1976 – 1977 – Ezüstérem egy befejezetlen bajnokságban

Hiába jutott fel tavasszal a magyar jégkorong válogatott a B csoportba, a magyar sajtó – beleértve az ország egyetlen sport napilapját is – csak 1976. októberében kezdett foglalkozni a hoki történéseivel. Hiába – a jégkorong továbbra sem tartozott a politikai hatalom dédelgetett kedvencei közé, így a nemzetközi siker ellenére is csupán a vidéki műjégpályák számának bővülése jelentett halvány reménysugárt a jövőre nézve.

A hónap elején mindenesetre a sportolók már megkezdhették a jeges edzéseket a Millenáris vadonatúj sátorteteje alatt és a Kisstadion is készen állt a nyitásra: a palánkokat újrafestették és kicserélték a lelátó törött padjait. Eközben a Bp. Volán edzőt váltott, Jakabházy László helyét a BVSC korábbi kiválósága, Kertész József vette át. Emellett, Boróczi Gáborral közösen, megbízták a tokiói világbajnokságra készülő válogatott munkájának irányításával is. A szelekció első összetartására október 4-én került sor, s ettől kezdve a keret tagjainak hetente egy alkalommal közös edzésen kellett részt venniük.

Az idényt, immár hagyományosnak mondható módon, a Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmei vezették be. A játéknapokat november 3., 4. és 5.-re írta ki a szövetség. A mérkőzéseket a Kisstadionban kívánták megrendezni.

Újpesten szintén a jól bevált módon készültek a bajnokságra. A csapat augusztusban részt vett egy sikeresen záruló olaszországi túrán, majd a jégszezon kezdetéig csehszlovákiai edzőtáborokkal szakították meg az itthoni szárazedzések monotonitását. A csapathoz, Németh György személyében új játékos is érkezett, a sorkatonai szolgálatát töltő válogatott hátvéd a Bp. Volánból igazolt Újpestre.

November elején váratlanul melegre fordult az idő és mivel a Kisstadionban tulajdonképpen elolvadt a jég, az MNK küzdelmeit a Millenárison kezdték meg a csapatok. Az Újpest november 3-án a Bp. Volán ellen rajtolt.

Volán: Kovalcsik (kapus), Kiss, Kolbenheyer, Gogolák, Farkas, Földi, Gilján, Vrbanics, Szigetvári, Fodor, Kövesi, Pápai, Bikár, Tasnádi, Szöllős, Rétfalvi, Szabados

Újpest: Eperjesi Miklós – Szeles Dezső, Németh György – Bálint Attila, Bodor Zsigmond, Menyhárt Gáspár – Kovács Csaba, Flóra Péter – Pék György, Buzás György, Buzás Gábor – Böle Dezső, Palotás József – Legéndi Imre, Lantos Gábor, Fodor Béla – Schilling Győző, Kucsera Péter

A lila-fehérek, szó mi szó, nem kezdték jól az idényt. A fegyelmezetten játszó közlekedésiek, ha a helyzeteikkel jobban gazdálkodnak, akár nagyobb gólaránnyal is nyerhettek volna, mint a végeredményként elért 3-2. Jellemző, hogy az újpesti gólokat két hátvéd, Kovács Csaba és Flóra Péter szerezte.

Két nappal később a BVSC ellen léptek jégre a fiúk és bár az első két harmad nem hozott magas színvonalú játékot, az utolsó játékrészben azért megmutatták a csapatok, hogy a korábban látottaknál többre is képesek és valódi izgalmakkal kárpótolták a mintegy 500 főnyi közönséget. A vasutasok az utolsó tíz percben 4-1-ről egyenlítettek, ám végül Buzás György az 57. percben belőtte az Újpest ötödik, egyben győztes találatát. A további lila-fehér gólszerzők Bálint (2), Németh és Pék voltak.

November 7-én értelemszerűen a Ferencváros volt a csapat ellenfele. Mindkét csapat a legjobb összeállításában lépett jégre, ám akik nagy küzdelemre számítottak, azoknak csalódniuk kellett. A zöld-fehérek egyértelműen jobb formát mutattak és 6-0-ás győzelmükkel megérdemelten biztosították be kupagyőzelmüket. Az Újpest csupán az utolsó húsz percben tudott veszélyt jelenteni a kiválóan védő Kovács Antal kapujára.

A Magyar Népköztársasági Kupa végeredménye:

A lila-fehérek számára a bajnokság négy nappal később, 1976. november 11-én kezdődött. Az ellenfél a BVSC együttese volt, a mérkőzésre a meleg időjárás miatt a Millenárison került sor. Az első harmadban egy-egy gól esett mindkét oldalon, az újpesti találatot Bodor szerezte. A második játékrész 35. percében Németh megszerezte a vezetést és ezt követően sokáig úgy tűnt, hogy a lila-fehérek győzelemmel rajtolnak majd a pontvadászatban, ám Palla Antal két perccel a meccs vége előtt egyenlíteni tudott, sőt… a vasutasok az utolsó pillanatban újra betaláltak Eperjesi hálójába, ám a bírók által megadott találatot a zsűri érvénytelenítette, mondván, hogy az már a dudaszó után esett. Akárhogy volt is, a BVSC végül nem óvta meg a 2-2-es végeredményt.

Két nappal később az FTC már a Kisstadionban tudta fogadni a IV. kerületi hokisokat. A lelátókon közel 1000 néző gyűlt össze, hogy megtekintse az összecsapást.

FTC: Kovács A. (kapus), Hajzer J., Farkas, Kereszty, Mészöly, Havrán, Hajzer T., Treplán, Földvári, Galambos, Muhr, Rasztovszky, Deák, Fekete, Enyedi, Zöllei, Gacsal, Balogh T. (cserekapus)

Újpest: Eperjesi Miklós – Böle Dezső, Palotás József – Bálint Attila, Bodor Zsigmond, Menyhárt Gáspár – Kovács Csaba, Szeles Dezső – Pék György, Buzás György, Kucsera Péter – Hetzer Zoltán, Schilling Győző – Lantos Gábor, Legéndi Imre, Fodor Béla

Küzdelem a korongért Eperjesi Miklós kapujának előterében

A Flóra Pétert és Buzás Gábort nélkülözni kénytelen lila-fehérek már a 3. percben hátrányba kerültek, ám ezt követően kiegyenlítetté vált a játék és a harmad derekán Buzás György találatával egyenlített a csapat. Később az FTC ismét megszerezte a vezetést, ám a 19. percben Bálint újra egalizált. Szinte már mindenki a szünetre készülődött, amikor Muhr révén a zöldek megint vezetéshez jutottak. Szünet után a volt újpesti csatárlegenda, Galambos növelte Boróczi Gábor gondjait, s bár a 24. percben Menyhárt egyre csökkentette a hátrányt, a rivális erre két találattal válaszolt, s így három gólos előnyből várhatta az utolsó harmadot. Ennek tudatában Rajkai László tanítványai némileg kiengedtek és ezt az Újpest Kucsera és Buzás György 46., illetve 47. percben lőtt góljaival alaposan ki is használta, egyre csökkentve a hátrányt. A következő időszakban sok volt a kiállítás, amelyből a zöld-fehérek, végleg eldöntve a mérkőzést, ki is használtak egyet.

Ferencváros – Újpesti Dózsa

7-5

(3-2, 3-1, 1-2)

November 16-án a Bp. Volán elleni mérkőzéssel zárult az első kör. A helyszín ismét a Millenáris volt, ahol közel 500 szurkoló – ez volt a sátortetős pálya maximális befogadóképessége – figyelte, ahogy a 9. percben Menyhárt egy látványos találattal megszerzi a lila-fehéreknek a vezetést. A közlekedésiek még a szünet előtt egyenlítettek, majd a második harmad elején a vezetést is sikerült megszerezniük. A játékrész derekán Németh egyenlített. A 31. percben Pék György ugrott ki és vezette Kovalcsik kapujára a korongot, amikor bottal gáncsolták – a megítélt büntetőt Buzás György váltotta gólra. A Volán pillanatnyi zavarát Flóra Péternek is sikerült kihasználnia, így a lilák már 4-2-re vezettek, Tasnádi azonban még a szünet előtt szépített. A záró játékrészben egymást érték a kiállítások, amelyek közül a közlekedésiek egyet ki is tudtak használni, beállítva ezzel a 4-4 arányú végeredményt.

A finoman szólva is mérsékelt sikert hozó kupamérkőzések és bajnoki rajt után jól jött a csapatnak az idény első válogatott szünete, melynek során a keret tagjai három mérkőzést is játszottak a csehszlovák Třinec együttesével, amely akkoriban a másodosztályú cseh nemzeti liga C csoportjában szerepelt. Legjobbjaink egy 2-2-es döntetlennel kezdtek, majd 4-2 és 7-4 arányban legyőzték sziléziai ellenfelüket. Az Újpestet Németh, Böle, Kovács, Flóra, Pék, a két Buzás fivér és Menyhárt Gáspár képviselte. A meccsek sirán Menyhárt, Pék, Buzás György és Flóra egyaránt 1-1 gólt ütött.

A bajnokság december 3-án folytatódott. Az Újpest meglehetősen csekély érdeklődés, nagyjából 100 szurkoló előtt fogadta a Megyeri úton a BVSC együttesét. Már az első pillanatoktól kezdve nagy volt az iram és mindkét csapat előtt adódtak nagy lehetőségek, aztán a 6. percben a vasutasok kihasználtak egy kapu előtti kavarodást és megszerezték a vezetést. A 15. percben egy formás támadás végén Bálint elhúzta a korongot Balogh János mellett, a Bodor pedig nem hibázta el az üres kaput. A második harmad 2. percében Buzás Gábor átadásából a tesó, György volt eredményes, majd a játékrész derekán Flóra parádézott csatárokat megszégyenítő módon, kettőre növelve a sok helyzetet kialakító Újpest előnyét. Az utolsó húsz perc kiegyenlített játékot és mindkét részről egy-egy gólt hozott, a hazai találatot a duplázó Buzás György szerezte (4-2). Végre megvolt a bajnoki idény első győzelme, jobb hangulatban készülhettek a fiúk a Ferencváros elleni újabb mérkőzésre.

Erre másnap került sor a Megyeri úton, több mint 1500 szurkoló előtt.

Újpest: Eperjesi Miklós – Böle Dezső, Németh György – Bálint Attila, Bodor Zsigmond, Menyhárt Gáspár – Kovács Csaba, Flóra Péter – Buzás György, Buzás Gábor, Kucsera Péter – Szeles Dezső, Palotás József – Lantos Gábor, Legéndi Imre, Fodor Béla – Zsidákovics Ferenc (cserekapus)

FTC: Kovács A. (kapus), Hajzer J., Farkas A., Kereszty, Mészöly, Havrán, Enyedi, Gacsal, Muhr, Galambos, Földvári, Deák, Rasztovszky, Fekete, Schilling P., Treplán, Hajzer T., Balogh T. (cserekapus)

Az első harmad eseménytelen, óvatos játékot hozott, egyik csapat sem ment bele fölösleges kockázatba. Az első gólra egészen a 29. percig kellett várni, amikor Bálint a védők tétovázását kihasználva vezetést szerzett a liláknak. Az FTC alig egy perccel később, egy kék vonalról eleresztett lövéssel egyenlített, majd a kezdeményezést és a vezetést is magához ragadta. Rajkai tanítványai azonban nem sokáig örülhettek az előnynek, mivel a 36. percben Legéndi használt ki egy adódó lehetőséget. Az utolsó harmadban, pár másodperccel a térfélcsere előtt ismét a címvédő szerzett vezetést, ám az Újpestnek erre is volt válasza: Buzás György az 54. percben egy kontra végén egalizált.

Újpesti Dózsa – Ferencváros

3-3

(0-0, 2-2, 1-1)

December 7-én és 8-án ismét a válogatotté volt a főszerep. Legjobbjaink két mérkőzésen mérték össze az erejüket Franciaország nemzeti csapatával. Az 5-2 és 4-3 arányban megnyert meccseket a Millenárison, illetve Dunaújvárosban rendezték, a lila-fehérektől ezúttal Németh, Bálint, Menyhárt, Kovács, Flóra, Pék és a két Buzás testvér kapott behívót, de csak a három hátvéd és Buzás György játszott mindkét összecsapáson. Bálint és Flóra 1-1 alkalommal voltak eredményesek.

Jellemző Megyeri úti pillanat: a korong Kovalcsik Péter kapujának előterében

10-én már a Bp. Volán látogatott a Megyeri útra. Boróczi Gábornak az összeállítás során egyedül Németh Györgyöt kellett nélkülöznie, aki a gallok elleni második meccsen szerzett sérülés miatt nagyjából egy hónapra kidőlt a sorból. A mérkőzés ennek ellenére váratlanul könnyedre sikerült. A Volán a tudósítások szerint lélektelenül játszott, míg a hazaiak Pék és Buzás Gábor találataival a 3. percben már 2-0-ra vezettek és bár Gilján révén még szépítettek a közlekedésiek, Menyhárt a 7. percben ismét kettőre növelte az előnyt. A második harmadban négy lila-fehér gól született, sorrendben Bodor, Kovács, Fodor és Lantos volt eredményes, de Bálint jóvoltából az utolsó játékrész is újpesti találattal indult. Ezt követően a hazaiak visszavettek a tempóból, amit az 57. percben góllal büntetett a Volán. A 9-2-es végeredményt Kovács Csaba állította be. A mérkőzés egyoldalúságát az is jól jellemzi, hogy Boróczi Gábor tanítványai még kettős emberhátrányból is be tudták venni Kovalcsik kapuját.

Két nappal később, mintegy 800 szurkoló előtt lépett jégre a csapat a BVSC ellen a Kisstadionban. Habár a vasutasok jól kezdtek és a 9. percben már 2-0-ra is vezettek, a harmad végéig Buzás György két találatával kiegyenlített az Újpest. A második játékrész 3. percében Kovács és Lantos is bevette Balogh kapuját, s bár Tassi még szépíteni tudott, az utolsó harmadban már felborult a pálya és a lila-fehérek tetszés szerint lőtték a gólokat. A hét találatot sorrendben Pék, Bálint, ismét Pék, Legéndi, majd megint Bálint, Flóra és végül Legéndi jegyezték. A 11-3-as diadal, de még inkább a két egymást követő nagy gólarányú győzelem mindenképpen jó előjelnek számított a december 15-i örökrangadó előtt, amit a Kisstadionban rendeztek meg. Az összecsapásra több mint 2000 szurkoló váltott jegyet.

FTC: Kovács A. (kapus), Farkas A., Hajzer J., Kereszty, Mészöly, Havrán, Hajzer T., Treplán, Földvári, Galambos, Muhr, Enyedi, Gacsal, Rasztovszky, Schilling P., Fekete, Deák

Újpest: Eperjesi Miklós – Böle Dezső, Palotás József – Bálint Attila, Bodor Zsigmond, Menyhárt Gáspár – Kovács Csaba, Flóra Péter – Pék György, Buzás György, Buzás Gábor – Szeles Dezső – Lantos Gábor, Legéndi Imre, Fodor Béla – Kucsera Péter

Flóra Péter és Kovács Csaba ezen az estén megoldhatatlan feladatot jelentett a ferencvárosiaknak

A zöld-fehérek kezdtek jobban és a sorozatos támadások eredménye előbb egy kapuvas, majd a vezetés megszerzése volt. Ezt követően viszont már Buzásék kezdeményeztek többet és a 7. percben Kovács Csaba révén sikerült is az egyenlítés. A címvédőt alaposan megzavarta a találat, így Lantos és Bálint is szólóban törhetett kapura, ám mindkét lehetőség kimaradt. A 17. percben Pék viszont nem hibázott és megszerezte a vezetést. Szünet után az Újpest emberhátrányba került, ám Bálintot ez nem zavarta és a 24. percben kettőre növelte az előnyt. Ebben az időszakban a lila-fehérek szó szerint brillíroztak a jégen, különösen Kovács, Pék és Buzás Gábor volt elemében. A fölény gólokban is megmutatkozott, Legéndi a 31., Buzás György a 33. percben volt eredményes. A négygólos vezetés birtokában a csapat némileg figyelmetlenné vált, amit két találattal büntetett a rivális, ám az utolsó 20 perc nem Rajkai László tervei szerint alakult. Pék már néhány másodperccel a kezdőbuli után bevette Kovács Antal kapuját, majd az 52. percben Buzás György végleg eldöntötte a két pont sorsát. A hátralévő időben Pék is belőtte a maga második találatát, így Muhr késői gólja már csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

Ferencváros – Újpesti Dózsa

4-8

(1-2, 2-3, 1-3)

Nem volt megállás, másnap már a Volán vendégeként léptek jégre a fiúk, ismét csak a Kisstadionban! Ráadásul ott folytatták, ahol a Ferencváros ellen az előző este abbahagyták: szellemes és kombinatív hokival örvendeztették meg a lelátókon ácsorgó mintegy 500 szurkolót. Az első harmad után már 6-1 arányban vezettek és bár később kiegyenlítettebbé vált a játék, az Újpest végül Pék 3, Bálint és Buzás György 2-2, illetve Kovács, Lantos, valamint Böle 1-1 találatának köszönhetően 10-4 arányban nyerte meg a találkozót.

A bajnokság állása három kör után:

A pontvadászat 1977. január 5-én folytatódott volna az Újpest számára, ám a BVSC elleni Megyeri úti találkozó elmaradt, mivel a vasutasok nem rendelkeztek játékra alkalmas felszereléssel, s így Babán József tanítványai, a sérülés-, sőt életveszélyre hivatkozva nem vállalták a játékot. A helyzet sokat elárul a magyar jégkorongsport akkori, szomorú állapotáról. A két pontot mindenesetre az Újpest kapta meg 0-0-ás gólkülönbséggel.

Két nappal később viszont már nem kellett csalódnia a Megyeri útra kilátogató közel 2000 szurkolónak – az örökrangadó nem maradt el!

Újpest: Eperjesi Miklós – Böle Dezső, Németh György – Bálint Attila, Bodor Zsigmond, Menyhárt Gáspár – Kovács Csaba, Flóra Péter – Pék György, Schilling Győző, Buzás Gábor – Szeles Dezső, Palotás József – Lantos Gábor, Legéndi Imre, Fodor Béla

FTC: Balogh T. (kapus), Hajzer J., Farkas A., Kereszty, Mészöly, Havrán, Hajzer T., Treplán, Rasztovszky, Póth, Muhr, Földvári, Deák, Fekete, Enyedi, Schilling P.

Kibontakozóban lévő lila-fehér támadás

Hazai oldalon komoly gondot jelentett, hogy hosszú időre kidőlt a sorból Buzás György, aki nem csak a csapat, de a bajnokság legjobb pontszerzője és góllövője is volt az első három kör után, vagyis megbomlott az eladdig rendkívül eredményesen szereplő Pék-Buzás-Buzás csatártrió egysége. Habár nagy iramban kezdődött a mérkőzés, kevés volt a formás akció. A védelmek jól romboltak, egészen a 19. percig, amikor Schilling hibáját kihasználva az FTC szerzett vezetést. Szünet után kiegyenlítődött a kölcsön, Menyhárt pedig köszönte szépen és egyenlített. A játékrész második felében a vendégek komoly fölényt harcoltak ki és egy kavarodás után ismét előnyhöz jutottak. Sőt, a harmadik húsz perc elején már eldőlni látszott a mérkőzés, hiszen 3-1-re nőtt a hátrány. Boróczi ekkor átállt a két soros játékra és a húzás bevált: a fordulás előtt néhány másodperccel Pék szűkítette a különbséget, majd az 52. percben szintén az ő góljával egyenlített a csapat.

Újpesti Dózsa – Ferencváros

3-3

(0-1, 1-1, 2-1)

Január 10-én a Bp. Volán vizitált a Megyeri úton és a jobban kezdő vendégek Szőllős révén meg is szerezték a vezetést. A lila-fehérek csak a harmad derekán kezdtek ébredezni, ám ekkor két gyors góllal meg is fordították az állást: Buzás Gábor a 8., Bálint a 10. percben volt eredményes. Szünet után is lendületben maradt az Újpest és a 22. percben Pék átadásából Buzás Gábor lőtt nagy gólt Kovalcsik hálójába, majd a játékrész derekán Bodor hizlalta háromra az előnyt. A harmad végét viszont alaposan elrontották a fiúk, a Volán két gyors góllal tette ismét szorossá az eredményt. Pék 48. percben esett találata már-már eldönteni látszott a mérkőzést, ám a térfélcserét követően a volt újpesti, Szigetvári elcsípett egy átadást, végigkorcsolyázott a pályán és Eperjesit elfektetve visszahozta a közlekedésiek reményeit. Két perccel később, egy a kékvonalról váratlanul eleresztett lövéssel kialakult az 5-5-ös végeredmény.

Négy nappal később közel 4500 szurkoló váltott jegyet a Kisstadionba, hogy megtekintse a bajnokság éllovasainak újabb összecsapását.

FTC: Balogh T. (kapus), Hajzer J., Farkas A., Kereszty, Mészöly, Havrán, Hajzer T., Treplán, Földvári, Póth, Muhr, Rasztovszky, Deák, Fekete, Szabó, Schilling P.

Újpest: Eperjesi Miklós – Böle Dezső, Németh György – Bálint Attila, Bodor Zsigmond, Menyhárt Gáspár – Kovács Csaba, Flóra Péter – Pék György, Palotás József, Buzás Gábor – Szeles Dezső, Schilling Győző – Lantos Gábor, Legéndi Imre, Fodor Béla – Kucsera Péter

A meccs, a várakozásokkal ellentétben, tulajdonképpen már a 3. percben eldőlt, hiszen a zöld-fehérek ekkor már 3-0 arányban vezettek, Habár ezt követően kiegyenlítődött a játék és az Újpest is szép támadásokat vezetett, a gól azonban hiányzott a repertoárból. A Ferencváros végül 5-0-val húzta be a két bajnoki pontot, de az is sokat elmond a mérkőzés képéről, hogy lila-fehér oldalon tulajdonképpen Eperjesi Miklós nyújtotta a legjobb teljesítményt.

A csapatnak nem volt sok ideje a vereségen rágódni, hiszen másnap ismét a Kisstadionban kellett jégre lépni a Bp. Volán ellen. A rossz forma sajnos kitartott, a közlekedésiek a meccs felénél már 4-1 arányban vezettek és a különbség később sem csökkent. A 7-4 arányban elvesztett mérkőzés érdekessége, hogy a bírók a harmadik harmad közepén a sűrűn hulló eső miatt 20 perces szünetet rendeltek el, s csak ezt követően folytatódhatott a játék. Lila-fehér részről Buzás Gábor, Pék, Lantos és Bálint volt eredményes.

Az Express zenekarra épülő csapat kapusa a volt újpesti portás, Bessenyei György volt. (Kovácshegyi Pál archívuma)

1977. január 23-án ünnepi eseményre került sor a Megyeri úton, melynek bevételét a szervezők a magyar jégkorongsport támogatására ajánlották fel. Elsőként az Expressz zenekar tagjai csaptak össze az autóversenyzőkből összeállított együttes ellen, s a zenészek Ihász Gábor és Sík találataival 2-1-re verték ellenfelüket, akik részéről Herczeg volt eredményes. Ezt követően került sor az Újpest – FTC öregfiúk mérkőzésre, melyen olyan nagyságoknak tapsolhatott újra a több mint 1500 néző, mint Vedres Mátyás, Pozsonyi Lajos, Zsitva Viktor, Jakabházy László, Palotás Öcsi, Schwalm Béla, Klink Pityu, Simon László, Egri János (ex-Vörös Meteor), Hajek Péter, Rajkai László, Miklós Károly (ex-BVSC), Kovácshegyi Pál vagy éppen Grimm György. A zöld fehérek által 3-1 arányban nyert meccs góljait Schwalm (2), Grimm és Klink szerezték. A szünetekben sem feledkeztek meg a közönség szórakoztatásáról: a nagy jégkorong és Újpest fanatikus humorista, Böröczky József műkorcsolya bemutatót tartott, míg Ihász Gábor egy a jégen forgolódó ZiSZ gépkocsi lökhárítóján ülve énekelt.

Épp mint régen: a közelmúlt nagyjai az öregfiúk derbi végén (Kovácshegyi Pál archívuma)

Öt nappal később a Bp. Volán már bajnoki mérkőzés keretében látogatott Újpestre. Habár az első harmad 1-1-es döntetlenre végződött, már ekkor is érezhető volt lila-fehérek elsöprő fölénye, Kovalcsik azonban nagyszerűen védett. Szünet után már sorban jöttek az újpesti gólok, a záró játékrészben pedig felszabadult és látványos jégkorongot láthatott a mintegy 500 főnyi közönség. A 11-5 arányú győzelemből Bodor és Pék 3-3, Bálint, Palotás, Flóra, Lantos, illetve Fodor Béle 1-1 találattal vette ki a részét.

Január 29-én a zöld-fehérek érkeztek Újpestre, ahol a szakadó eső ellenére több mint 2000 néző váltott jegyet az örökrangadóra.

Újpest: Eperjesi Miklós – Böle Dezső, Németh György – Bálint Attila, Bodor Zsigmond, Menyhárt Gáspár – Kovács Csaba, Flóra Péter – Pék György, Schilling Győző, Buzás Gábor – Szeles Dezső, Palotás József – Lantos Gábor, Legéndi Imre, Fodor Béla – Zsidákovics Ferenc (cserekapus)

FTC: Balogh T. (kapus), Hajzer T., Treplán, Kereszty, Mészöly, Havrán, Földvári, Póth, Muhr, Rasztovszky, Deák, Fekete, Galambos, Schilling P., Szabó, Kovács A. (cserekapus)

A vizes jégen az első harmad során nem alakult ki folyamatos játék, ám az 5. percben a vendégek élni tudtak egy lehetőséggel, így vezetéssel vonulhattak pihenni az öltözőbe. A szünet folyamán elállt az eső, ami fel is gyorsította a tempót, a közönség ettől kezdve fordulatos, korszerű jégkorongot láthatott, gólt azonban egyelőre nem. A 41. percben aztán Menyhárt Gáspár egyenlített, sőt, három minutummal később Bodor már a vezetést is megszerezte a lila-fehéreknek. A térfélcserét követően viszont a címvédő tudott fordítani, s bár Palotás az 57. percben még egalizált, néhány másodperccel később egy kapáslövés utat talált Eperjesi hálójába.

Újpesti Dózsa – Ferencváros

3-4

(0-1, 0-0, 3-3)

Két nappal később régen látott vendég tette tiszteletét a Megyeri úton. A BVSC-ben rendeződni látszott a felszerelés kérdés, így a játékosok ismét vállalták a bajnoki szereplést. Az összecsapás ráadásul szikrázóan kemény, helyenként durva játékot hozott, ám az Újpest jóval szervezettebb játéka végül is nagy gólarányú, 9-2-es győzelmet eredményezett. Jellemző, hogy Babán József, a vasutasok edzője „grundhoki”-ként aposztrofálta tanítványai produkcióját. A lilák gólszerzői Menyhárt (3), Bálint, Buzás Gábor, Pék, Bodor, Flóra és Kovács voltak.

Habár február elejére a bajnokságnak véget kellett volna érnie, hogy a válogatott megkezdhesse hosszú felkészülését a tokiói B csoportos világbajnokságra, a BVSC elmaradt mérkőzései miatt nem lehetett végeredményt hirdetni. A szövetség terve az volt, hogy legjobbjaink hazatérése után, március második felében pótolják majd ezeket a meccseket, ám a melegre forduló időjárás végül lehetetlenné tette a játékot, így kénytelen-kelletlen befejezetlenül kellett befejezettnek nyilvánítani a pontvadászatot.

Az 1976-1977. évi bajnokság végeredménye:

A hazai jégszezon tehát a fenti módon zárult le, ám legjobbjainkra februártól kemény munka és sok felkészülési mérkőzés várt. Ennek első állomása egy csehszlovákiai edzőtábor volt, melynek során a csapat négy mérkőzést is játszott északi szomszédunk ifjúsági B és egyet az A válogatottjával, további négyet pedig különböző klubcsapatokkal. A második fázist a Kisstadionban megrendezett FÉKON Kupa jelentette, ahol nemzeti csapatunk mellett Románia, az NDK és Jugoszlávia lépett jégre. A csapat sorrendben 4-5, 1-6 és 3-5 arányú vereségeket szenvedett és ezzel az utolsó helyen zárt az NDK, Románia és Jugoszlávia mögött. A fiúk a Millenárison még egyszer összecsaptak a kelet-németekkel (3-9), majd zárásként a ZVL Skalica ellen meccseltek (3-7).

A B csoportos tagságot hősies teljesítménnyel meghosszabbító magyar jégkorong válogatott.
Hátul balról: Treplán Béla, Farkas András, Muhr Albert, Fodor Árpád, Mészöly András, Kovács Csaba, Havrán Péter;
Középen balról: Póth János, Gogolák László, Németh György, Flóra Péter, Buzás Gábor, Bálint Attila, Kereszty Ádám, Hajzer János, Palla Antal;
Elől balról: Pék György, Buzás György, Kovalcsik Péter, Balogh János, Menyhárt Gáspár, Palotás József.

A Japánba utazó 22 fős világbajnoki keretben Németh György, Palotás József, Bálint Attila, Menyhárt Gáspár, Kovács Csaba, Flóra Péter, Pék György, Buzás György, Buzás Gábor képviselte az Újpestet. A fiúk március 7-én keltek útra, hogy három nappal később a házigazdák ellen kezdjék meg szereplésüket. A japán elleni 5-2-es vereségből Pék és Buzás György 1-1 góllal vette ki a részét. Másnap Ausztria volt az ellenfél, akiket 7-4 arányban sikerült legyőzni. Menyhárt 3, Bálint 1 gólt vállalt magára. 13-án Hollandia együttesével csapott össze a válogatott, akik ellen magabiztos, 8-2-es győzelem született. Menyhárt ismét háromszor volt eredményes. A negyedik meccset március 14-én vívták a fiúk és az NDK ellen ezúttal sem volt ellenszer, 9-2 lett a kelet-németeknek. 16-án Norvégia szintén nem kegyelmezett, nyolc gólt kaptunk és kettőt lőttünk, míg másnap a lengyelek 10-0 arányban győztek le minket. Március 19-én Jugoszlávia volt az ellenfél és ezúttal 3-1-re sikerült legyőznünk őket. Az újpestiek közül Bálint 1 alkalommal volt eredményes. Másnap a zárómeccsünket 7-3 arányban elvesztettük Svájc ellen. Menyhárt és Bálint 1-1 gólt vállalt magára. A hősiesen helytálló magyar válogatott végül a hatodik helyen végzett és bent maradt a B csoportban. A feljutást érő első hely az NDK együtteséé lett, míg Hollandia és Ausztria visszacsúszott a C csoportba.

Az MNK bronz és bajnoki ezüstérmes Újpesti Dózsa kerete:

Kapusok: Eperjesi Miklós, Zsidákovics Ferenc

Hátvédek: Böle Dezső, Flóra Péter, Hetzer Zoltán, Kovács Csaba, Németh György, Palotás József, Schilling Győző, Szeles Dezső

Csatárok: Bálint Attila, Bodor Zsigmond, Buzás Gábor, Buzás György, Fodor Béla, Kucsera Péter, Lantos Gábor, Legéndi Imre, Menyhárt Gáspár, Pék György

ErSzob

Kövess Minket a Facebookon is! Újpesti Jégkorong Történelem