Elődöntő!

Ne kerülgessük a forró kását: UTE – DAB 4. mérkőzés az Erste Liga negyeddöntőjében: 5:2, összesítésben 4:0, továbbjutott és ezzel elsőként elődöntős az UTE! Ugye milyen jó ezt újra és újra olvasni?

Csütörtökön játszotta csapatunk negyedik mérkőzését a Dunaújvárossal az Erste Liga negyeddöntőjében. Az ezt megelőző három meccs (meglepően?) sima lila győzelmeket hozott, 1:4, 1:5, 5:0 arányban, ezek alapján és a DAB játékosokat illetve az újvárosi beharangozót látva nem volt más feladat csütörtökre, mint lezárni ezt a párharcot.

Csapatunk jó teljesítményének köszönhetően szép számú közönség gyűlt össze az utolsó meccs kezdésére (a jegyzőkönyv szerint 845 fő), ellenben a vendégeket alig 10-15 szurkoló kísérte el, amin csodálkozni nem nagyon lehetett, hétköznap is volt, illetve az Újváros játéka sem adott sok bizakodásra okot.

A meccs úgy kezdődött, ahogy eddig az összes ebben a párharcban: két újpesti góllal. Előbb Siki, majd Vincze Peti köszönt be, a második harmadban pedig DiDiomete növelte 3:0-ra az előnyünket. Zsebben a továbbjutás? Talán a srácok a jégen is ezt gondolták, mivel a DAB egy kettős emberelőnyt villámgyorsan két gólra váltott, így 3:2-re jöttek fel. Szerencsére csak alig két percig volt szoros az állás, a meccsen nagyot küzdő, hajtó Csamangó meglőtte jól megérdemelt gólját, 4:2!

A harmadik harmadban az i-re a pontot Reed ügyes fonákkal lőtt gólja tette fel, erre az Újvárosnak már nem volt válasza, 5:2, söpréssel elődöntős az Újpest! (igen, még mindig nagyon jó ezt leírni!)

Újpesti Jégkorong – Szurkolóktól – Szurkolóknak

Emésztgessük még egy picit ezt a söpréses diadalt! Csapatunk 3 sorra… l, 6 nap alatt 4 mérkőzést nyert meg úgy, hogy kérdés sem fért ahhoz, hogy melyik a jobb csapat a jégen! 19 gólt lőttünk és jutott mindenféléből! Emberelőnyös, teljes létszámú, 4v5-ös, 3v4-es emberhátrányos…

A mérkőzés végén rendesen meg lettek tapsolva a fiúk és a csokik is repültek rendesen, nem véletlenül. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan túljutunk a DAB csapatán, 19 lőtt és mindössze 4 kapott góllal 4 meccsen! A negyeddöntők közül csak ez a párharc végződött söpréssel, ez növeli a győzelmek értékét még tovább.

(Részletesebb statisztikai értékelő a párharcról a jövő hét elején várható – ha már akkor nincs meccs, legyen mit olvasni 🙂 )

A hazai játékosokon kívül meg kell említeni Kovács Bronsont és Azarit a vendégek részéről, akik a meccs vége után nagyon sportszerűen megtapsolták a hazai publikumot, ezt természetesen mi is viszonoztuk.

Újpesti Jégkorong – Szurkolóktól – Szurkolóknak

Emésztgessük még egy picit ezt a söpréses diadalt! Csapatunk 3 sorra… l, 6 nap alatt 4 mérkőzést nyert meg úgy, hogy kérdés sem fért ahhoz, hogy melyik a jobb csapat a jégen! 19 gólt lőttünk és jutott mindenféléből! Emberelőnyös, teljes létszámú, 4v5-ös, 3v4-es emberhátrányos…

Elképesztő párharcon vagyunk túl és milyen jól hangzik ezt kimondani: elsőként végeztünk a negyeddöntős párosításunkkal és várjuk ellenfelünket az elődöntőre. A legjobb 4 közötti párharcok március 8-án indulnak, addig van idő a sérüleknek, betegeknek új erőre kapni, ami jól is fog jönni, szükség lesz a játékukra a továbbiakban. Ha ugyanis az UTE ezt a formát mutatja a továbbiakban is, szükség lesz a friss lábakra, hiszen még sokáig tarthat ez a szezon nekünk!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*