszik nagyszerűen.” Arra a kérdésre, hogy hazai pályán kiharcolható-e a továbbjutás a lila-fehér 10-es a következő választ adta: “Nagyon jól kell játszanunk itthon, sokkal jobban, mint Szófiában, ha tovább akarunk jutni az EK-ban. A jövő hétfői visszavágóig még két, viszonylag könnyebb bajnoki mérkőzésünk van. Addig talán lehiggad a csapat és az újpesti visszavágón ki tudjuk harcolni a továbbjutást.”
Amíg az Újpest Bulgáriában szerepelt, idehaza három mérkőzést is rendeztek a Kisstadionban. November 2-án a BVSC 22-1 arányban győzött a Bp. Postás ellen, majd az FTC érvényesítette a papírformát az ifi válogatott ellen egy 14-2-es győzelemmel. Másnap a Bp. Építők gólgazdag mérkőzésen verte 7-6-ra a Bp. Előre együttesét.
A lila-fehérek, ahogy az fentebb említve volt, november 5-én este érkeztek haza Budapestre, hogy másnap már jégre is lépjenek a Kisstadionban a Jakabházy László által irányított ifjúsági válogatott vendégeként.
Ifjúsági válogatott: Kovács Antal (Balogh Tibor) – Hajzer János, Kertész Péter – Kereszty Ádám, Mészöly András, Mondics Sándor – Krasznai János, Tímár József – Császár Tibor, Miczkiewicz Tibor, Bodor Zsigmond – Ocskay Gábor, Böle Dezső – Hargittay Zsolt, Fodor Árpád, Ugrai Iván
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Fülöp Tamás – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Hajek Péter, Treplán Béla – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Bánkutiék kifejezetten nehezen lendültek játékba, ami feltehetően leginkább az utazás okozta fáradtságnak volt betudható, hiszen még 24 óra sem telt el a szófiai gép landolása óta. A fiatalok ezzel szemben lelkesen és bátran küzdöttek, ezáltal gyakran tették próbára Vedres Matyi tudását. A nagyobb rutinnak és játéktudásnak köszönhetően azonban így is 2-0-ás lila-fehér előnnyel ért véget az első harmad. Habár az összjáték a második húsz percben is sokat akadozott, két gólt ezúttal is szerzett a csapat, míg a túloldalon Fodor Árpád vette be a lilák kapuját. Az játékrész első felében egyik csapat sem tudott kapuba találni, ám a hajrára a fiatalok belefáradtak a saját maguk által diktált tempóba, amit a címvédő újabb négy góllal büntetett. Gólszerzőink Bánkuti (2), Bálint (2), Zsitva (2), Szeles és Treplán voltak.
Ifjúsági válogatott – Újpesti Dózsa
1-8
(0-2, 1-2, 0-4)
A nap másik találkozóján: Bp. Előre-Bp. Postás 7-1.
Másnap: FTC-Bp. Vörös Meteor 6-3, Bp. Építők-BVSC 1-4.
A lila-fehérek következő bajnoki fellépésére november 9-én szombaton került sor, mikor is a Bp. Postás együttese látogatott a Megyeri útra. A mérkőzés egyben a Metallurg Pernik elleni EK összecsapás főpróbája is volt.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás (Kézeli Pál) – Palotás János, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Kovácshegyi Pál, Fülöp Tamás – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Hajek Péter, Treplán Béla – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Bp. Postás: Sinkó – Bán, Erdősi László – Berta László, Mogyoródi Imre, Klemm János – Tóth Csaba, Dvorszky Aladár – Horváth E., Lucas, Grolmusz – Stéhlo Ottó, Koller
A lila-fehérek alaposan megnyomták az első húsz percet, melynek második felében Buza István tanítványai alig-alig tudtak kiszabadulni a saját harmadukból. Az ekkor szerzett hét gól arról árulkodik, hogy az akciók gördülékenységével és a helyzetek kihasználásával sem volt gond. Szünet után már lényegesen alacsonyabb intenzitással játszott a csapat, két alkalommal azért így is sikerült bevenni Sinkó hálóját. A helyzet a záró játékrészre sem változott, a gólzsák viszont alaposan kiszakadt, így a csapat figyelemre méltóan nagy különbségű győzelmet aratott, ráadásul Vedresnek és a helyére beálló Kézeli Pálnak is sikerült kapott találat nélkül lehoznia a meccset. Gólszerzőink Bálint (4), Boróczi (3), Lőrincz (3), Szikra (3), Patócs és Klink voltak.
Újpesti Dózsa – Bp. Postás
15-0
(7-0, 2-0, 6-0)
A játéknap további eredményei: BVSC-Bp. Vörös Meteor 6-1, Bp. Építők-Ferencváros 0-12.
Másnap az Ifjúsági válogatott is begyűjtötte első pontjait, miután 8-2-re győzött a Postás együttese ellen. A Meteor viszont a Bp. Építőket verte meg 6-3 arányban.
November 11-én hétfőn kifejezetten enyhe, felhős időben került sor a lila-fehérek hazai EK találkozójára a bolgár bajnok ellen. A mérkőzésre több mint 1000 szurkoló váltott jegyet, akik nem kis megnyugvással vették tudomásul, hogy az ellenfél legjobb játékosa, a szovjet Jegorov nem utazott el Budapestre.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Fülöp Tamás – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Hajek Péter, Treplán Béla – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Metallurg Pernik: Ljubomir Trajkov (Alekszandar Pantev) – Ventzislav Venev, Anatolij Vatutyin (USSR) – Pavel Leszev, Petar Kalev, Alekszandr Mihajlov – Tasev, Nikolov – Deliradev, Anatolij Poljanszki, Zseljasko Botev – Sztefan Mihajlov, Sztefanov, Georgij Velicskov
Remekül kezdtek a fiúk, sikerült a saját harmadába szorítani az ellenfelet és folyamatosan nyomás alatt tartani a védelmét. A fölény a 4. percben Klink találatával érett góllá. A lilák ezt követően tovább fokozták a nyomást, ám a 7. percben Kalev elcsent egy korongot és belőtte a vendégek egyenlítő gólját. A váratlan találat alaposan megzavarta a csapatot, a fiúk kapkodni kezdtek, a bolgárok viszont éltek az adódó lehetőségekkel: Leszev a 12., míg Vatutyin a 19. percben tudott eredményes lenni. Úgy tűnt, a helyzet a szünetet követően sem fog változni, ám a 26. percben Boróczi révén végre összejött a szépítés, ami egyben meg is nyugtatta a lilákat. A 31. percben kettős emberelőnybe került a csapat, amit Klink révén sikerült gólra váltani, sőt, négy perccel később Boróczi a vezetést is megszerezte a csapatnak. A harmadik harmadban a bolgárok keményen küzdöttek, ám az Újpest fokozatosan átvette az irányítást és a 44. percben Bánkuti találatával kettőre növekedett a hazai előny. A gól érezhetően megtörte a vendégek harcikedvét, így az utolsó tíz percben már csak a lilákon állt, hogy mennyi lesz a számszerű végeredmény. Az 56. percben Boróczi, majd két perccel később Klink is belőtte a maga harmadik gólját, így az Újpest imponáló fölénnyel jutott tovább az EK következő fordulójába, ahol a francia és a svájci bajnok párharcából győztesen kikerülő együttes várt a fiúkra.
Újpesti Dózsa – Metallurg Pernik
7-3
(1-3, 3-0, 3-0)
Boróczi Gábor, a csapat edzője és a meccs egyik vitathatatlan hőse, a következőket nyilatkozta a lefújás után a sajtó képviselőinek, akik a lilák feltűnő idegességét is szóvá tették: “Érthető az idegesség, hiszen nem tudtunk megfelelően felkészülni erre a mérkőzésre, mivel a bajnokságban eddig csak könnyű ellenfeleink voltak. A bolgárokat nem szabad lebecsülni, sokat fejlődtek, most már nem csak keményen, hanem jól és szervezetten játszanak. Tartottunk ettől a mérkőzéstől. Örülök a győzelemnek és bízom abban, hogy ez lendületet ad a játékosoknak, és a bajnokságban a nagy vetélytársaink ellen is eredményesen fogunk szerepelni.”
Pihenésre mindenesetre nem sok idejük jutott a fiúknak, hiszen két nappal a továbbjutás kiharcolása után ismét jégre kellett lépniük, méghozzá a Kisstadionban a Bp. Előre vendégeként.
Bp. Előre: Kelemen Gyula – Enyedi Ferenc, Berta J. – Tőkés, Lovcsányi László, Flandera – Rédlinger Vilmos, Nagy Géza – Zsótér, Lengyel József, Reinthaller Béla – Lakó – Kalotai András, Domonkos Péter, Gyarmati János
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Hajek Péter, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Szeles Dezső, Fülöp Tamás – Borbély Vidor, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
A csapaton nem érződött az elmúlt hetek feszített tempója, így Zsitváék tulajdonképpen harmadról harmadra érvényesíteni tudták a két keret közötti tudáskülönbséget, ami végül kifejezetten nagy arányú győzelmet eredményezett. A lila-fehérek góljait Galambos (2), Bánkuti (2), Szikra, Zsitva, Boróczi, Borbély, Klink és Lőrincz szerezték. Az ellenfél részéről Kalotai (2) és Reinthaller volt eredményes.
Bp. Előre – Újpesti Dózsa
3-10
(0-3, 1-3, 2-4)
A játéknap rangadóján a BVSC 3-3-as döntetlent játszott a Ferencvárossal.
Másnap az ifjúsági válogatott szintén 3-3-ra végzett az Újpest elleni mérkőzés fáradalmaitól még kissé tompának tűnő Előre csapata ellen.
A bajnokság első igazi megmérettetése november 16-án szombaton várt a fiúkra, mikor is a Háray Béla által vezetett vasutas-legénység látta vendégül a lila-fehéreket nagy érdeklődés mellett a Kisstadion jegén.
BVSC: Balogh János – Babán József, Koutny Lajos – Gámán Imre, Bikár Péter, Zsitva Béla – Kertész József, Siba Ferenc – Gyöngyösi Jenő, Rozgonyi György, Bakay László – Petyerák István, Miklós Károly, Kósa Ambrus – Farkas László, Bóczi János
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Hajek Péter – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Treplán Béla – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szeles Dezső, Fülöp Tamás – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Az első percekben a vasutasok játéka dominált, akik Gámán révén egy ordító gólhelyzetet is elpuskáztak. A folytatásban már Palotásék teljesítménye is feljavult, amit Bálint elszalasztott lehetősége jelzett. A 17. percben Bikár révén mégis a vendéglátók szerezték meg a vezetést. Szünet után az Újpest erőteljes offenzívába kezdett, s kihasználva az ellenfél kapkodó játékát, többször is sikerült az ellenfelet beszorítani a saját harmadába. Treplán 22. percben lőtt egyenlítő gólja ráadásul újabb lendületet adott a csapatnak, így öt perccel később a vezetést sikerült megszerezni. A találatot Zsitva Viktor jegyezte. A 36. percben komoly kavarodás alakult ki Vedres kapuja előtt, amit Gyöngyösi váltott gólra, ám 20 másodperccel később ismét a liláknál volt az előny. Ezúttal is Zsitva volt eredményes. Már csak néhány másodperc volt hátra a harmadból, amikor Bikár újra egyenlíteni tudott, a bírókkal perlekedő Klink pedig 10 perces fegyelmi büntetéssel a tarsolyában vonulhatott be az öltözőbe. Az utolsó játékrészben mindkét csapat két sorral játszott tovább. Eleinte a vasutasok kezdeményeztek többet, ám az Újpest ezúttal is fel tudta venni az iramot és az 53. percben egy villámgyors akció végén a lilák szélvészként száguldó 12-ese harmadszor is be tudta venni Balogh hálóját. Sőt, négy perccel később Bálint egy váratlan lövéssel kettőre növelte a vendégelőnyt. Az 59. percben Klink puskázott el egy hatalmas helyzetet, amit az ellentámadás végén Gyöngyösi góllal büntetett, ám mivel a hátralévő időben több találat már nem esett, a létfontosságú két pont a lilák tarsolyába került.
BVSC – Újpesti Dózsa
4-5
(1-0, 2-3, 1-2)
A játéknap másik mérkőzésén a zöld-fehérek alaposan megszenvedtek a Bp. Előre ellen aratott 4-2-es győzelemért.
Másnap az ifjúsági válogatott a négy gólt szerző Mészöly András vezérletével 5-5-ös döntetlent játszott a Bp. Vörös Meteorral, majd újabb huszonnégy órával később 6-2-re győzött a Bp. Építők ellen.
A pontvadászat első örökrangadójára november 20-án szerdán került sor a Megyeri úton, ahol természetesen telt ház, azaz 3000 szurkoló ünnepelte a jégre kikorcsolyázó játékosokat.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Hajek Péter – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szeles Dezső – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Ferencváros: Csánk László – Raffa György, Beszteri-Balogh János – Horváth Zoltán, Mészöly András, Schwalm Béla – Ziegler János, Ziegler Péter – Menyhárt Gáspár, Póth János, Kassai György
Mindkét együttes gyors támadásokkal vetette bele magát a küzdelembe. A 2. percben Kassai szerzett vezetést a vendégeknek, amit kisvártatva Póth növelhetett volna kettőre, ám elhibázta a lehetőséget. A 4. percben a remek formában játszó Zsitva Viktor egy kontra végén egyenlített. A harmad vége azonban a zöld-fehéreknek sikerült jobban, akik rövid idő alatt két gólt is ütöttek, így megnyugtató előnnyel vonulhattak az öltözőbe. A második harmad elején továbbra is a vendégek játszottak veszélyesebben, ám a meccs derekán az Újpest fokozatosan átvette az irányítást és a 29. percben Palotás József átadásából Zsitva másodszor is be tudta venni Csánk kapuját. A 36. percben Lőrincz egalizálhatott volna, de kihagyta az ordító helyzetet. Az utolsó percben viszont már nem volt kegyelem, előbb Boróczi egyenlített, majd 25 másodperccel később Bánkuti a vezetést is megszerezte. Habár a rivális emberelőnyben kezdhette a harmadik harmadot, nem élt a lehetőséggel. Ezt követően, hol ide, hol oda ítéltek meg a játékvezetők egy-egy kisbüntetést, melyek közül Bánkuti, majd Schwalm használt ki egyet-egyet még a térfélcsere előtt. Az utolsó tíz perc hazai jégen régen látott gyors és élvezetes játékkal örvendeztette meg a szurkolókat. Az FTC mindent megtett az egyenlítésért, ám Vedres három hatalmas bravúrral biztosította, hogy a lila-fehérek nyerjék az örökrangadót.
Újpesti Dózsa – Ferencváros
5-4
(1-3, 3-0, 1-1)
További eredmények: Bp. Postás-Bp. Vörös Meteor 2-3, Bp. Előre-BVSC 9-0.
A szerdai három találkozóval, habár egy későbbre halasztott összecsapás még hátra volt, véget is ért a bajnokság első köre.
| | GP | W | T | L | GF | GA | PTS |
1. | Újpesti Dózsa SC | 7 | 7 | – | – | 58 | 16 | 14 |
2. | Budapesti Vasutas SC | 7 | 5 | 1 | 1 | 62 | 11 | 11 |
3. | Ferencvárosi TC | 7 | 5 | 1 | 1 | 59 | 16 | 11 |
4. | Budapesti Vörös Meteor | 7 | 3 | 1 | 3 | 26 | 33 | 7 |
5. | Ifjúsági válogatott | 7 | 2 | 2 | 3 | 25 | 48 | 6 |
6. | Budapesti Előre | 7 | 1 | 1 | 5 | 25 | 41 | 3 |
7. | Budapesti Építők | 6 | 1 | – | 5 | 16 | 42 | 2 |
8. | Budapesti Postás | 6 | – | – | 6 | 7 | 71 | 0 |
A következő napokban a válogatott keret tagjai útra keltek, hogy november 23-24-én két mérkőzésen mérjék össze erejüket az NDK B szelekciójával. A 4-3 és 7-3 arányban elveszített találkozókon Palotás József, Szeles Dezső, Zsitva Viktor, Bálint Attila és Klink János képviselték az Újpestet. Szeles és Klink egy-egy gólt is jegyzett. Közben arra is fény derült, hogy a Megyeri útiak következő EK ellenfele a francia bajnokon magabiztosan túljutó svájci HC La Chaux-de-Fonds együttese lesz.
A bajnokság a csapat hazatérését követően, november 27-én szerdán folytatódott. A lila-fehérek a Kisstadionban léptek jégre a Minder Rezső által irányított Építők vendégeként.
Bp. Építők: Orbán György – Nagy István, Szongoth Gábor – Havai János, Szlávy István, Szilassy Béla – Závori Zsolt, Moharos László – Egri János, Kovács, Aradi László – Wohl Gyula, Moletz Győző – Tejfalussy Béla, Gódor János, Bozsik László
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Treplán Béla – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter – Borbély Vidor
A kék-fehérek bizony alaposan megnehezítették Bánkutiék dolgát, ami különösen a második harmadban volt tetten érhető, amikor több alkalommal is teljesen nyílttá vált a találkozó. Ekkor gyors és színvonalas jégkorongot láthattak a lelátón fagyoskodó szurkolók. A helyzeteiket jobban kihasználó lilák végül így is nagy gólarányú győzelmet arattak, melyből Klink három, Bálint kettő, Palotás József, Lőrincz, Boróczi, Galambos, Patócs és Szikra egy-egy találattal vették ki a részüket. Az ellenfél részéről Havai, Wohl, Aradi, illetve Szlávy volt eredményes.
Bp. Építők – Újpesti Dózsa
4-11
(0-2, 3-5, 1-4)
A nap másik mérkőzésén: Bp. Vörös Meteor-Bp. Előre 6-3.
Másnap a Budapesten vendégszereplő nyugatnémet Oberstdorf jégkorongcsapata ellen lépett jégre a válogatott keret a Kisstadionban. Legjobbjaink 8-4-es sikerrel véget érő hazai bemutatkozó meccsén Vedres, Zsitva, Klink, Galambos és Szeles képviselték a lila-fehér színeket.
A Megyeri úton ezt követően csomagolni kezdtek a fiúk, hogy november 30-án elutazzanak a svájci-francia határon található, 1000 méteres tengerszint feletti elhelyezkedésével Európa legmagasabban fekvő nagyvárosaként számon tartott La Chaux-de-Fondsba. Habár a december 2-án rendezett összecsapás favoritjának egyértelműen a svájciak számítottak, mindenki abban reménykedett, hogy egy szoros idegenbeli találkozóval sikerül a budapesti visszavágóra is életben tartani a továbbjutási esélyeket. Az érdeklődést jól jellemzi, hogy a nyitott stadidon lelátóin 6500 néző várta a jégre kikorcsolyázó csapatokat.
La Chaux-de-Fonds: Gérald Rigolet – René Huguenin, Werner Künzi – Jean-Paul Curchod, Michel Turler, Francis Reinhard – Marcel Squaldo, Gaston Furrer – Guy Dubois, Michel Berger, Jacques Pousaz – Peter Casaulta, Philippe Jeannin, Peter Stambach
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Hajek Péter – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szeles Dezső – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter – Borbély Vidor
Az első harmad bizony nem sikerült valami fényesen. A svájciak Furrer, Berger és Türler találatai révén tíz perc alatt 3-0-ás előnyre tettek szert, amihez még Stambach is hozzátoldott egyet a szünetig. A középső játékrészben aztán fordult a kocka. A 23. percben Bálint szépített, majd hét perccel később Bánkuti felezte meg a hátrányt, amit a 33. percben Klink találata csökkentett minimálisra. Ebben az időszakban jól pörögtek a lábak, olyannyira, hogy kis híján az egyenlítés is összejött. A folytatás azonban már korántsem sikerült. A hazaiak ismét felpörögtek, ráadásul a mieink számára szokatlan magashegyi környezet is éreztetni kezdte a hatását, ami szó szerint kifullasztotta a csapatot. Pousaz és Stambach villámgyorsan újabb két gólt rámolt be Vedres hálójába, s bár a 45. percben Bálint még szépíteni tudott, a lefújásig a svájciak újabb négy gólt ütöttek (sorrendben: Squaldo, Stambach, Türler, Reinhard), vagyis már az első mérkőzés után eldőlni látszott a továbbjutás sorsa.
HC La Chaux-de-Fonds-Újpesti Dózsa
10-4
(4-0, 0-3, 6-1)
Miközben a lila-fehérek az európai kupaporondon vitézkedtek, idehaza több bajnoki mérkőzést is játszottak a csapatok.
November 29.: Bp. Építők-Bp. Postás 12-3.
November 30.: FTC-Bp. Postás 13-2, BVSC-Ifjúsági válogatott 5-0.
December 1.: Bp Előre-Bp. Építők 5-2, Bp. Postás-BVSC 1-8.
Az újpestieknek – akárcsak a bolgár bajnok elleni idegenbeli összecsapást követően – most sem volt lehetőségük teljes egészében kipihenni a svájci utazás fáradalmait. A csapat december 4-én szerdán érkezett vissza Budapestre, hogy másnap a Meteor vendégeként lépjen jégre a Kisstadionban.
Bp. Vörös Meteor: Losonci György – Losonci Imre, Gogolák László – Gálffy Ákos, Popelka István, Muhr Albert – Szőcs János, B. Nagy Zoltán – Danyi Attila, Grimm György, Szabó Ottó – Kárász István, Marczinka Gyula – Vrbanics Tibor, Szepesi Gábor, Földvári Gábor
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás (Kézeli Pál) – Palotás János, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Borbély Vidor – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Hajek Péter, Szeles Dezső – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
A lila-fehérek már az első perctől kezdve nagy tempót diktáltak, Kenderessy Balázs tanítványai viszont jól védekeztek, így az első gólra egészen a 12. percig kellett várni, amikor Boróczi vette be Losonci hálóját. A találat megtörte a Meteor ellenállását és az Újpest további négy alkalommal tudott eredményes lenni. Szünet után már érezhető volt Palotásékon a fáradtság, a játék is kiegyenlítetté vált, ám a Megyeri útiak győzelme egyetlen percig sem forgott veszélyben. Boróczi és Bánkuti 2-2, Zsitva, Treplán, illetve Szikra 1-1 góllal vette ki részét a sikerből. A VM góljait Grimm, Popelka és Muhr szerezték.
Bp. Vörös Meteor-Újpesti Dózsa
3-7
(0-5, 2-2, 1-0)
A játéknap másik találkozóján: Ifjúsági válogatott-FTC 0-11.
December 7-én szombaton az ifi válogatott tagjai látogattak a Megyeri útra. Habár a lila-fehérek ezekben a napokban főként a két nappal később lejátszandó EK mérkőzésre készültek, Boróczi Gábor a legjobb összeállításban küldte jégre csapatát, csupán a kisebb sérüléssel bajlódó csapatkapitány, Lőrincz Ferenc hagyta ki a találkozót.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás (Kézeli Pál) – Palotás János, Hajek Péter – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (C) – Palotás József, Treplán Béla – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szeles Dezső – Szikra István, Borbély Vidor, Patócs Péter
Ifjúsági válogatott: Balogh Tibor (Kovács Antal) – Hajzer Tibor, Rétfalvi – Menyhárt Gáspár, Mészöly András, Doór András – Tímár József, Krasznai János – Császár Tibor, Miczkiewicz Tibor, Bodor Zsigmond – Ocskay Gábor, Tamás János – Kereszty Ádám, Fodor Árpád, Havrán Péter
Bálinték már a 3. percben 2-0 arányban vezettek, ami alaposan elaltatta a csapat éberségét, a fiatalok pedig éltek a lehetőséggel és Menyhárt, illetve Havrán révén kiegyenlítették az állást. A szünetet követően viszont alaposan rákapcsoltak a fiúk, akik hatalmas fölényüket kihasználva tulajdonképpen tetszés szerint érték el góljaikat, melyekből Bálint négyet, Galambos hármat, Palotás János és József, Treplán, Borbély, Boróczi, illetve Patócs Péter egyet-egyet vállalt magára.
Újpesti Dózsa-Ifjúsági válogatott
15-2
(2-2, 6-0, 7-0)
Miközben másnap az FTC 9-2-re, a Postás pedig 5-2-re győzött a Meteor, illetve a Bp. Előre ellen, addig Vedres Matyi az EK mérkőzésről nyilatkozott a sajtónak: “A svájciak nagyon jól korongoznak, keményen játszanak és veszélyesen lőnek. Nagyszerűen kihasználják szélsőik gyorsaságát és a kapu előtt eredményesek. Nagyon sok függ attól, hogy tudunk-e már az első harmadban erős iramot diktálni és helyzeteinket kihasználni. A svájci ellentámadásoknál nagy szükségem lesz a védők segítségére, hogy az általam hárított lövések után a korongot időben tudják továbbítani csatárainknak. Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk. Ha sikerül győznünk a Chaux-de-Fonds ellen, az jelentős eredmény lesz. Bízom benne…”
December 9-én hétfőn valamivel több, mint 1000 szurkoló váltott jegyet a Megyeri úton, hogy megtekintse a jó játékot ígérő nemzetközi kupa találkozót.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Palotás János, Zsitva Viktor (A) – Hajek Péter, Treplán Béla – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Chaux-de-Fonds: Gérald Rigolet – René Huguenin, Werner Künzi – Jean-Paul Curchod, Michel Turler, Francis Reinhard – Marcel Squaldo, Gaston Furrer – Guy Dubois, Michel Berger, Gaston Pelletier (CAN) – Peter Casaulta, Philippe Jeannin, Peter Stambach – Pierre Brun, David Huggler
A lila-fehérek nagy iramban kezdtek és a helyzetek sem maradtak el. Olyannyira nem, hogy a 3. percben egy ellentámadás végén Patócs Péter lövése utat talált Rigolet hálójába. Mindkét oldalon sok volt az akció, a csapatok keményen, de sportszerűen küzdöttek egymással. Szünet után a vendégek fokozták az iramot, Palotásék időnként be is szorultak a kapujuk elé, ám a hazai kontrák továbbra is komoly veszélyt jelentettek a svájciak kapujára. A 37. percben Bánkuti kemény lövése kipattant Rigoletről, Zsitva jó ütemben érkezett és a hálóba helyezte a korongot a tehetetlen kapus mellett. A svájciak a 42. percben Türler révén szépítettek. Ezt követően az Újpest többször is emberelőnybe került, ám egyik fórt sem sikerült gólra váltani. A fordulást követően a vendégek olyan tempót diktáltak, amit a fiúk már nem tudtak követni és Squaldo 55., valamint Stambach 57. percben szerzett góljaival megfordították a mérkőzést.
Újpesti Dózsa-HC Chaux-de-Fonds
2-3
(1-0, 1-0, 0-3)
A kupabúcsút követően a válogatott került a szurkolók figyelmének fókuszába. A Vedrest, Palotást, Galambost, Szelest, Zsitvát, Bálintot és Treplánt is magában foglaló keret Szófiába utazott, hogy részt vegyen a hagyományos Duna Kupán. Budapest néven szereplő legjobbjaink elsőként a kijeviekkel csaptak össze, akiktől 10-0-ás vereséget szenvedtek. Másnap 8-2-re verték a szófiai utánpótlás válogatottat, majd a zárónapon szintén 8-2 arányban, de kikaptak a bukarestiektől. A tornán Palotás József 2, Szeles, Bálint és Galambos 1-1 gólt jegyzett.
A bajnokság december 18-án két mérkőzéssel folytatódott. Az FTC könnyedén, 11-0 arányban győzött a Bp. Építők ellen, míg a Bp. Vörös Meteor-BVSC rangadó a 36. percben 1-1-es állásnál félbeszakadt, miután Kenderessy Balázs lehívta csapatát a jégről. A Meteor edzője szerint a Losonci kapusnak okozott vérző sérülést a játékvezetők nem büntették megfelelő mértékben. A két bajnoki pontot a versenybizottság döntése alapján a vasutasok kapták meg.
A lila-fehérek, akik két nappal korábban a jugoszláv néphadsereg napja alkalmából még Belgrádban, a Partizan vendégeként játszottak mérkőzést, amit 7-1 arányban sikerült is megnyerniük a fiúknak (a gólszerzőink Bánkuti 2, Palotás János és József, Zsitva, Cifra, illetve Boros voltak – két utóbbi minden bizonnyal vendégjátékos lehetett), 21-én szombaton folytatták szereplésüket a Kisstadionban, ahol a Postás legyőzése még utazással a lábakban sem ígérkezett túl nehéz feladatnak.
Bp. Postás: Pichler Gyula – Erdősi László, Bán – Klemm János, Mogyoród Imre, Berta László – Bikali Tibor, Tóth Csaba – Grolmusz, Horváth E., Lucas – Koller, Steiger
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás (Kézeli Pál) – Hajek Péter, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Szeles Dezső – Bálint Attila, Kovácshegyi Pál, Boróczi Gábor – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Habár a kisebb sérüléssel bajlódó Palotás József és Galambos Béla kihagyták a találkozót, a vendégeknek így sem jelentett különösebb gondot a találkozó megnyerése. A Postás játékosai csak elvétve tudtak eljutni Vedres, majd Kézeli kapujának közelébe. Góljainkat Zsitva (5), Bánkuti (3), Kovácshegyi (3), Patócs és Palotás Öcsi szerezték.
Bp. Postás-Újpesti Dózsa
0-13
(0-6, 0-4, 0-3)
A játéknap másik mérkőzésén: Bp. Előre-Ifjúsági válogatott 6-6.
Két nappal később, hétfőn került sor a szezon második örökrangadójára. Az idegenbeli találkozó előtt Boróczi Gábor a következőképp nyilatkozott a sajtónak: “Újpesten nehezen nyertünk, s most sem lesz sétagalopp a mérkőzés. Sokat kell javulnunk, igyekszünk is minden nap edzeni. A belgrádi összecsapáson Palotás Józsi és Galambos is megsérült, de bízom abban, hogy ott lehetnek a Kisstadionban. Legutóbb Újpesten gyenge első harmad után a csapat magára talált. A játékosokat nem törte le a zöld-fehérek 3-1-es vezetése. Bízom abban, hogy ezúttal sem lesz baj a küzdőszellemmel.”
Ferencváros: Csánk László – Raffa György, Beszteri-Balogh János – Horváth Zoltán, Mészöly András, Schwalm Béla – Ziegler János, Ziegler Péter – Menyhárt Gáspár, Póth János, Kassai György
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Hajek Péter – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szeles Dezső – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Mint az a fenti összeállításból is kiderül, a csapat sérültjei vállalni tudták a játékot, így mindkét gárda a legjobbjaival korcsolyázhatott ki a jégre, több mint 3000 szurkoló ovációja közepette. A lila-fehérek azonnal támadólag léptek fel, amivel alaposan sikerült is megfogniuk Raffáékat. Az 5. percben Bánkuti szerezte meg a vezetést, majd tíz perccel később Klink növelte kettőre az előnyt. A harmad végeredményét Bálint állította be a 18. percben. A szünetet követően kiegyenlítettebbé vált a játék. Mindkét csapat sokat támadott, s bár továbbra is az Újpest volt veszélyesebb, a 25. percben Mészöly révén mégis a Ferencváros szépített. A harmad derekán Bálint másodszor is mattolni tudta Csánkot, míg a 40. percben Raffa éles szögből leadott lövése talált utat Vedres hálójába. A záró játékrészre tovább fokozódott az iram, a hazaiak pedig fokozatosan átvették az irányítást. Néhány másodperccel a térfélcsere előtt Menyhárt egy gyors támadás végén egyre csökkentette a rivális hátrányát, ám az ezt követően kapott emberelőnnyel már nem sikerült élni. A lila-fehérek Vedres vezérletével lehúzták a rolót, amivel sikerült megszerezniük a létfontosságú két bajnoki pontot.
Ferencváros – Újpesti Dózsa
3-4
(0-3, 2-1, 1-0)
A játéknap másik találkozóján: Bp. Építők-Ifjúsági válogatott 5-1.
December 25-én két mérkőzést játszottak a csapatok: BVSC-Bp. Előre 4-1 és Bp. Vörös Meteor-Bp. Postás 8-1.
Az ünnepek után, december 28-án a válogatott Budapest néven lépett jégre a Kisstadionban a lengyel GKS Katowice együttese ellen. A 8-6 arányban megnyert találkozón Vedres, Palotás József, Treplán, Bálint és Zsitva képviselte az Újpestet. Utóbbi kettő egy-egy gólt is jegyzett.
Két nappal később, december 30-án hétfőn ismét a pontvadászaté volt a főszerep. Az óév utolsó hazai játéknapján a vasutasokat nemrégiben alaposan megizzasztó Bp. Előre látogatott el a Megyeri útra.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Hajek Péter, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Palotás József – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Borbély Vidor, Kovácshegyi Pál – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Bp. Előre: Kelemen Gyula – Enyedi Ferenc, Rédlinger Vilmos – Tőkés, Lovcsányi László, Flandera – Nagy Géza, Zsótér – Lengyel József, Reinthaller Béla, Kalotai András – Lakó – ifj. Margó György, Domonkos Péter, Gyarmati János
Az idősebb Margó György által irányított közlekedésiek ezúttal is nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelembe, olyannyira, hogy a második harmad elején már 3-1 arányban is vezettek. Ezt követően azonban a lilák alaposan összekapták magukat és a 33. percben már 4-3-as hazai vezetésről árulkodott az eredményjelző tábla. Az utolsó harmadban a kiválóan védő Kelemen bravúrjaira is nagy szükség volt ahhoz, hogy szoros maradjon a végeredmény. A győzelemből Bánkuti, Galambos, Palotás József, Bálint és Boróczi egyaránt egy-egy góllal vette ki a részét. Az ellenfél részéről Lengyel kettő, Margó egy alkalommal volt eredményes.
Újpesti Dózsa – Bp. Előre
5-3
(1-2, 2-1, 2-0)
Az 1969. év első játéknapján, január 2-án az Újpest nem lépett jégre. A megrendezett két találkozón a következő eredmények születtek: Bp. Előre-FTC 2-4, BVSC-Bp. Építők 8-0.
A második kör zárómérkőzéseire két nappal később, január 4-én szombaton került sor. A borús, szeles, havazásokkal, helyenként hófúvásokkal tarkított időjárás ellenére is több mint 1500 szurkoló döntött úgy, hogy élőben szurkolja végig a vasutasok Megyeri úti vendégjátékát.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Szeles Dezső – Bálint Attila, Boróczi Gábor, Galambos Béla – Hajek Péter – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
BVSC: Balogh János – Koutny Lajos, Farkas László – Mondics Sándor, Bikár Péter, Zsitva Béla – Kertész József, Siba Ferenc – Gyöngyösi Jenő, Rozgonyi György, Petyerák István – Gámán Imre – Miklós Károly, Kósa Ambrus, Bakay László
A nagy érdeklődéssel várt rangadó gyors iramú játékkal indult, melynek során hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Az első gólra mégis 14 percet kellett várni, mikor is Bikár Péter a bulit követően talált be Vedres kapujába, egy érvényben lévő páros kiállítás során. Ezt követően az Újpest nyomása érvényesült, hálót azonban nem sikerült találnia a csapatnak. A szünetet követően csapkodóvá, szétesővé vált a játék, majd emberelőnybe kerültek a lilák, amit a 25.percben Klink Pityu váltott gólra Palotás József átadásából. A harmad dereka felé Bikár megsérült, s bár hosszas ápolásra szorult, a harmadik harmadban vissza tudott térni a jégre. Eközben azonban az Újpest átvette a játék irányítását és a 31. percben Zsitva Viktor révén a vezetést is megszerezte. Sőt, már csak pár másodperc volt hátra a szünetig, amikor Bálint egy bombaerős lövéssel kettőre növelte a hazai előnyt. Szünet után ismét Bálint körül fókuszálódtak az események, ám ezúttal egy öt perces büntetés formájában, amit szándékos sérülésokozásért kapott. Az előnyt alaposan kihasználták a vasutasok: előbb Gyöngyösi, majd Bikár szerzett gólt a 46. és 47. percekben. Egy perccel később a büntetőpadról visszatérő Bálint elé került a korong, aki betört vele a vasutasok védőharmadába, ahol pontosan tálalt a második hullámban érkező Palotás József elé, aki sistergős bombával porolta le Balogh kapujának jobb felső sarkát. A térfélcserét követően eleinte kiegyenlített játékot láthatott a közönség, melynek során Bikár hagyott ki egy ordító helyzetet, majd az 56. percben a lilák csapatkapitánya, Lőrincz Ferike éles lövéssel állította be a végeredményt. A győzelemmel a lilák előnye hat pontra nőtt féltávnál az üldözőkkel szemben.
Újpesti Dózsa – BVSC
5-3
(0-1, 3-0, 2-2)
A nap többi találkozóján: Ifjúsági válogatott-Bp. Vörös Meteor 5-4, Bp. Postás-Bp. Építők 3-5.
A bajnokság állása a második kör után:
| | GP | W | T | L | GF | GA | PTS |
1. | Újpesti Dózsa SC | 14 | 14 | – | – | 118 | 34 | 28 |
2. | Ferencvárosi TC | 14 | 10 | 2 | 2 | 113 | 29 | 22 |
3. | Budapesti Vasutas SC | 14 | 10 | 2 | 2 | 93 | 18 | 22 |
4. | Budapesti Vörös Meteor | 14 | 5 | 1 | 8 | 59 | 62 | 11 |
5. | Ifjúsági válogatott | 14 | 4 | 3 | 7 | 43 | 97 | 11 |
6. | Budapesti Építők | 14 | 5 | – | 9 | 48 | 87 | 10 |
7. | Budapesti Előre | 14 | 2 | 2 | 10 | 47 | 73 | 6 |
8. | Budapesti Postás | 14 | 1 | – | 13 | 25 | 136 | 2 |
Másnap már a harmadik kör első két találkozóját rendezték a Kisstadionban: Ifjúsági válogatott-Bp. Postás 4-3, Bp. Építők-Bp. Vörös Meteor 4-3.
Január 8-án a második és harmadik helyezett, azaz az FTC és a BVSC rangadója kötötte le a szurkolók figyelmét, ami nagy küzdelem után 3-3-as döntetlennel ért véget, míg a 9-én lejátszott meccsek eredményei a következők voltak: Ifjúsági válogatott-BVSC 0-8, Bp. Építők-Bp. Postás 5-2.
A lila-fehérek tíz nap szünet után, január 12-én vasárnap léptek ismét jégre. Vendéglátójuk a vártnál valamivel gyengébben szereplő, Kenderessy Balázs által vezetett Meteor együttese volt.
Bp. Vörös Meteor: Losonci György – Losonci Imre, Gogolák László – Muhr Albert, Popelka István, Gálffy Ákos – B. Nagy Zoltán, Szőcs János – Szabó Ottó, Grimm György, Vrbanics Tibor – Urbanics, Danyi Attila – Némon János, Földvári Gábor, Szántó László
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Hajek Péter, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Kovácshegyi Pál – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Szeles Dezső – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Borbély Vidor
A lelkesen és szervezetten játszó hazaiak alaposan megnehezítették az önmagukhoz képest lassan és körülményesen játszó Bánkutiék dolgát. Habár a gól nélküli első harmadot követően már a találatok is megérkeztek, a Meteor játékosai, elsősorban a kiválóan védő Losonci kapusnak köszönhetően mindvégig képesek voltak tartani a lépést a listavezetővel. Olyannyira, hogy a lila-fehéreknek végül meg kellett elégedniük a némiképp csalódást keltő pontosztozkodással.
Bp. Vörös Meteor – Újpesti Dózsa
2-2
(0-0, 1-1, 1-1)
A nap másik mérkőzésén: FTC-Ifjúsági válogatott 11-2.
Másnap két összecsapásra került sor: Bp. Építők-BKV Előre 1-5, BVSC-Bp. Postás 9-1.
Két nappal később, január 15-én szerdán újabb két bajnoki meccset játszottak a csapatok: BKV Előre-Bp. Postás 6-2, Bp. Építők-BVSC 2-7.
A lila-fehérek csütörtökön léptek jégre a Kisstadionban a Jakabházy László által irányított ifi válogatott vendégeként.
Ifjúsági válogatott: Balogh Tibor (Kovács Antal) – Böle Dezső, Ocskay Gábor – Havrán Péter, Mondics Sándor, Doór András – Tímár József, Krasznai János – Ugrai Iván, Miczkiewicz Tibor, Hargittay Zsolt – Hajzer János, Rétfalvi László, Bodor Zsigmond
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Hajek Péter, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Szeles Dezső – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Komáromi Lajos, Kovácshegyi Pál – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Borbély Vidor
A Népsport rövid tudósítása szerint a fiatalok ezúttal teljesen lélektelenül és gyámoltalanul játszottak, ezért rászolgáltak a bajnokság addigi legnagyobb arányú vereségére, amelyből Zsitva 5, Boróczi 4, Szikra 3, Lőrincz és Bálint 2-2, míg Treplán, Szeles, Borbély, illetve Klink 1-1 góllal vette ki a részét.
Ifjúsági válogatott – Újpesti Dózsa
0-20
(0-8, 0-5, 0-7)
Január 18-án szombaton a Bikali Tibor által irányított Bp. Postás látogatott a Megyeri útra.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás (Kézeli Pál) – Hajek Péter, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Szeles Dezső – Kovácshegyi Pál, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Komáromi Lajos – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Borbély Vidor
Bp. Postás: Sinkó (Pichler Gyula) – Bán, Erdősi László – Berta László, Lucas, Klemm János – Tóth Csaba, Gyenese – Horváth E., Mogyoródi Imre, Steiger – Vetró Tibor, Koller, Stéhlo Ottó
A lila-fehérek ezúttal sem ütköztek nagy ellenállásba, végig hatalmas fölényben játszottak, ám ezúttal rengeteg helyzet maradt kihasználatlanul. Galambos, Szeles és Klink 2-2, Bánkuti, Komáromi, Szikra, illetve Boróczi 1-1 alkalommal iratkozott fel a góllövőlistára. Az ellenfél részéről Klemm volt eredményes.
Újpesti Dózsa – Bp. Postás
10-1
(3-0, 3-1, 4-0)
A játéknap további eredményei: Ifjúsági válogatott-BKV Előre 7-4, BVSC-Bp. Vörös Meteor 2-1.
Miközben a válogatott keret tagjai Lengyelországba utaztak, a BKV Előre meghívására Budapestre érkezett a Medvesčak Zagreb jégkorong csapata, akik január 21-én kedden a lila-fehérekkel is összecsaptak a Megyeri úton. A mérkőzésre közel 400 szurkoló váltott jegyet.
Újpesti Dózsa: Kézeli Pál – Treplán Béla, Bánkuti Árpád – Boróczi Gábor, Palotás János, Lőrincz Ferenc (C) – Hajek Péter, Kovácshegyi Pál – Patócs Péter, Borbély Vidor, Szikra István – Komáromi Lajos
Medvesčak Zagreb: Marijan Žibret (Zdenko Crnković) – Ivo Ratej, Zvonko Oštrić – Miran Krmelj, Zvonko Peceli, Miljenko Lazić – Panta Ančević, Franc – Pero Kurtela, Hrvoje Sinovec, Bruno Zajec – Hrvoje Šupih, Vladimir Šilhard
Ideális időben, kiváló jégen került sor a mérkőzésre, melyen a horvátok szereztek vezetést, ám hamar kiderült, hogy technikai és korcsolyázó tudásban a válogatottjaikat nélkülöző, felforgatott összeállításban játszó lila-fehérek a jobbak. A csapat különösen a második harmadban játszott jól, így negyven percnyi játék után 8-3-as hazai vezetéssel vonultak pihenni a fiúk. Az utolsó harmad azonban gyökeres fordulatot hozott, a horvátok felpörögtek, a hazaiak viszont szinte teljesen leálltak, így a vendégek három perccel a mérkőzés vége előtt még egyenlíteni is tudtak. Gólszerzők: Szikra 4, Lőrincz 2, Patócs 2, Palotás, illetve Franc 4, Ančević 2, Sinovec 2, Šilhard.
Újpesti Dózsa – Medvesčak Zagreb
9-9
(4-2, 4-1, 1-6)
Eközben legjobbjaink a sziléziai regionális válogatott, valamint a GKS Katowice és a Legia Warszava együttesével is összemérték erejüket. Az első összecsapást 5-4, a másodikat 4-3, míg a harmadikat ismét 5-4 arányban nyerték a fiúk, ami bizony kifejezetten jó eredménynek számított a magasabban jegyzett lengyel hoki erejét figyelembe véve. A magyar gólokból Bálint hármat, Klink kettőt, Zsitva pedig egyet jegyzett.
A bajnokság január 26-án vasárnap egy mérkőzéssel folytatódott: Bp. Építők-FTC 2-8.
A lila-fehérek a BKV Előre vendégeként másnap léptek jégre a Kisstadionban. Az egyre masszívabb csapat benyomását keltő közlekedésiek egyáltalán nem ígérkeztek könnyű ellenfélnek.
BKV Előre: a Népsport nem közölt összeállítást.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Hajek Péter – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Szeles Dezső – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Treplán Béla, Borbély Vidor – Patócs Péter, Lőrincz Ferenc (C), Szikra István
Margó György fiai kiváló és fegyelmezett játékkal rukkoltak elő az első harmadban és ez bizony eleinte nem ízlett a lila-fehéreknek, olyannyira, hogy Kalotai és Flandera góljainak köszönhetően 2-1-es hazai előnnyel ért véget az első harmad. Szünet után viszont már semmit sem bíztak a véletlenre a fiúk, akik négy alkalommal is bevették az ellenfél hálóját, amit az utolsó húsz percben még egy találattal megfejeltek, hozva a mindenki által “kötelezőnek” tartott két pontot. A győzelemből Bánkuti 2, Zsitva, Boróczi, Lőrincz és Galambos 1-1 góllal vette ki a részét.
BKV Előre – Újpesti Dózsa
2-6
(2-1, 0-4, 0-1)
A játéknap másik találkozóján: Ifjúsági válogatott-Bp. Postás 11-1.
Január 28-án szintén két mérkőzésre került sor: FTC-BVSC 8-3, Bp. Vörös Meteor-Bp. Építők 1-2.
A Boróczi-legénység január 30-án csütörtökön a Bp. Építők együttesét fogadta a Megyeri úton. Habár “totó-nyelven” szólva az összecsapás országos egyesnek ígérkezett, hiba lett volna félvállról venni, hiszen Minder Rezső fiai két nappal korábban, komoly meglepetést okozva, le tudták győzni a Meteor csapatát.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Hajek Péter – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Szeles Dezső – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Treplán Béla, Borbély Vidor – Lőrincz Ferenc (C), Szikra István, Patócs Péter
Bp. Építők: Orbán György (Magyar Tamás) – Závori Zsolt, Nagy István – Szilassy Béla, Egri János, Moletz Győző – Bozsik László, Szongoth Gábor – Szlávy István, Havai János, Tejfalussy Béla – Aradi László, Wohl Gyula, Gódor János
Habár az első harmad után még jól tartották magukat a kék-fehérek, a második húsz percben már nem volt ellenszerük a hazai támadójátékkal szemben, így gyorsan el is dőlt a két pont sorsa. A nagy gólarányú lila-fehér győzelemből Szikra 4, Bánkuti 2, Galambos, Palotás József, Zsitva és Klink 1-1 találattal vették ki a részüket. Az ellenfél gólját Szilassy Béla szerezte.
Újpesti Dózsa – Bp. Építők
10-1
(2-1, 5-0, 3-0)
A nap másik mérkőzése, a Bp. Postás-FTC összecsapás a második harmadban 6-1-es zöld-fehér vezetésnél félbeszakadt, miután a 28. percben Gyenese, a postások játékosa egy kemény ütközés után a jégen maradt. Mivel a játékvezető csupán a kiállítás elmaradását hevesen reklamáló Sinkó kapust sújtotta kisbüntetéssel, Bikali Tibor tiltakozás gyanánt lehívta csapatát a pályáról.
Február 1-jén két bajnoki meccset rendeztek a Kisstadionban: Bp. Postás-BVSC 1-12, BKV Előre-Bp. Vörös Meteor 3-3.
Másnap újabb két összecsapás játszottak le: Bp. Postás-Bp. Vörös Meteor 0-4, BKV Előre-BVSC 1-7.
Február 5-én szerdán került sor a bajnokság harmadik körének első valódi rangadójára, amikor a lila-fehérek a vasutasok vendégeként léptek jégre a Kisstadionban mintegy 1000 néző előtt.
BVSC: Balogh János – Koutny Lajos, Farkas László – Zsitva Béla, Palla Antal, Gámán Imre – Kertész József, Siba Ferenc – Bikár Péter, Rozgonyi György, Gyöngyösi Jenő – Bakay László, Miklós Károly, Kósa Ambrus – Petyerák István, Mondics Sándor
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Hajek Péter, Treplán Béla – Bálint Attila, Galambos Béla, Szikra István – Lőrincz Ferenc (C), Palotás János, Boróczi Gábor – Patócs Péter
A mérkőzés Bánkuti és Gámán különpárbajával indult, minek következtében a két játékos már mehetett is a büntetőpadra. Mindkét csapat óvatosan játszott, a vasutasok a tőlük megszokott zárt védekezésből indítottak gyors kontrákat és a harmad derekán Gyöngyösi révén a vezetést is megszerezték. A lila-fehérek ugyan mindent megtettek az egyenlítésért, ám a gól sehogy sem akart összejönni, nem úgy a másik oldalon… Néhány másodperccel a szünet előtt Bikár kettőre növelte a BVSC előnyét. A második játékrészre csökkent az iram, Galambos viszont egy kapu előtti kavarodást kihasználva szépített, majd a meglehetősen feszülten játszó Bánkuti Árpád kapott végleges kiállítást sportszerűtlen magatartásért. Az utolsó húsz perc folyamán egyik csapat sem tudott élni az emberelőnyeivel, és bár a nagy birkózás során mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ezek sorra ki is maradtak. Az 59. percben Kertész kapott 2 perces kisbüntetést. Boróczi Gábor úgy döntött, hogy az egyenlítés érdekében lehozza a kapust, ám hiába támadott a csapat hat a négyre, végül egy elcsípett koronggal Bikár Péternek sikerült bevennie az üresen árválkodó ketrecet.
BVSC – Újpesti Dózsa
3-1
(2-0, 0-1, 1-0)
A játéknap másik mérkőzésén: FTC-BKV Előre 7-4.
Másnap a Bp. Vörös Meteor csak nagy csatában, a harmadik harmadban tudott a remekül helytálló Ifjúsági válogatott fölé kerekedni, kicsikarva a 3-2 arányú győzelmet.
Február 8-án szombaton 3000 szurkoló, azaz teltház várta a Megyeri úti jégstadion jegére kikorcsolyázó újpesti és ferencvárosi hokisokat. Habár egyre sűrűbben hullott a hó, a játékvezetők úgy döntöttek, hogy a pálya minősége, ha nem is ideális, még éppen alkalmas a játék megkezdésére.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Hajek Péter, Palotás János – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Lőrincz Ferenc (C), Szikra István, Patócs Péter – Szeles Dezső
Ferencváros: Csánk László – Raffa György, Beszteri-Balogh János – Horváth Zoltán, Mészöly András, Schwalm Béla – Ziegler János, Ziegler Péter – Menyhárt Gáspár, Póth János, Kassai György – Császár Tibor
Az első harmad végén, a 20. percben Zsitva Viktor ugyan vezetést szerzett a liláknak, amit a meccs derekán, a 31. percben Ziegler János találata tett semmissé, a második szünet folyamán a havazás olyan sűrűvé vált, hogy a bírók félbeszakították az összecsapást. A szabályok szerint a meccset újra kellett játszani. A szövetség néhány nappal később február 15-ét jelölte ki új időpontként.
A vasárnapra kiírt Bp. Postás-BKV Előre találkozót viszont már sikerült lejátszani, az eredmény 2-6 lett a közlekedésiek javára.
A negyedik kör első találkozójára február 12-én szerdán került sor. Az Építők vendége a tabellát továbbra is magabiztosan vezető IV. kerületi gárda volt. A Kisstadionban az első kihívás a pályamunkásokat érte, hiszen a havazás miatt csak kemény munkával lehetett játékra alkalmassá tenni a jeget.
Bp. Építők: Orbán György – Závori Zsolt, Havai János – Szilassy Béla, Egri János, Aradi László – Szongoth Gábor, Moletz Győző – Szlávy István, Tejfalussy Béla, Gódor János
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás János, Hajek Péter – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás József, Kovácshegyi Pál – Bálint Attila, Galambos Béla, Boróczi Gábor – Treplán Béla, Szeles Dezső – Szikra István, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
A lila-fehérek nehezen lendültek játékba, olyannyira, hogy a 2. percben Szilassy találatával a hazaiak jutottak vezetéshez. Habár sokáig a Minder-legénység kezdeményezett többet, a 18. percben Bánkuti révén összejött az egyenlítés, sőt pár másodperccel a harmad vége előtt Lőrincz is bevette Orbán hálóját, így egygólos újpesti előnnyel vonultak pihenni a csapatok. Az Építők szervezett, fegyelmezett játéka a szünet után is kitartott, ami megoldhatatlan feladat elé állította a továbbra is kissé körülményesen jégkorongozó újpesti csatárokat. Habár gól nem esett, a szurkolók élvezetes, helyenként gyors játéknak örülhettek. A harmadik harmad 4. percében Szikra találata hozta lázba a lila-fehér híveket, és törte le a vendéglátók ellenállását, olyannyira, hogy két perccel később a másodszor is eredményes Bánkuti végleg bebiztosította a IV. kerületiek győzelmét.
Bp. Építők – Újpesti Dózsa
1-4
(1-2, 0-0, 0-2)
Másnap az FTC 7-5 arányban győzött a Bp. Vörös Meteor ellen.
Miközben az előző napokban a hó, február 15-én szombaton az eső okozott gondot a soron következő bajnoki jégkorong mérkőzések lebonyolításában. Talán ez volt a legfőbb oka annak, hogy csupán nagyjából 2000 szurkoló jelent meg a Megyeri úton, hogy élőben tekintse meg az egy héttel korábban félbeszakadt örökrangadó újrajátszását.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Hajek Péter, Palotás János – Bálint Attila, Galambos Béla, Szikra István – Szeles Dezső, Lőrincz Ferenc (C), Boróczi Gábor
Ferencváros: Szépffy Zsolt – Raffa György, Beszteri-Balogh János – Horváth Zoltán, Mészöly András, Schwalm Béla – Ziegler János, Ziegler Péter – Menyhárt Gáspár, Póth János, Császár Tibor
A csapatok nagy iramban kezdtek, sok volt a lövés, újpesti oldalon pedig az öröm, hiszen az 5. percben már 2-0 arányban vezettek a kedvencek. Ekkor ugyan Schwalm révén szépíteni tudtak a vendégek, de a harmad derekán Bálint visszaállította a kétgólos különbséget. Szünet után gyors gólváltás következett és bár a zöld-fehérek ebben az időszakban valamivel többet kezdeményeztek, Bánkutiék kíméletlenül kihasználták a lehetőségeiket, így az utolsó húsz perc előtt 6-3-as hazai előny mellett vonultak be a csapatok az öltözőbe. A harmadik harmad valódi újpesti gálával örvendeztette meg a szurkolókat. A lila-fehérek minden tekintetben riválisuk fölé nőttek és tetszés szerint érve el góljaikat, fölényes győzelemmel erősítették meg helyüket a bajnoki tabella élén. A diadalból Zsitva Viktor 4, Szikra István és Bálint Attila 2-2, Boróczi Gábor, Klink Pityu és Lőrincz Ferenc 1-1 góllal vette ki a részét. A rivális találatait Schwalm (2) és Menyhárt szerezték. A mérkőzés krónikájához sajnálatosan az is hozzátartozik, hogy az első harmad 14. percében Boróczi Gábort egy túlzottan kemény palánkra lökés következtében ölben kellett levinni a jégről, miközben Szeles Dezső Beszteri-Balogh Jánossal vívott végig egy komolyabb boxmérkőzést.
Újpesti Dózsa – Ferencváros
11-3
(3-1, 3-2, 5-0)
A játéknap további eredményei: Bp. Vörös Meteor-BKV Előre 3-3, BVSC-Ifjúsági válogatott 11-0.
Vasárnap újabb két mérkőzésre került sor: FTC-Bp. Építők 8-3, BKV Előre-Ifjúsági válogatott 1-3.
A lila-fehérek február 17-én léptek ismét jégre a Bp. Postás vendégeként a Kisstadionban.
Bp. Postás: Sinkó – Bikali Tibor, Bán – Klemm János, Lucas, Berta László – Tóth Csaba, Gyenese – Dobor, Mogyoródi Imre, Grolmusz – Horváth E.
Újpest Dózsa: Vedres Mátyás (Kézeli Pál) – Szeles Dezső, Palotás József – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Hajek Péter – Bálint Attila, Galambos Béla, Szikra István – Kovácshegyi Pál – Borbély Vidor, Lőrincz Ferenc (C), Patócs Péter
Az első harmadban a hazaiak remekül tartották magukat, olyannyira, hogy a 9. percben Klemm révén a vezetést is sikerült megszerezniük. Galambos nem sokkal később emberelőnyből egyenlített, majd a fordítás is gyorsan összejött a csapatnak. Palotásék a második és harmadik játékrészben már nem hagytak esélyt ellenfelüknek.
Bp. Postás – Újpesti Dózsa
1-10
(1-3, 0-5, 0-2)
A nap másik találkozóján: Bp. Vörös Meteor-BVSC 0-10.
Ezt követően hosszabb szünet állt be a bajnokság menetébe, amit a válogatott közvetlen felkészülése indokolt a február 24. és március 2. között megrendezett szkopjei C-csoportos világbajnokságra. Emellett természetesen, az elmúlt esztendőkben megszokott módon, a Magyar Jégsport-szövetség 1969-ben is a VB ideje alatt rendezte meg a Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmeit.
Válogatottjaink február 20-án és 21-én a sziléziai regionális válogatottal mérkőztek meg a Kisstadionban. Az első találkozón, amelyen Vedres, Palotás József, Galambos, Klink, Zsitva, Bálint és Szeles képviselte az Újpestet, 10-6 arányban győztek a fiúk. Bálint két találatot is szerzett. A másnapi összecsapás már 4-2-es vendégelőnnyel zárult. A lila-fehérek közül ezúttal egyedül Vedres hiányzott a jégről. A fiúk a lefújást követően szinte már csomagoltak is, hogy induljanak Jugoszláviába.
A magyar jégkorong válogatott világbajnoki mérkőzései:
Svájc – Magyarország 11-1 (3-0, 4-0, 4-1)
1969. február 24, Szkopje, Ice Hockey Hall, 1000 néző.
Játékvezetők: van den Heiden (holland), Dušanović (jugoszláv).
Svájc: Rigolet – Aeschlimann, Sgualdo – Dubois, M. Berger, Pousaz – Furrer, Huguenin – Giroud, Henry, Joris – Reinhard, Türler, Piller – U. Lüthi.
Magyarország: Vedres – Palotás József, Galambos – Horváth Z., Rozgonyi, Schwalm – Enyedi, Gogolák – Koutny – Gyöngyösi, Klink, Zsitva V. – Bálint, Póth, Menyhárt – Bikár.
Gólszerzők: 1-0 Henry (Sgualdo, 8:25), 2-0 Türler (12:10), 3-0 Reinhard (Türler, 18:30), 4-0 Reinhard (Türler, 20:25), 5-0 Piller (Türler, 25:20), 6-0 Huguenin (29:45), 7-0 Türler (31:45 PPG), 8-0 Henry (41:50), 9-0 Aeschlimann (Türler, 42:59), 9-1 Klink (Zsitva V., 45.30 PPG), 10-1 U. Lüthi (Dubois, 46:00), 11-1 Henry (55:20)
Kapuralövések: Svájc (13, 14, 13) = 40, Magyarország (7, 6, 6) = 19
Kiállítások: Svájc – 8 perc (Furrer 12:46, Furrer 33:20, Sgualdo 34:05, Türler 44:00), Magyarország – 10 perc (Bikár 4:58, csapat büntetés 6:15, Enyedi 12:30, Horváth Z. 30:40, Schwalm 52:35).
Bulgária – Magyarország 3-5 (1-2, 2-2, 0-1)
1969. február 26., Szkopje, Ice Hockey Hall, 2000 néző.
Játékvezetők: Braun (svájci), Takagi (japán).
Bulgária: A. Iliev – Jonchev, E. Penelov – I. Bachvarov, Kalev, P. Mihailov – Lazarov, Kukov – B. Dimov, P. Lesev, Nedyalkov – G. Iliev, Antov – Gerasimov, N. Mihailov, E. Mihailov.
Magyarország: Vedres – Koutny, Palotás József – Bálint, Klink, Zsitva V. – Enyedi, Gogolák – Horváth Z., Bikár, Rozgonyi – Galambos, Szeles – Menyhárt, Póth, Schwalm.
Gólszerzők: 0-1 Zsitva V. (Klink, 0:10), 0-2 Horváth Z. (2:40), 1-2 P. Mihailov (Nedyalkov, 4:57 PPG), 1-3 Zsitva V. (30:45), 1-4 Horváth Z. (Rozgonyi, 32:35 PPG), 2-4 B. Dimov (Antov, 38.27 PPG), 3-4 Kalev (39:58), 3-5 Klink (Zsitva V., 56:20)
Kapuralövések: Bulgária (4, 7, 8) = 19, Magyarország (9, 9, 8) = 26.
Kiállítások: Bulgária – 16 perc (E. Penelov (10) 28:55, G. Iliev 30:45, I. Bachvarov 35:05, Jonchev 59:15), Magyarország – 18 perc (Enyedi 4:35, Horváth Z. 14:30, Horváth Z. (5) 34:15, Palotás József 38:10, Enyedi 48:36, Bálint (5) 59:15).
Magyarország – Japán 3-6 (1-0, 1-4, 1-2)
1969. február 27., Szkopje, Ice Hockey Hall, 300 néző.
Játékvezetők: Braun (svájci), Dušanović (jugoszláv).
Magyarország: Vedres (Losonczi, 40:01) – Koutny, Palotás József – Bálint, Klink, Zsitva V. – Enyedi, Gogolák – Horváth Z., Bikár, Rozgonyi – Galambos, Szeles – Menyhárt, Póth, Schwalm.
Japán: Morishima – Itabashi, M. Sato – Kurokawa, T. Hikigi, T. Suehiro – Toriyabe, A. Nakano – T. Honma, S. Suehiro, Shibuya – T. Kaneiri, I. Tanaka – M. Ito, Monma, T. Ogawa.
Gólszerzők: 1-0 Rozgonyi (3:15), 2-0 Menyhárt (24:33), 2-1 S. Suehiro (34:36), 2-2 M. Ito (T. Ogawa, 35:10), 2-3 Kurokawa (T. Hikigi, 38:59), 2-4 Kurokawa (T. Hikigi, 39:45), 3-4 Horváth Z. (54:35), 3-5 M. Sato (Monma, 55:36), 3-6 T. Ogawa (M. Ito, 59:35).
Kapuralövések: Magyarország (12, 14, 16) = 42, Japán (9, 11, 8) = 28.
Kiállítások: Magyarország – 0 perc, Japán – 8 perc (I. Tanaka 18:20, S. Suehiro 28:05, Kurokawa 44:15, Morishima 48:55).
Magyarország – Dánia 4-1 (1-0, 1-1, 2-0)
1969. március 1., Szkopje, Ice Hockey Hall, 100 néző.
Játékvezetők: Grgeć (jugoszláv), Dušanović (jugoszláv).
Magyarország: Vedres – Koutny, Palotás József – Bálint, Klink, Zsitva V. – Enyedi, Gogolák – Horváth Z., Bikár, Rozgonyi – Galambos – Menyhárt, Póth, Schwalm – Gyöngyösi.
Dánia: B. R. Hansen – H. Møller, P. Hansen – Olesen, Fabricius, T. Nielsen – J-Ch. Lauritsen, Dagø – Schack, K. Bjerrum, Kikkenborg – J. Juul-Jensen, K. Lauritsen – A. Petersen, C. Nielsen, O. Eriksen.
Gólszerzők: 1-0 Bálint (Zsitva V., 4:25), 1-1 Kikkenborg (K. Bjerrum, 21:30), 2-1 Rozgonyi (Horváth Z., 25:35), 3-1 Rozgonyi (49:30), 4-1 Rozgonyi (58:20 PPG).
Kapuralövések: Magyarország (12, 12, 12) = 36, Dánia (7, 9, 15) = 31.
Kiállítások: Magyarország – 4 perc (Palotás József 33:20, Galambos 56:15), Dánia – 10 perc (Schack 33:20, Fabricius 39:40, K. Bjerrum 46:27, Schack 56:15, H. Møller 57:45).
Magyarország – Hollandia 13-1 (5-0, 3-0, 5-1)
1969. március 2., Szkopje, Ice Hockey Hall, 340 néző.
Játékvezetők: Takagi (japán), Braun (svájci).
Magyarország: Vedres – Koutny, Palotás József – Bálint, Klink, Zsitva V. – Enyedi, Gogolák – Horváth Z., Bikár, Rozgonyi – Galambos – Menyhárt, Gyöngyösi, Schwalm – Póth.
Hollandia: van den Bogaart (de Wit, 40:01) – Klein, Roomer – Ooms, R. Bakker, Christiaans – van Dommelen, van Gurp – Simons, Gentis, de Kok – Jaspers – de Groot, Koekkoek, Bles.
Gólszerzők: 1-0 Menyhárt (Gyöngyösi, 2:10), 2-0 Bálint (Zsitva V., 3:27), 3-0 Schwalm (5:45), 4-0 Menyhárt (Bikár, 15:05), 5-0 Klink (Zsitva V., 18:32), 6-0 Rozgonyi (22:50), 7-0 Rozgonyi (Horváth Z., 23:10), 8-0 Klink (Zsitva V., 28:55), 9-0 Gyöngyösi (Menyhárt, 45:10), 10-0 Rozgonyi (Horváth Z., 46:45), 11-0 Rozgonyi (49:30), 11-1 Ooms (51:50), 12-1 Menyhárt (55:05), 13-1 Horváth Z. (Rozgonyi, 56:35).
Kapuralövések: Magyarország (14, 9, 22) = 45, Hollandia (11, 9, 11) = 31.
Kiállítások: Magyarország – 7 perc (Palotás József 15:30, Gogolák (5) 31:55), Hollandia – 4 perc (Ooms 31:25, csapat büntetés 33:55).
Az 1969. évi C csoportos világbajnokság végeredménye:
| | GP | W | T | L | GF | GA | PTS |
1. | Japán | 5 | 4 | – | 1 | 36 | 10 | 8 |
2. | Svájc | 5 | 4 | – | 1 | 41 | 9 | 8 |
3. | Magyarország | 5 | 3 | – | 2 | 26 | 22 | 6 |
4. | Hollandia | 5 | 2 | – | 3 | 12 | 40 | 4 |
5. | Bulgária | 5 | 2 | – | 3 | 19 | 28 | 4 |
6. | Dánia | 5 | – | – | 5 | 7 | 32 | 0 |
A magyar válogatott játékosainak statisztikái:
No | Név | Pos | Születési dátum | Csapat | GP | G | A | PTS | PM | PPG | SHG |
#2 | Bálint Attila | F | 1948.01.09. | Újpesti Dózsa SC | 5 | 2 | – | 2 | 5 | – | – |
#3 | Enyedi Ferenc | D | 1946. | BKV Előre SC | 5 | – | – | – | 6 | – | – |
#4 | Galambos Béla | D | 1949.04.15. | Újpesti Dózsa SC | 5 | – | – | – | 2 | – | – |
#5 | Gogolák László | D | 1948.07.21. | Budapest Vörös Meteor | 5 | – | – | – | 5 | – | – |
#6 | Koutny Lajos | D | 1939.10.17. | Budapesti Vasutas SC | 5 | – | – | – | – | – | – |
#7 | Klink János | F | 1942.11.19. | Újpesti Dózsa SC | 5 | 4 | 1 | 5 | – | 1 | – |
#8 | Palotás József | D | 1942.10.19. | Újpesti Dózsa SC | 5 | – | – | – | 6 | – | – |
#9 | Horváth Zoltán | F | 1942.12.02. | Ferencvárosi TC | 5 | 4 | 3 | 7 | 9 | 1 | – |
#10 | Bikár Péter | F | 1945.11.05. | Budapesti Vasutas SC | 5 | – | 1 | 1 | 2 | – | – |
#11 | Szeles Dezső | D | 1945.02.12. | Újpesti Dózsa SC | 2 | – | – | – | – | – | – |
#12 | Zsitva Viktor | F | 1939.07.14. | Újpesti Dózsa SC | 5 | 2 | 6 | 8 | – | – | – |
#13 | Schwalm Béla | F | 1941.10.25. | Ferencvárosi TC | 5 | 1 | – | 1 | 2 | – | – |
#14 | Gyöngyösi Jenő | F | 1945.06.12. | Budapesti Vasutas SC | 3 | 1 | 1 | 2 | – | – | – |
#15 | Rozgonyi György | F | 1943.05.31. | Budapesti Vasutas SC | 3 | 1 | 1 | 2 | – | – | – |
#16 | Póth János | F | 1945.09.16. | Ferencvárosi TC | 5 | – | – | – | – | – | – |
#17 | Menyhárt Gáspár | F | 1950.01.16. | Ferencvárosi TC | 5 | 4 | 1 | 5 | – | – | – |
No | Név | Pos | Születési dátum | csapat | GP | GA | SVS | SOG | PM | MIP | |
#1 | Losonci György | GK | 1940.09.09. | Budapest Vörös Meteor | 1 | 2 | 6 | 8 | – | 20:00 | |
#19 | Vedres Mátyás | GK | 1943.04.18. | Újpesti Dózsa SC | 5 | 20 | 121 | 141 | – | 280:00 |
Eközben idehaza, február 22-én szombaton megkezdődtek a Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmei. A mezőnyt a bajnoki helyezések alapján két csoportra osztották, így a lila-fehérek a BVSC-vel, az Előrével és a Postással az I., az FTC, a Vörös Meteor, az Építők és az Ifjúsági válogatott a II. számú csoportba került. A hazai sajtó, beleértve a Népsportot is, nem sok figyelmet szentelt a csoportküzdelmek mérkőzéseire, ezért jelenleg jószerével kizárólag az eredmények közlésére tudok hagyatkozni:
1969.02.22. BKV Előre – Újpesti Dózsa 0-7 (0-1, 0-3, 0-3)
Gólok: Bánkuti (2), Boróczi (2), Szikra (2), Palotás I
1969.02.22. Bp. Vörös Meteor – Ifjúsági válogatott 4-6 (0-2, 3-4, 1-0)
Gólok: Vrbanics (3), Nagy, illetve Ugrai (3), Hargittay, Palla, Császár
1969.02.23. Ferencváros – Bp. Építők 6-2 (0-2, 0-0, 6-0)
1969.02.23. Bp. Postás – BVSC 0-12 (0-2, 0-4, 0-6)
1969.02.24. BVSC – BKV Előre 6-1 (2-0, 1-0, 3-1)
1969.02.24. Bp. Építők – Bp. Vörös Meteor 5-1 (2-0, 2-1, 1-0)
1969.02.26. Bp. Vörös Meteor – Ferencváros 5-6 (2-1, 3-3, 0-2)
1969.02.26. Újpesti Dózsa – BVSC 5-2 (1-0, 1-2, 3-0)
1969.02.27. Ifjúsági válogatott – Bp. Építők 5-4 (2-1, 1-1, 2-2)
1969.02.27. Bp. Postás – BKV Előre jelenleg nem ismert
1969.03.01. Újpesti Dózsa – Bp. Postás jelenleg nem ismert
1969.03.01. Ferencváros – Ifjúsági válogatott jelenleg nem ismert
Habár az utolsó három találkozóról a kutatás jelenlegi állása szerint semmiféle információ nem áll rendelkezésre, az biztosra vehető, hogy mind az Újpest, mind a Ferencváros hozta a kötelezőt, így csoportelsőkként ők játszhatták az MNK 1969. évi kiírásának döntőjét, amire március 2-án a Kisstadionban került sor.
Ferencváros: Szépffy Zsolt – Kertész Péter, Raffa György – Kassai György, Mészöly András, Császár Tibor – Ziegler János, Ziegler Péter – Kiss-Szabó István, Miczkiewicz Tibor, Major Ernő – Beszteri-Balogh János – Bagócsi, Bukovics, Srátek
Újpesti Dózsa: Kézeli Pál – Palotás József, Kovácshegyi Pál – Patócs Péter, Lőrincz Ferenc, Boróczi Gábor – Hajek Péter, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Szigetvári János, Szikra István – Borbély Vidor, Komáromi Lajos
A válogatottjaikat továbbra is nélkülöző csapatok közül ezúttal a zöld-fehérek akarták jobban a győzelmet, amit talán az is motivált, hogy a IV. kerületi gárda jobban állt a bajnoki tabellán. A rivális a 10. percben Miczkiewicz góljával szerezte meg a vezetést, amit öt perccel később Mészöly növelt kettőre. A meccs derekán Kassai is betalált Kézeli hálójába, amire a 40. percben Lőrincz Ferenc válaszolt, ám néhány másodperccel később Császár már vissza is állította a háromgólos különbséget. Habár a 42. percben Bánkuti találatával ismét szorosabbá vált az állás, Kiss-Szabó 46. és Császár 47. percben lőtt góljai végképp eldöntötték a kupa sorsát, még akkor is, ha a számszerű végeredményt Boróczi Gábor alakította ki az 55. percben.
Ferencvárosi – Újpesti Dózsa
6-3
(2-0, 2-1, 2-2)
A bronzmérkőzésen a BVSC csak nehezen, 4-3 arányban tudott győzedelmeskedni az Ifjúsági válogatott ellen.
A bajnokság a válogatott hazatérését követően, március 5-én szerdán folytatódott. A lila-fehérek ellenfele a Megyeri útra látogató Bp. Vörös Meteor együttese volt. A mérkőzésre meglehetősen kevesen, alig 300-an váltottak jegyet.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás (Kézeli Pál) – Palotás József, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Hajek Péter – Bálint Attila, Galambos Béla, Szikra István – Kovácshegyi Pál – Lőrincz Ferenc (C), Boróczi Gábor, Borbély Vidor
Bp. Vörös Meteor: Losonci György – Losonci Imre, Gogolák László – Gálffy Ákos, Popelka István, Marczinka Gyula – B. Nagy Zoltán, Kárász István – Vrbanics Tibor, Grimm György, Danyi Attila – Földvári Gábor, Némon János, Szepesi Gábor
A listavezető újpestiek semmit nem akartak a véletlenre bízni, így már az első pillanatoktól kezdve hatalmas tempót diktáltak és a 6. percben Klink góljával meg is szerezték a vezetést Kenderessy Balázs tanítványai ellen. Alig egy perccel később Bálint is beköszönt Losoncinak, sőt a 9. percben Bánkuti góljával már 3-0 arányban vezetett a hazai csapat. Némi csendet követően Palotás József jegyezte a következő találatot a 16. percben, majd két perccel később ismét Bánkuti volt eredményes. A lilák kerülték a fizikai játékot és mindvégig a gyors támadásokra építették fel taktikájukat, ami fényesen be is vált. A szünet után csupán néhány másodpercre volt szükség ahhoz, hogy Palotás József ismét betaláljon a Meteor kapujába, majd a 28. percben Gogolák szépített. A harmad utolsó szakasza viszont ismét a hazaiakról szólt, előbb Galambos volt eredményes a 34. percben, majd a harmadik gólját jegyző Palotás József következett (36. perc). A sort Bánkuti (37. perc) és Szikra (39. perc) folytatta. A 45. percben Klink néhány másodpercen belül két találatot is szerzett, majd ismét Szikrán volt a sor (47. perc). A lila-fehér gólok sorát Lőrincz zárta az 54. percben, míg a végeredményt a fiatal Vrbanics Tibor állította be három perccel a dudaszó előtt.
Újpesti Dózsa – Bp. Vörös Meteor
14-2
(5-0, 5-1, 4-1)
A játéknap legnagyobb meglepetését a Bp. Postás szolgáltatta azzal, hogy 3-2 arányban legyőzte a Ferencváros együttesét. További eredmény: BKV Előre-Bp. Építők 1-5.
Másnap Ifjúsági válogatott-Bp. Építők 5-3, Bp. Vörös Meteor-Bp. Postás 3-2.
Március 8-án szombaton a BKV Előre együttese látogatott el a Megyeri útra.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Szeles Dezső – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Hajek Péter – Bálint Attila, Galambos Béla, Szikra István – Borbély Vidor, Kovácshegyi Pál – Patócs Péter, Lőrincz Ferenc (C), Boróczi Gábor
BKV Előre: Kelemen Gyula – Rédlinger Vilmos, Enyedi Ferenc – Tőkés, Lovcsányi László, Flandera – Nagy Géza, Kalotai András – Lengyel József, Margó György, Reinthaller Béla – Zsótér, Domonkos Péter, Gyarmati János – Dikk Ferenc
A két csapat kifejezetten gyenge színvonalú meccset játszott egymással, melyen lila-fehérek csupán a harmadik harmadban tudták bebiztosítani a győzelmüket. A fontos két bajnoki pont megszerzéséből Galambos 2, Palotás János, Bánkuti és Boróczi 1-1 góllal vette ki a részét. Az Előre oldaláról Tőkés, Kalotai, illetve Margó voltak eredményesek.
Újpesti Dózsa – BKV Előre
5-3
(3-1, 0-1, 2-1)
A játéknap másik mérkőzésén: Bp. Postás-Bp. Építők 2-8.
Másnapi eredmény: Bp. Építők-Bp. Vörös Meteor 2-3.
Ezt követően ismét rövidebb, bő egy hetes szünet következett a bajnokságban, mivel az ifjúsági válogatott elutazott Genfbe, a 19 éven aluliak első ízben kiírt B csoportos Európa Bajnokságára (az 1967-ben Jaroszlavlban megrendezett torna még nem számított hivatalosnak.). A fiatalok a második helyet szerezték meg a négycsapatos mezőnyben a házigazda Svájc mögött. Eredmények: Svájc-Magyarország 12-2, Magyarország-Jugoszlávia 8-4, -Ausztria 4-1.
A bajnokság március 17-én a BVSC-Bp. Építők mérkőzéssel folytatódott, amit a vasutasok 4-1-re nyertek meg.
Két nappal később az Ifjúsági válogatott 2-8 arányban kapott ki a Ferencvárostól.
A fiataloknak másnap, azaz március 20-án a Megyeri úton lett volna fellépésük, ám a keret tagjai közül többen is betegséggel, illetve sérülésekkel küszködtek, így képtelenek voltak megfelelő számú játékost kiállítani. A 2 pontot 0-0-ás gólaránnyal a lila-fehérek kapták.
A nap másik találkozóján: Bp. Vörös Meteor-FTC 2-9.
A Boróczi-legénység az elmaradt bajnoki helyett egy barátságos mérkőzéssel vigasztalódott. Március 21-én pénteken, nagyjából 200 néző előtt a gyergyószentmiklósi Avântul együttese volt Zsitváék ellenfele.
Újpesti Dózsa: Kézeli Pál – Palotás János, Hajek Péter – Boróczi Gábor, Lőrincz Ferenc (C), Szigetvári János – Bánkuti Árpád, Kovácshegyi Pál – Borbély Vidor, Komáromi Lajos, Szikra István – Patócs Péter
Avântul: Szabó – Lénárdt, Tódor – Váradi, Basilidesz, Paltán – Kemenes, Veres – Málnási, Török, Lénárdt – Farkas.
A derbire készülő lila-fehérek, ahogy az a fentiekből is látszik, erősen felforgatott összeállításban, főleg a fiatalokra építve álltak ki az összecsapásra az ekkor a román B ligában szereplő gyergyóiak ellen. A vendégek Farkas góljával már az első másodpercekben megszerezték a vezetést, Kovácshegyi révén viszont az Újpest is villámgyorsan egyenlített. Lagymatag játékot követően a 16. percben Kemenes volt eredményes, ám két percre sem volt szükség ahhoz, hogy Boróczi újra egalizáljon. Szünet után ismét Kemenes mattolta Kézeli Palit, ám ezt követően megrázták magukat a hazaiak és Szikra 22., Patócs Péter 23., illetve Lőrincz 24. percben szerzett találataival hamar megfordították az eredményt, amit nem sokkal a szünet előtt Török gólja tett ismét szorossá. A 42. percben Lőrincz Ferike másodszor, Kemenes harmadszor is eredményes tudott lenni, ami szoros végkifejletett ígért, ám a fordulás után beindult a lila-fehér henger, amit hat találattal tettek hangsúlyossá a fiúk. Komáromi az 52., Bánkuti az 55., Boróczi, majd ismét Bánkuti az 56., Szigetvári az 58. és Szikra a 60. percben talált be az ellenfél hálójába.
Újpesti Dózsa – Avântul Gheorgheni
12-5
(2-2, 3-2, 7-1)
Március 22-én egy mérkőzésre került sor: Bp. Építők-Ifjúsági válogatott 3-5.
Másnap, azaz március 23-án vasárnap rendezték a Kisstadionban a szezon utolsó örökrangadóját. Talán a tét hiánya okozta, de meglepő módon alig 1000 szurkoló foglalt helyet a lelátókon, amikor kikorcsolyázott a két csapat. A futball ezúttal nem szólhatott közbe, hiszen a teljes 4. fordulóra szombaton került sor (a lilák 4-0-ra verték az Egyetértést, míg az FTC 2-2-őt játszott a Vasassal).
Ferencváros: Szépffy Zsolt – Raffa György, Póth János – Horváth Zoltán, Mészöly András, Menyhárt Gáspár – Ziegler János, Ziegler Péter – Császár Tibor, Kassai György, Schwalm Béla – Kertész Péter – Simon V. László, Kiss-Szabó István, Major Ernő
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Hajek Péter – Bálint Attila, Galambos Béla, Szikra István – Lőrincz Ferenc (C), Szeles Dezső
Az Újpest szinte azonnal emberhátrányba került, így nem csoda, hogy a zöld-fehérek kezdték lendületesebben a meccset. A kivédekezett két perc viszont felhozta a vendégeket, akik fokozatosan átvették az irányítást és a 7. percben Bánkuti góljával a vezetést is megszerezték. Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék, olyannyira, hogy a 14. percben Mészöly révén egyenlíteni is tudott az FTC. A szünetig hátralévő időben viszont némiképp visszaesett a színvonal, kevés szép összjátéknak örülhettek a nézők, inkább az egyéni megoldások domináltak. A nívó a második harmadban sem változott, ellentétben a gólok számával: előbb Zsitva Viktor mattolta Szépffyt a 35. percben, majd két Galambos találat következett (36. és 40.p.). Szünet után ismét rákapcsoltak a csapatok, a 47. percben Schwalm lopta közelebb a zöld-fehéreket, ám öt perccel később Bánkuti visszaállította a különbséget, sőt… alig hatvan másodperccel később Hajek megszerezte a lilák hatodik találatát is. A végeredményt Schwalm állította be az 57. percben. A győzelemmel biztossá vált, hogy a bajnoki cím az 1968-1969. évi idényben is a Megyeri útra kerül!
Ferencvárosi TC – Újpesti Dózsa
3-6
(1-1, 0-3, 2-2)
Másnap a BVSC 11-1 arányban győzött a BKV Előre együttese ellen.
Március 25-én kedden a lila-fehérek az utolsó bajnoki mérkőzésükre készültek, és arra, hogy megvédett elsőségüket együtt ünnepeljék a lelátón gyülekező szurkolókkal. A pazar “műsorra” a tabella második helyét elfoglaló vasutasok vendégjátéka nyújtott garanciát.
Újpesti Dózsa: Vedres Mátyás – Palotás József, Treplán Béla – Bánkuti Árpád, Klink János, Zsitva Viktor (A) – Palotás János, Hajek Péter – Bálint Attila, Galambos Béla, Szikra István – Kovácshegyi Pál, Borbély Vidor – Szeles Dezső, Lőrincz Ferenc (C), Szigetvári János
BVSC: Balogh János – Koutny Lajos, Farkas László – Gyöngyösi Jenő, Bikár Péter, Zsitva Béla – Kertész József, Siba Ferenc – Petyerák István, Rozgonyi György, Palla Antal – Gámán Imre – Bakay László, Miklós Károly, Kósa Ambrus – Mondics László.
A játék a várakozásoknak megfelelően remek, időnként kemény játékkal örvendeztette meg a a lelkes jégkorongbarátokat. A lilák kezdtek valamivel jobban, amit az is jelzett, hogy a 3. percben Galambos góljával sikerült megszerezniük a vezetést. Habár ezt követően is Klinkék kezdeményeztek többet, a 15. percben a vasutasok Gyöngyösi révén egyenlíteni tudtak. Hogy mégse döntetlennel érjen véget az első harmad, arról Zsitva Viktor gondoskodott a 19. percben. A későbbiek folyamán kiegyenlítettebbé vált a játék, és sok gyors akció futott végig a jégen. Bánkuti a 22. percben egy ilyen támadás végén növelte kettőre az Újpest előnyét. Tíz perccel később Zsitva Béla vette be Vedres kapuját, majd alig hatvan másodperc múlva Szikra is eredményes tudott lenni. A 35. percben Gyöngyösi ismét egyre csökkentette a vasutasok hátrányát, majd három perccel később a fiatal Palla góljával újra döntetlent mutatott az eredményjelző. Szünet után, a 43. percben Bálint révén újra a lila-fehérek szerezték meg a vezetést, ám öt perccel a dudaszó előtt Rozgonyi egalizált, így pontosztozkodással ért véget a rangadó, amivel a vasutasok bebiztosították az ezüstérmüket.
Újpesti Dózsa – BVSC
5-5
(2-1, 2-3, 1-1)
Másnap a harmadik helyre szorult, és ezért kissé már motiválatlan FTC csak nagy nehézségek árán tudta 9-6 arányban legyőzni a BKV Előre együttesét.
A következő játéknapon az Ifjúsági válogatott 6-6-os döntetlent játszott a Bp. Vörös Meteorral.
Március 29-én, a bajnokság utolsó rangadóján, a BVSC 7-5-re verte a Ferencvárost.
Míg egy nappal később, a pontvadászat zárótalálkozóján a Bp. Postás 0-6-os vereséget szenvedett az Ifjúsági válogatottól.
A bajnokság végeredménye:
| | GP | W | T | L | GF | GA | PTS |
1. | Újpesti Dózsa SC | 28 | 25 | 2 | 1 | 222 | 61 | 52 |
2. | Budapesti Vasutas SC | 28 | 22 | 3 | 3 | 191 | 48 | 47 |
3. | Ferencvárosi TC | 28 | 20 | 2 | 6 | 201 | 85 | 42 |
4. | Ifjúsági válogatott | 28 | 10 | 4 | 14 | 92 | 174 | 24 |
5. | Budapesti Vörös Meteor | 28 | 9 | 5 | 14 | 90 | 126 | 23 |
6. | Budapesti Építők | 28 | 9 | – | 19 | 86 | 132 | 18 |
7. | Budapesti Előre | 28 | 5 | 4 | 19 | 92 | 144 | 14 |
8. | Budapesti Postás | 28 | 2 | – | 26 | 43 | 237 | 4 |
A góllövőlista élemezőnye:
| Név | Csapat | Gól |
1. | Schwalm Béla | Ferencvárosi TC | 52 |
2. | Horváth Zoltán | Ferencvárosi TC | 34 |
3. | Gyöngyösi Jenő Zsitva Viktor | Budapesti Vasutas SC Újpesti Dózsa SC | 32 |
4. | Rozgonyi György | Budapesti Vasutas SC | 30 |
5. | Bánkuti Árpád Bikár Péter | Újpesti Dózsa SC Budapesti Vasutas SC | 29 |
6. | Bálint Attila Menyhárt Gáspár | Újpesti Dózsa SC Ferencvárosi TC / Ifjúsági válogatott | 24 |
7. | Mészöly András | Ferencvárosi TC / Ifjúsági válogatott | 23 |
Habár az idényt egy sokkoló tragédia, Szamosi Ferenc váratlan halála vezette fel, a sokáig edzőkérdéssel küzdő lila-fehérek meglepően magabiztos és kiegyensúlyozott teljesítménnyel nyerték meg a bajnokságot. Ennek fő letéteményese a kiváló csapatmunka volt, és az a tény, hogy mindvégig három remek sor állt Boróczi Gábor rendelkezésére. Mi sem fémjelzi ezt jobban, minthogy a Bánkuti-Klink-Zsitva trió 78, a Boróczi-Galambos-Bálint hármas 63, míg a Patócs-Lőrincz-Szikra csatársor 31 találattal zárta a pontvadászatot. A Treplán Bélával és Szeles Dezsővel megerősített védelem szintén stabilan állta a sarat, miáltal a hagyományosan a védekezésre koncentráló BVSC mögött a második legkevesebb kapott góllal büszkélkedhetett a csapat. Ezek után mi más is lehetett a IV. kerületi jégkorong szakosztály célja, minthogy a következő szezonban nekirugaszkodjon az újabb címvédés jelentette kihívásnak.
Az 1968-1969. évi jégkorong bajnokságban aranyérmet szerző, MNK második Újpesti Dózsa kerete:
név | poszt | bajnoki | Magyar Népköztársasági Kupa | Európa Kupa | |
Kézeli Pál | kapus | 7 | 1 | – | |
Vedres Mátyás | kapus | 27 | – | 4 | |
Fülöp Tamás | hátvéd | 4/- | -/- | 1/- | |
Hajek Péter | hátvéd | 26/1 | 1/- | 3/- | |
Komáromi Lajos | hátvéd | 2/1 | -/- | -/- | |
Kovácshegyi Pál | hátvéd | 13/3 | 1/- | -/- | |
Palotás János | hátvéd | 23/5 | 1/1 | 3/- | |
Palotás József | hátvéd | 24/9 | 1/- | 3/- | |
Szeles Dezső | hátvéd | 27/4 | -/- | 3/- | |
Treplán Béla | hátvéd | 23/5 | 1/- | 4/1 | |
Bálint Attila | csatár | 25/24 | -/- | 4/3 | |
Bánkuti Árpád | csatár | 27/30 | 2/3 | 3/2 | |
Borbély Vidor | csatár | 17/3 | 1/- | 1/- | |
Boróczi Gábor | csatár | 24/20 | 2/3 | 4/4 | |
Galambos Béla | csatár | 26/22 | -/- | 4/1 | |
Klink János | csatár | 27/22 | -/- | 2/4 | |
Lőrincz Ferenc | csatár | 26/14 | 1/1 | 3/- | |
Patócs Péter | csatár | 21/5 | 1/- | 3/1 | |
Szigetvári János | csatár | 1/- | 1/- | -/- | |
Szikra István | csatár | 25/22 | 2/2 | 3/- | |
Zsitva Viktor | csatár | 27/32 | -/- | 3/1 |
Előző szezon: 1967 – 1968
Következő szezon:
ErSzob
Kövess Minket a Facebookon is! Újpesti Jégkorong Történelem