Fiatal játékosunk már a 2017-18-as szezonban bemutatkozott a felnőtt csapatban, akkor 2 mérkőzésen nevezték a felnőtt keretbe, legutóbb azonban már 10 mérkőzésen is a keret tagja volt. Botond szeptemberben tölti majd a 19. életévét, de már most 188 centi magasra nőtt. Az EBYSL-ben 24 meccsen 12,az U20-as juniorligában 11 meccsen 5 pontot termelt és tagja volt az U19-es válogatottnak. Szilassy Zoltán a következőket mondta róla:
“Botond néhány meccsen tavaly már megmutatta, hogy van benne offenzív potenciál.
Ebben a szezonban azt várjuk Tőle, hogy néhány kiló izommal pluszban kihasználva a méreteit és játék inteligenciáját, egyre több jégidőt követeljen magának.”
Vezetőedzőnk nem titkolt terve, hogy lehetőségekhez mérten minél több fiatal játékost építsen be a keretbe. Pokornyi Dávid, és Kovács Sebi után ő is beleillik a következő szezon lila-fehér csapatába. Sok sikert kívánunk ifjú játékosunknak!
Leave a Reply