Utánpótlás – 1957-1958

Az 1957-1958. idényre egy csapattal bővült az ifjúsági bajnokság mezőnye, hiszen az előző évben toborzott fiatalokból álló Bp. Postás is nevezett a küzdelmekre. A szövetség 1958. január 23. és március 10. közé ütemezte be a kétkörös pontvadászat mérkőzéseit, melyekre kivétel nélkül a Millenárison került sor. Habár a Győri Vasas ETO ezúttal is nekivágott a bajnokságnak, attól még az első kör befejezése előtt visszalépett, így az eredményeit törölték. A versenyben maradt hat csapatnak tíz forduló alatt kellett dönteni az érmekről és a helyezésekről.

Bán József, az újpesti ifjúsági csapat edzője kapusgondokkal küzdött, hiszen Pásztor Pál ebben az időben éppen Franciaországban tartózkodott, a keret másik kapusa pedig megsérült. Így került képbe Vedres Mátyás, a “Kisvedres”, akit az egyik pajtása csábított át a grundról a jégre és aki egy edzés után máris a kapuban találta magát az első bajnokin. Ahonnan aztán ki sem lehetett robbantani többé.

Vedres Mátyás első bajnoki mérkőzéseinek egyike a Millenárison.

A fiatalok fejlődését segítette elő az is, hogy az október végén Moszkvába utazó felnőtt keretben Dudar Imre, Hajek Péter és Palotás József személyében ifi játékosok is helyet kaptak, akik rengeteget profitálhattak a szovjet csapatokkal való közös edzések, illetve a Szpartak, a Dinamo és a Himik ellen vívott mérkőzések tapasztalataiból.

Talán ennek is köszönhető, hogy a lila-fehérek két esztendő után végre elmozdultak a bajnokság utolsó helyéről, sőt, egyenletes teljesítményüknek köszönhetően, végül az újpesti utánpótlás nevelés első érmét is sikerült megszerezniük: egy bronzérem formájában!

A csapat eddig felkutatott, pontos eredmény szerint is ismert mérkőzései:

1958.02.0?. Ferencváros – Újpesti Dózsa 5-0

1958.02.10. Bp. Postás – Újpesti Dózsa 3-0

1958.02.22. Újpesti Dózsa – Bp. Építők 2-5

1958.03.0?. Újpesti Dózsa – Ferencváros 0-3

1958.03.06. BVSC – Újpesti Dózsa 1-2

1958.03.09. Újpesti Dózsa – Bp. Postás 0-0

1958.03.10. Bp. Vörös Meteor – Újpesti Dózsa 1-0

A csapat biztosan győzött a Bp. Építők és a BVSC elleni első, illetve a Bp. Vörös Meteor elleni második mérkőzésén, ám ezek pontos eredménye jelen pillanatban még nem ismert.

Az 1957-1958. évi ifjúsági bajnokság végeredménye:

1.Ferencvárosi TC109142-1119
2.Bp. Vörös Meteor106426-1412
3.Újpesti Dózsa SC1041513-239
4.Bp. Építők104626-288
5.BVSC104619-208
6.Bp. Postás1012712-423
A bronzérmet nyert újpesti fiatalok egy része a Millenárison. Balról: Rózsa Csaba, Szervánszky Péter, nem ismert, Hajek Péter, Molnár Tibor, nem ismert. (Vedres Mátyás archívuma)

A rendelkezésre álló adatok alapján jelenleg az alábbi, töredékes újpesti keret állítható össze:

névszületési időÉletkormettől meddig
Vedres Mátyás1943. április 18.14-151957-1960
Dudar Imre1942. március 27.15-161956-1961
Hajek Péter1940. december 26.17-181956-1959
Keresztes Vincze1943. vagy 1944.13-141957-1961
Klink János István1942. november 19.15-161957-1961
Molnár Tibor1940. május 26.17-181956-1959
Palotás József1942. október 19.15-161956-1961
Révész József19??. ??. ??.14-151957-1962
Szántó László1941. ??. ??.16-171957-1960
Szervánszky Péter1943. június 7.14-151956-1962
Szmodics Zoltán1942. ??. ??.15-161956-1957
Rózsa Csaba19??. ??. ??.??-??1956-1958

Előző: Utánpótlás – 1956-1957

Következő: Utánpótlás – 1958-1959