Az 1957-1958. idényre egy csapattal bővült az ifjúsági bajnokság mezőnye, hiszen az előző évben toborzott fiatalokból álló Bp. Postás is nevezett a küzdelmekre. A szövetség 1958. január 23. és március 10. közé ütemezte be a kétkörös pontvadászat mérkőzéseit, melyekre kivétel nélkül a Millenárison került sor. Habár a Győri Vasas ETO ezúttal is nekivágott a bajnokságnak, attól még az első kör befejezése előtt visszalépett, így az eredményeit törölték. A versenyben maradt hat csapatnak tíz forduló alatt kellett dönteni az érmekről és a helyezésekről.
Bán József, az újpesti ifjúsági csapat edzője kapusgondokkal küzdött, hiszen Pásztor Pál ebben az időben éppen Franciaországban tartózkodott, a keret másik kapusa pedig megsérült. Így került képbe Vedres Mátyás, a “Kisvedres”, akit az egyik pajtása csábított át a grundról a jégre és aki egy edzés után máris a kapuban találta magát az első bajnokin. Ahonnan aztán ki sem lehetett robbantani többé.
A fiatalok fejlődését segítette elő az is, hogy az október végén Moszkvába utazó felnőtt keretben Dudar Imre, Hajek Péter és Palotás József személyében ifi játékosok is helyet kaptak, akik rengeteget profitálhattak a szovjet csapatokkal való közös edzések, illetve a Szpartak, a Dinamo és a Himik ellen vívott mérkőzések tapasztalataiból.
Talán ennek is köszönhető, hogy a lila-fehérek két esztendő után végre elmozdultak a bajnokság utolsó helyéről, sőt, egyenletes teljesítményüknek köszönhetően, végül az újpesti utánpótlás nevelés első érmét is sikerült megszerezniük: egy bronzérem formájában!
A csapat eddig felkutatott, pontos eredmény szerint is ismert mérkőzései:
1958.02.0?. Ferencváros – Újpesti Dózsa 5-0
1958.02.10. Bp. Postás – Újpesti Dózsa 3-0
1958.02.22. Újpesti Dózsa – Bp. Építők 2-5
1958.03.0?. Újpesti Dózsa – Ferencváros 0-3
1958.03.06. BVSC – Újpesti Dózsa 1-2
1958.03.09. Újpesti Dózsa – Bp. Postás 0-0
1958.03.10. Bp. Vörös Meteor – Újpesti Dózsa 1-0
A csapat biztosan győzött a Bp. Építők és a BVSC elleni első, illetve a Bp. Vörös Meteor elleni második mérkőzésén, ám ezek pontos eredménye jelen pillanatban még nem ismert.
Az 1957-1958. évi ifjúsági bajnokság végeredménye:
1. | Ferencvárosi TC | 10 | 9 | – | 1 | 42-11 | 19 |
2. | Bp. Vörös Meteor | 10 | 6 | – | 4 | 26-14 | 12 |
3. | Újpesti Dózsa SC | 10 | 4 | 1 | 5 | 13-23 | 9 |
4. | Bp. Építők | 10 | 4 | – | 6 | 26-28 | 8 |
5. | BVSC | 10 | 4 | – | 6 | 19-20 | 8 |
6. | Bp. Postás | 10 | 1 | 2 | 7 | 12-42 | 3 |
A rendelkezésre álló adatok alapján jelenleg az alábbi, töredékes újpesti keret állítható össze:
név | születési idő | Életkor | mettől meddig |
Vedres Mátyás | 1943. április 18. | 14-15 | 1957-1960 |
Dudar Imre | 1942. március 27. | 15-16 | 1956-1961 |
Hajek Péter | 1940. december 26. | 17-18 | 1956-1959 |
Keresztes Vincze | 1943. vagy 1944. | 13-14 | 1957-1961 |
Klink János István | 1942. november 19. | 15-16 | 1957-1961 |
Molnár Tibor | 1940. május 26. | 17-18 | 1956-1959 |
Palotás József | 1942. október 19. | 15-16 | 1956-1961 |
Révész József | 19??. ??. ??. | 14-15 | 1957-1962 |
Szántó László | 1941. ??. ??. | 16-17 | 1957-1960 |
Szervánszky Péter | 1943. június 7. | 14-15 | 1956-1962 |
Szmodics Zoltán | 1942. ??. ??. | 15-16 | 1956-1957 |
Rózsa Csaba | 19??. ??. ??. | ??-?? | 1956-1958 |
Előző: Utánpótlás – 1956-1957
Következő: Utánpótlás – 1958-1959